Hanvai óvodaátadó: a református gyülekezet visszaszerzett valamit az őt megillető örökségéből

Hanvai óvodaátadó: a református gyülekezet visszaszerzett valamit az őt megillető örökségéből

„Jó látni azt, hogy a magyar kormány felelősséget vállal és visel a határon túli magyarokért. Anyaországi támogatás nélkül az óvoda átvétele és felújítása továbbra is álom maradt volna. Bízunk abban, hogy sokáig szolgálja majd közösségünket, az itt élő gyermekeket és segítséget nyújt abban, hogy magyar anyanyelvünk és kultúránk megőrzése mellett a keresztyén értékrendet is közel tudjuk hozni a gyermekekhez és családjukhoz” – nyomatékosította beszéde végén Nagy Andrea.

Az óvodások rövid kis műsorukkal tették színesebbé az ünnepséget.

„Immár ötödik esztendejébe lépett a Kárpát-medencei magyar óvodafejlesztési program, amely Magyarország Kormányának Trianon óta a legnagyobb és legmélyrehatóbb rendszerszintű nemzetpolitikai programja” – mondta Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos.

„Annak ellenére, hogy fogyunk, ezeket az intézményeket be tudjuk népesíteni. Jól jelzi ez azt, hogy milyen hiányokat próbálunk csökkenteni” – hangsúlyozta a miniszteri biztos.

Végezetül megköszönte a Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak az elmúlt öt esztendő során tapasztalt megbízható együttműködését.

„Mi ötszáz éve eltéphetetlen kapocsban vagyunk magyarokként a református egyházzal, hiszen anyanyelvünk átmentését és megőrzését a református prédikátoroknak köszönhetjük. Jó volt megtapasztalni, hogy a felvidéki reformátusok jelentős részben vették ki az óvodafejlesztési munkából a feladatukat: 25 intézmény sorsát vették kézbe, s ebből 20 újat építenek. Úgy gondolom, ez igazán derekas teljesítmény – fogalmazott Grezsa István.Nem is azé, aki fut, nem is azé, aki akarja, hanem ebben a világban egyedül a cselekvő Isten dicsőségére történik minden” – zárta beszédét az ismert idézettel.

Hírdetés

A helyi önkormányzat nevében Czókoly Lajos polgármester köszönte meg a magyar kormány hathatós támogatását, amellyel teljes mértékben megújulhatott az óvoda.

„Külön elégtétel számomra, hogy a támogatásnak köszönhetően az épület visszakerült eredeti és jogos tulajdonosához, az egyházközséghez, amelyet a hívek annak idején az anyanyelvi oktatás megtartásáért emeltettek” – hangsúlyozta a polgármester.

„Segítsen bennünket az Isten abban, hogy ez a felújított óvoda sokáig szolgálhassa közösségünket. Ezen a napon nem csupán azért adunk hálát, hogy gyülekezetünk visszaszerzett valamit az őt megillető örökségéből, hanem elsősorban azért, hogy mindenki összefogott a gyermekek és a gyermekes családok érdekében” – mondta Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese.

„Gyülekezetünk folytathatja a községünkben is több évszázadra visszatekintő oktató, nevelő, értékmegóvó szolgálatát. A szép és megújult óvoda adva van, töltsük meg élettel és ne feledkezzünk meg Istenről, aki mindezt lehetségessé tette” – figyelmeztetett köszöntő beszédében az esperes, rámutatva:

(Iski Ibolya, Reformata.sk/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »