Mottó: Az élet nem álom és látomás.
Az élet valóság és ajándék.
Mindannyian máshogy éljük és máshonnan látjuk. (Hangácsi István)
Rimaszombat személyiségeit bemutató sorozatunkat ezúttal a 65 éves Hangácsi István festőművésszel folytatjuk. Hogy miért rimaszombati személyiség Hangácsi? Igaz, hogy keleten született, most í Csallóközben él, de a közben eltöltött 40 szép éve és a szíve menthetetlenül rimaszombativá teszi őt. Arról nem is szólva, hogy a „Legszebb város Batyi“ dalocska ismert dallama mindig kitapintható a lelkében beszélgetés közben, de ott rejtőzik a műveiben is.
Nagyinterjúnkban beszél olvasóinknak keleti, rimaszombati, majd somorjai életéről. Beszél festészetének kezdeteiről, hogyan talált magára Rimaszombatban, majd beszél csallóközi kiteljesedéséről, művészetének elfogadottságáról, sikereiről és csalódásairól.
1960-ban születtem Kassán. De mivel már akkor sem szerettem a kórházi kosztot hamar hazavittek
Alsóláncra a szülőfalumba. Szüleim és nagyszüleim a lánci EFSZ-ben dolgoztak. Édesapám nagyon jól rajzolt, szerintem tőle örököltem ezt a tulajdonságomat. Az alapiskolában Péter László tanító bácsi kiválóan festett és sok mindenre megtanított, valójában ő szerettette meg velem a festészetet.
Tanulmányaimat a kassai Ipariban folytattam erősáramú elektrotechnikai szakon. Az órák alatt sokat rajzoltam unaloműzőként. Az első komoly festményem is az iskola elvégzéshez köthető, Szpisák Marian barátommal közösen készítettük el az osztálytablót.
Az ipari elvégzése után rövid időre beálltam dolgozni a Keletszlovákiai Vasműbe (VSŽ) – mi hukónak hívtuk-.majd menetrendszerűen besoroztak katonának Zólyomba. Ott festettem meg második nagy festményemet, mégpedig Marika Gombitová énekesnő portréját.
1982-ben megnősütem, Marika, egy rimaszombati tündér lett az életem párja. Azóta is ő az Őrző Angyalom, a Múzsám, Szerelmem, Mindenem. Az én párom viszont Alsóláncon nem tudott megszokni, nem találta a helyét és így 1983-ban elköltöztünk Rimaszombatba.
Batyi. Hát igen. Az akkori Teslá-ban kaptam munkát egy nagyon fiatal kollektívában, így
sokkal könyebb volt beilleszkedni a város vérkeringésébe. Munka után a szabadidőmben sokat festettem. Tájképeket kezdtem festeni. A tájképfestészetben id. Markó Károly volt a nagy példaképem. Könnyedség, nyugodtság áradt a képeiből, ami engem megfogott.
A Tesla megszűnése után üzletelni kezdtünk a feleségemmel, reklámgrafikát, reklámtáblákat csináltam, majd bútorüzletet nyitottunk. Az üzletükben a képeimet is árultuk, így saját galériám lett. Így ment ez több éven keresztül amíg nem szaporodtak el országunkban a poszterek és a keretezett papírképek. Így bedobozoltam a festékeimet és a festőszereket, eltettem őket. Egy idő után aztán már nem is gondoltam rá, hogy még valamikor előveszem őket.
Egy új, nagyon érdekes, de egyben felelősségteljes munkám akadt, videókamerázás a Gtv-nél (Gemerská televízia), Gál Sanyival, Hronček Jancsival, Habán Tibivel. Később csatlakozott hozzánk Mihály Szilvia szerkesztőnő aki a magyar riportokat készítette. Sok jó hírt vittünk a rimaszombatiak, majd a tornaaljiak otthonába is. Sok emberrel ismerkedtem meg és sok helyen fordultam meg. Mint ahogyan korábban az ecset, ezután a kamera nőtt a kezemhez.
Idővel megtanultam mit kell feljátszanom. Mi érdekes és milyen szögből. Mert nem mindig a szemből való kép a legérdekesebb. Egy képre tisztán emlékszem. Egy pocsolyára. Sokszor gyalogosan jártam a stúdióba a Tompa téri parkon keresztül, eső után, mert a pocsolya tükröződése annyira egyedi volt, hogy nem igaz. Olyan élethűen, részletesen mutatta be a volt vármegye házának a homlokzatát, mint egy festmény. A pocsolyákban és minden más tükröződésben pedig az a fantasztikus, hogy pár centivel oldalra vagy feljebb, lejjebb nézve már mást mutatnak. Így vagyok minden tükröződéssel. Legyen az autó kapotája, szélvédője, kirakatüveg és bármi ami nem elnyeli, hanem visszatükrözi a környezetet és megsokszorozza annak varázsát.
A Gtv megszünése után elkezdtem újra festeni. Borbás Barna barátom megalakította Batyiban az Aranymetszés festőklubot. Amikor ezt megtudtam, rögtön jelentkeztem. Az igazat megvallva hiányzott már a majd 10 év kihagyás a festésből. Nagyon jó társaság verődött össze, és mindannyian örömmel jártunk. Annál is inkább, mivel tanítónk, Cene Gál István, aki Magyarországról, Ceredről járt hozzánk, nagyon figyelemreméltóan tudott előadni.
