Három napra volt szüksége a német köztévének, hogy válaszoljon az M1 megkeresésére. Egy május 10-én sugárzott műsorukkal kapcsolatban kérdezte az ARD-t az M1 arról, hogy ellenőrizték-e az abban elhangzott kijelentések valóságtartalmát. Az ARD egyik vezetője levelében azt írta, független források visszaigazolták a kijelentések igazságát, és visszautasítja az álhírterjesztés vádját.
Csakhogy, amint azt többször is bemutatta az M1, a német köztévé tényként közölte két baloldali politikus véleményét, amelyekről kiderült, hogy álhírek. Ennek ellenére egyikük, Szél Bernadett egy facebook posztban azt mondta, ilyen közmédiát szeretne Magyarországon is – hangzott el az M1 Híradójában.
„Minden tisztelettel visszautasítom a fake news vádat” –reagált a magyar közmédia megkeresésére a német köztelevízió. Az M1 még a hétvégén kereste meg őket kérdéseinkkel.
Amint arról többször is beszámolt az M1, Szél Bernadett független és Szemző Áron momentumos politikus az elmúlt hetekben több Budapest-környéki településen is maszkokat osztogatott. Szemző Áron elmondása szerint azért, mert ezt külön kérték tőlük az egészségügyi intézmények.
Biatorbágyra a német köztelevízió is elkísérte őket. Az ARD stábjának Szél Bernadett azt mondta, a magyar kormány még a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozókat sem védi meg a koronavírustól.
„Az újságírókkal szemben támasztott követelmények szerint körültekintően jártunk el, a kijelentéseket független forrásokból visszaigazoltuk, ez magától értetődik” – válaszolta az M1 megkeresésére az ARD bécsi és dél-európai stúdióinak igazgatója, Clemens Verenkotte. Hozzátette, mindezt figyelembe véve, visszautasítja a fake news vádat.
Csakhogy a műsorban elhangzottak egy része nem igaz. A Budakeszi Egészségügyi Központ vezetője az M1-nek elmondta, nem igaz, amit a két politikus állít.
„Alig várom, hogy ilyen színvonalas közmédiánk legyen” – írta az ARD-ről Szél Bernadett a Facebookon akkor, amikor reklámozta magát és vele készült interjút. Vagyis a baloldali képviselő az álhíreket tényként közlő német köztévéhez hasonlót szeretne Magyarországon.
A független képviselő azonban azután is folytatja az álhírek terjesztését, hogy lelepleződtek a hazugságok. Egy keddi Facebook posztban ismét azzal vádolta a kormányt, hogy „embereket sorsukra hagytak, miközben konstans nem volt elég védőfelszerelés, sem az egészségügyben, sem a szociális szférában”.
Ezen információk alapján az emberek azt a következtetést vonhatják le, hogy az egészségügy nem megfelelően működik és az ő egészségük veszélyhelyzetben van, holott ez nem felel meg a valóságnak
A Híradónak nyilatkozó jogász szerint a rémhírterjesztés akkor is büntetőjogi kategória, ha a terjesztői politikai szándékkal sugallnak valótlanságokat.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »