Harmadik életet is követelt a debreceni Faraktár utcai baleset

Harmadik életet is követelt a debreceni Faraktár utcai baleset

Így a baleset mindkét súlyos sérültje meghalt a kórházi ápolás ellenére.

Mint arról az Infostart is beszámolt, március 4-én két autó karambolozott a debreceni Faraktár utcában, az ütközés következtében a járművek a járdára sodródtak és több gyalogost is elütöttek. Egy 55 éves nő a helyszínen meghalt, egy héttel később pedig az egyik sérült, a Csokonai Nemzeti Színház egyik munkatársa hunyt el.

Hírdetés

Mint írja a Telex, életveszélesen megsérült a balesetben egy hétéves kisfiú is, aki éppen az édesapjával tartott hazafelé az iskolából. A rendőrség a TV2 Tényeknek adott válaszából derült ki, hogy a kisfiú is életét vesztette a kórházban.

„Több ember halálát okozó közúti közlekedési baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, melyet szakértők bevonása mellett vizsgál a rendőrség” – írta a hatóság.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »