A február eleji orosz bombázás súlyosan érintette Harkivot és annak energetikai infrastruktúráját, emberek ezrei maradtak sötétségben és hidegben. Wojciech Stasiewicz római katolikus pap, a Caritas-Spes igazgatója február 3-án a vatikáni médiának elmondta: sorban állnak a kapuik előtt az éhes és orvosi segítségre szoruló emberek, a püspökség székhelyén szállást is adnak a rászorulóknak.
Február 2-án éjjel egy óra körül Oroszország újabb erős, kombinált légicsapást indított ukrán városok ellen. „Ismét az energiaszektort érte találat” – írta Telegramon Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hozzátéve, hogy az orosz hadsereg több mint 70 rakétát és 450 támadó drónt vetett be. Szumi, Harkiv, Kijev, Dnyipró, Odessza és Vinnicja régióit érte támadás. Tíz ember megsérült, lakóépületekben és energetikai létesítményekben keletkeztek károk. Kijevben a drónbecsapódások után tüzek keletkeztek lakóházakban, és egy óvoda is megrongálódott.
Február 3-án Ihor Terehov, Harkiv polgármestere közölte, hogy a bombázások egy hőerőmű és két alállomás létfontosságú berendezéseit rongálták meg. Ennek következtében
A vatikáni médiának adott interjújában Wojciech Stasiewicz, a harkiv-zaporizzsjai egyházmegye Caritas-Spes szervezetének igazgatója beszélt a lakosok kritikus helyzetéről és arról a segítségről, amelyet az Egyház nyújt – köszönhetően az Európa-szerte megnyilvánuló szolidaritásnak, különösen Lengyelországnak, ahol az egyházmegyék gyűjtést indítottak generátorokra.
– Wojciech atya, milyen a helyzet Harkivban, a környező régióban és általában a harkiv-zaporizzsjai egyházmegyében?
– Sajnos a helyzet jelenleg nagyon nehéz. Először is itt van a tél, a fagy és a rendkívül alacsony hőmérséklet: ma éjjel -25 °C-ot, reggel -22 °C-ot mértek. Miközben a tél teszi a dolgát, az elmúlt hetekben szisztematikus bombázások érték Ukrajna számos városát. Csak az elmúlt éjszaka közvetlen találatok érték Harkivot, de Kijevet, Dnyiprót és más városokat is. Úgy tűnik azonban, hogy Harkivot sújtotta a legkeményebb csapás. A támadások hajnali egytől ötig tartottak, így ma mindannyian nagyon fáradtak vagyunk. A következmények súlyosak: a károk miatt egész városnegyedek maradtak áram nélkül. A mentőalakulatok megfeszített munkája ellenére az önkormányzat hivatalos adatai szerint több mint 800 lakóépületben nincs áram. Az áramellátás helyzete Harkivban hasonló az ország többi részéhez: naponta vannak kimaradások. A lakosok 70–80 százaléka naponta marad áram nélkül, néha csak pár órára, máskor hosszú időre, városrésztől függően. Áram nélkül nincs fűtés, ami rendkívül megnehezíti az életet, különösen a panelekben, ahol nincs alternatíva, például kályha vagy kandalló.
Keleten, a mi egyházmegyénkben az agresszió Szumi, Dnyipropetrovszk és Zaporizzsja régióit is sújtja. Két hete Donbászban jártam, Szlovjanszk és Kramatorszk plébániáin, ahol a helyzet pattanásig feszült, sőt kritikus. Ugyanakkor vannak reményre okot adó jelek is. Erősen érezhető az emberek közötti egység: segítik egymást, eljönnek a templomainkba és a szociális központjainkba, hogy segítséget kapjanak vagy hozzanak másoknak. A hideg és a közlekedési nehézségek miatt nem mindenki tud útra kelni, ezért gyakran kérnek segítséget azoknak, akik még nehezebb helyzetben vannak.
A generátorok már Kijevben vannak, és a héten megérkeznek Harkivba. Kórházakba és kritikus infrastruktúrákhoz kerülnek majd, mert nem mindenki rendelkezik ilyen erőforrásokkal.
– Tudja, kik szervezték a lengyelországi segélyeket?
– Lengyelországban a kormány és a Lengyel Karitász (Caritas Polska) kezdeményezése volt a meghatározó, ők a fő adományozók. Emellett alapítványok és egyházmegyék is indítottak akciókat. Tudomásom szerint a lengyel egyházmegyék minden plébánián gyűjtést hirdettek, hogy generátorokat vásároljanak a leginkább rászoruló ukrán városoknak. Az ukrán társadalom számára ez rendkívül fontos. Még ha valaki személyesen nem is kap közvetlenül támogatást, tudja, hogy a segítség eljut oda, ahol a legnagyobb a szükség. Harkivban például a kórházakban éjszaka órákra le kell kapcsolni a villanyt a fogyasztás csökkentése érdekében – ez félelmetes, különösen egészségügyi intézmények esetében. Maga a városvezetés is gyakran fordul hozzánk, a Caritas-Speshez, kérdezve, vannak-e tartalékaink, mert a kórházakban és a társasházakban óriási az igény a generátorokra.
– Hogyan szervezik meg a plébániák, hogy támogatni tudják az embereket ebben a nehéz időszakban?
– Az egyházmegye plébániáin a lelkipásztorok igyekeznek lehetőségeikhez mérten olyan helyeket nyitni, ahol meleg ételt, ruhát és cipőt adnak. Ez nagy reményt ad, mert
függetlenül attól, hogy keveset vagy sokat tud adni, mindenki próbál segíteni.
– Milyen általánosságban a hitélet a harkiv-zaporizzsjai egyházmegye plébániáin?
– Sajnos a hívők száma drasztikusan lecsökkent. Ha a háború előtti helyzethez hasonlítjuk, ma a székesegyházban talán 200 állandó hívő van, ami a 2022 előtti létszám alig 20 százaléka. Amikor Szlovjanszkban és Kramatorszkban jártam, láttam, hogy ott csak néhány hívő maradt az ország különböző pontjairól érkező önkéntesekkel együtt. Ezzel együtt
A front közeledik, drónok köröznek a terület felett, de ő nem akar elmenni. Jelenleg Donbászban csak ez a két plébániánk maradt meg, a többi sajnos már orosz megszállás alatt lévő városokban vagy falvakban van.
– Mi az Ön napi munkája a harkivi Caritas-Spes központban? Milyen konkrét segítséget nyújtanak?
– Az én szolgálatom, mint minden papé napjainkban, abban áll, hogy próbáljak válaszolni az emberek konkrét szükségleteire. Minden reggel, különösen télen, az emberek már a kapuk előtt várnak: van, akinek orvosra van szüksége, van, aki éhes, vagy más segítséget kér. Ezért igyekszünk egész nap elérhetőek lenni. A szociális központunkban mintegy 50-60 ember dolgozik, számos projektet valósítunk meg helyben és külső helyszíneken is. Logisztikával és emberek kísérésével foglalkozunk, de nem felejtjük el, hogy fő küldetésünk, hogy reményt adjunk és visszaadjuk a méltóságot az embereknek, akik óriási szenvedéseket hordoznak: mindent elveszítettek a bombázásokban, gyakran csak két szatyorral jönnek a falvakból vagy a Donbászból. Sokan Harkivban állnak meg először, mert itt a helyzet kevésbé tűnik drámainak ahhoz képest, ahonnan menekülnek. Mindenekelőtt támogatásra és megértésre van szükségük. Karitászként igyekszünk mellettük állni. Én papként reggel misézem, majd az egész napot a karitászban végzett munkával töltöm. Mindennap 11 órától meleg levest osztunk: hétfőtől péntekig naponta 150–300 ember érkezik. A nap többi részében meleg tea, kávé és egy darab kenyér mindig rendelkezésre áll.
Öröm látni, hogy az erőfeszítéseink révén az emberek legalább egy apró jelet kapnak a jóból, az örömből és a reményből. Tavaly decemberben volt egy jelentős pillanat: Harkiv városvezetése, amellyel már korábban is együttműködtünk, felajánlotta, hogy írjunk alá egy megegyezést a kooperáció további erősítésére. A kezdeményezés személyesen Ihor Terehov polgármestertől származott. Ez annak a jele, hogy a civil hatóságok is elismerik a szolgálatunkat, és együtt többet tehetünk.
– Mit üzenne a különböző országokban élő hallgatóinknak és olvasóinknak?
– Az összes itt élő ember nevében szeretném mondani:
Mindennap imádkozunk Önökért, és kérjük, maradjanak továbbra is velünk. Amikor érezzük mások közelségét és segítségét, még a legnehezebb pillanatok is sokkal elviselhetőbbé válnak.
Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Fotó: Wojciech Stasiewicz/ Facebook
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
