A debreceni református kollégium tanárai és falai sem hihették, hogy az 1800-as évek fordulóján 14 éven át diákjuk, Kölcsey Ferenc egyszer majd megírja Magyarország jövőbeli polgáraihoz szóló, erkölcsi nevelési célzatú gondolatait tartalmazó irodalmi művét, a Parainesist. Márpedig 1836-ban megírta, benne halhatatlan mondatokkal a hazaszeretetről szájalók ellen, akik országról, hazáról, nemzetről szóbirodalmakat fecsegnek jó pénzért, karrierért. Csúcsmondata ez: A HAZA MINDEN ELŐTT. Ez idéződött föl lelkemben, úgy is, mint aki Győrben nőttem föl, ahol 1888-ban jelent meg először önálló nyomtatásban ez a nemzeterkölcsi nagyszerű írás. Kölcsey súlyos, intő szavai nyomán sorjában kinyíltak lelkemben államalapítási ünnepünk előestéjén a „nagyok” gondolatszirmai.
Kármán Józsefé az 1794-ben megjelent A nemzet csinosodása művecskéjével, amikor a kora falai közé béklyózott országot, az aléló nemzetet ezzel a morális paranccsal ébresztgette a saját maga alapította Uránia folyóiratban: „Kicsit ugyan, de annyit tenni, amennyit lehet, szoros kötelesség” – csiszolni a gondolkodást, gyarapítani a tudást, készülni a holnapra.
Ez látásom szerint augusztus huszadika, államalapításunk ünnepének a legmélyebb gyökérzete, origója, jövőt csíráztató tettsorozatának első lépése. Nemzetalkotó Szent István királyunk intelmesen rangos, méltó, alkotó magyar királyi uralkodásának szellemi hagyatéka. A jövőfoganó nemzeti nász az ő keresztyénségével kezdődött, s néhány történelmi pillanatban a századok során az ilyen típusú „nász”, haza-ország egybekelése mentette meg népünket, biztosította a túlélést, a nemzeti megmaradást Kárpát-medencében Istentől kijelölt „örök” történelmi szálláshelyünkön.
Kisfaludy Károllyal szólva nemzettörténetünknek nemcsak nagy temetői, Mohácsai voltak, hanem nagy és dicső korszakai is, melyek nemzeti sorsemelő erőforrásként húzódnak át a századok fölött. Végső mérlegként pozitívra, veszteségek ellenére is győzelmesre, szétszaggatottan is prosperálóra fordítva magyarságunk Kárpát-medencei históriáját, magyar nemzettudatunk határokon megállíthatatlanul átívelő megtartó erejét. Akárhogyan elemezzük is, bármilyen meggyőződés vagy érdek nyomán futtatjuk le nemzeti létünk történelmi-gondolati dokumentumfilmjét, egy erőteljes szellemi-erkölcsi hordozó energiaforráshoz jutunk. Ez pedig népünk keresztyénsége, s ennek mélyén istenhite, istentudata. A Biblia kőszikla fundamentumára építkező királyaink, nagyjaink, szellemi prófétáink, váteszeink istenhite.
Márpedig ez történt Isten akaratából. S ennek a nemzetbölcseletnek az volt a reflektálható, tapasztalati alapja, hogy Istvánnak a szent korona erejével, az isteni oltalomnak, a Szűz Máriának felajánlott ország szemléletével égi dimenziókba rangosította fel a nagyon is vegyes szemléletű, pogány és keresztyén hitelemek küzdelmével akkor még erősen terhelt országot. Az irányvétel történelmileg tekintve abszolút tökéletes volt. Hungáriát átemelni minden földi buktatón, csoportérdekeken, s hinni: a nemzetet, jövőt foganó valósággá csak az égi, mennyei irányvételű hit képes formálni. Ez a hatalmas történelmi felütés István karjával új korok új énekeinek foganatosítója lett. Intelmes szemléletéért ezen a 2022. évi augusztus 20-án csak magasztalni tudjuk teremtető, megtartó, gondviselő Istenünket Jézus Krisztus által – katolikusok, protestánsok, s minden bibliás hitű honfitársunk.
Az Intelmek és a Szent István-i magyar történetfilozófia, sőt történetteológia szíve, belső kohéziós ereje ez a két latin szó: sishonestus! Ezt a két szót sokan és sokféle árnyalattal igyekeztek visszaadni magyarul. Pápai Páriz Ferenc így: tisztes, becsületes, emberséges. Értve ezt uralkodóra és nemzetre. Jordánszky Elek 1808-ban így magyarított: Légy emberbecsülő! Cselekedj tisztességgel, önállóan, az emberek kedvére. A millennium idején így szólt a fordítás: Légy tisztességtudó! Tormay Cecil a két világháború között pedig így: Légy becsületes! Hála a jelentésgazdagságért nyelvünknek, íróinknak, fordítóknak.
Az 1015-ben papírra vetett királyi erkölcsi testámentum lényege szerint ez az igazság:
És ez a jövőt foganó „nemzeti nász” ma is ünnepi módon egyesíti a Kárpátok övezte termékeny nászágyban Isten akaratából a hazát és az országot. Bárcsak minél többen megértenék nemzeti nagylétük létesítő titkát, ezt a sishonestusos hatalmas elkötelező hagyatékot, a történelem Ura által ránk testált örökséget…
Már csak néhány nemzettörténeti, jövőt foganó áldott pillanatot idézek ünneplő emlékezetünkbe és önfeledt vigadalmunk közben. István királyunk öröksége egész nemzetünk, a magyarhoni, Kárpát-medencei és a nagyvilágban élő magyar keresztyénség közkincse, morális kézikönyve. Üzenete lényegét jól megértette és uralkodásával fel is mutatta Nagy Lajos király (1342–1382), akinek nagysága a magyar nemzet nagyságát is jelölte, hiszen országlása a Balti-tengertől, Lengyelhontól kezdve az Adriáig terjedt. Nápolyi Johannával kötött házassága révén a magyarság európai rangosítása is csúcsra járatott lett. Hunyadi János pedig egyenesen a keresztyénség védelmezője lett a török hódítás ellenében.
Beszterce grófja ezért kapta a Krisztus atlétája, Athleta Christi páratlan titulust. És Mátyás? A reneszánsz nagy király Beatrice felesége révén Európát hozta el Budára, Visegrádra! S a 19. századi kiváló magyarok, akik közül éppen a legnagyobb magyar, Széchenyi tanította: az ember – tegyük hozzá, a nemzet – akkor a legnagyobb, amikor térdel – Isten, s nem emberek előtt! Nem hagyhatjuk ki a morális erő győzteseiként az aradi 13-at, a magyar hazáért utolsó óráiban is könyörgő Damjanich szerb tábornokkal. És ’56 recski és más megtorlás katorgáin Istenben bízó lélekkel és rendíthetetlen szabadsághittel szenvedőket, a 300–301-es parcellával és a nemzeti sírkert névtelenül is neves, nevesen is feledhetetlen mártírjait. Mindannyian első királyunk morális testámentumának történelmi korszakokon átnyúló érvényességét vérükkel pecsételték el! Egészen 1989 történelmi sorsfordulójáig…
S miközben két nagyszerű református költőnk nemzetes sorait idézem fel, teszem ezt Szent István országáért hálás szívvel, az Intelmek istenes filozófiájáért köszönettel. Sokszázados visszhangként erre a Parainesis és a Nemzet csinosodása elkötelezése nyomán, felidézem református eleinket. TOMPA MIHÁLYT, a felvidéki Hamva tiszteletesét 1867-ből: „Nagy, nagy e szó Haza; fogalmában csudálatos, titkos erő van, mely elragadja a lelkemet. Szeretete szülte a történet legragyogóbb jeleneteit, abban lettek sokan dicsőkké, áldottakká s vésték fel nevüket a hallhatatlanság oszlopára”. S a 20. századi CSANÁDI IMRÉT, aki kálvinista hitünk erejét Istenre utalva vers foglalatba ölelte: „…Megtartódat benne becsüld, magyarság,/ország lappangott itt, mikor nem vala ország:/ő árváit Isten/vezérelvén hitben,/lett Bástya és Bátorság./Két vad pogányt melyet zúzott-facsart mint sajtó,/nép dacolhatott itt, zsidók jaját sóhajtó,/helvét tant citáló,/magára találó,/térdet-fejet nem hajtó”.
Lappangó országból sithonestusos hittel nagy és termékeny napokat hozó augusztus 20-át, haza- és országprosperáló egymásra találását értő, élő 21. századi generációkat kívánok Neked, édes magyar nemzetünk, drága magyar hazám!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