Festettünk és sokat tanultunk. A lazúros technikáról itt hallottam először. Megtetszett és hátrahagyva a régi bevált technikámat ezzel kezdtem el festeni. Hát nem volt könnyű, bevallom őszintén sokat szenvedtem. Felhagytam a tájképekkel és sokkal bonyolultabb, több tervezést és rajzolást igénylő épületeket, tereket, alakokat kezdtem festeni. Sok jó történet, kirándulás, festőtáborok tartoznak ehhez az időszakhoz. Több közös kiállításunk volt Rimaszombatban, Komáromban, Egerben, de 2017-ben Budapesten is, ahol 2. díjat nyertem.
Aztán 2020-ban a 60-ik születésnapomra Rimaszombatban megrendeztük az első önálló kiállításomat. „Legszebb város Batyi“ lett a címe és ez céltudatos volt, mivel minden kép Rimaszombatról szólt. Utcái, terei, az emberek akik és amik megihlettek valamilyen formában. A kiállítást Habán Silvia és Pál Lajos barátom nyitotta meg. A kultúrműsort Páko Marika adta 3 zenésznövendékével. Természetesen nem hiányzott a repertoárjukból a „Legszebb város Batyi“ című dal, amelynek az előadása alatt bizony remegtek a galéria falai, olyan sikere lett. A nézők mindannyian énekelték az ismert szöveget. A második önálló kiállításom szintén Batyiban, mégpedig a Csillagházban volt. Sokan megnézték, több hónapig volt látogatható.
Sajnos az Aranymetszés klubot tönkretette a covid. Nehéz év volt ez a 2021-es. Nekem nagyon nehéz. Nemcsak a városhoz kötődtem, mert azt is megszerettem a 40 év alatt minden bajával együtt. De kötődtem az emberekhez is, sokan a mai napig hiányoznak.
2021-ben elköltöztünk Somorjára a gyerekek után. A Csallóközben hamar belecsöppentem a Felvidéki Alkotók Egyesületébe és most pár év után már a FAE Art csoport vezetője vagyok, ami számomra nagyon megtisztelő feladat. Na de ne menjünk még ennyire előre.
2022-ben jelentkeztem Dunaszerdahelyen a Csallóközi Népművelési Központban a Képzőművészeti Spektrum országos versenybe. Be is válogatták mind a két festményemet a járási fordulóba és megkaptam a zsúri különdíját, a Rácz László díjat, mint az Év Felfedezettje. Ezen a díjátadón ismerkedtem meg a Csallóközi Múzeum igazgatójával Nagy Ivánnal, akivel a kerületi kiállítás megnyitóján elénekeltük közösen a „Legszebb város Batyi“ című dalt. Ott a képek előtt. Itt ismerkedtem meg a Felvidéki Alkotók Egyesületének a vezetőivel, Farkas Gáborral és Gyurkovics Gitával és rövid bemutatkozó diskurzus után be is jelentkeztem közéjük.
Somorján sem hagytam abba a kiállítás sorozatot, 2022-ben megtöltöttem új és régebbi festményekkel a Tallós Prochászka termet becsületesen. 56 képet állítottam ki a Dolce vita című kiállításomon. Egy régi ismerősünk Somorja város volt polgármestere Bárdos Gábor barátunk nyitotta meg a kiállításomat. Nagy örömömre sok új embert ismertem meg.
Az első közös kiállításunk a Felvidéki Alkotók Egyesületével a Híd antológia bemutatóján volt Diósförgepatonyban. Az ott kiállított képeim viszont nagyon megtetszettek kedves Lacza
Ilonka igazgatónőnek a dunaszerdahelyi Csallóközi könyvtár igazgatónőjének, aki szintén FAE tag és a Dolce vita többi képei vándoroltak Dunaszerdahelyre a könyvtárba.
Ezután következett Dunaszerdahely, a Csallóközi Múzeum. Amikor Nagy Iván igazgató úr kezet adott rá, hogy ott is kiállíthatok, hát velem nem madarat, de rakétát lehetett volna fogatni.
Volt egy kiállításom Egerszalókon is. A kiállítás címe Metamorfózis lett, utalva ezzel a szőlő borrá való átalakulására, a valóság képpé való átalakulására és a gondolat megtestesítésére festmény formájában. Sok ember jött el Egerből, de Rimaszombatból, Feledről, Felsőláncról, Szepsiből, Budapestről, Szilvásváradról is jöttek ismerősök, barátok, rokonok, akikkel nem is számoltunk.
A 2024-es év utolsó kiállítása pedig Gútán volt a városháza aulájában a magyar festészet napja alkalmából, Magyar szívvel címen. 15 alkotótársammal együtt állítottam ki.
2025-ben egy kicsit aztán lazítottam. Tavasszal még részt vettem 2 képemmel Vácott a Tavaszi szél vizet áraszt című váci és környékbeli amatőr festők és alkotók kiállításán, ahol az egyik festményemet a zsűri díjazta. Második lettem.
Nagyon szerettem ezt a munkával teli időszakot Somorján. Itt nyugodtabbak, felszabadultabbak az emberek, mint Rimaszombatban. Valahogy máshogy állnak a dolgokhoz. Egymás szemébe nézve tudunk beszélgetni fontos és kevésbé fontos, de a témákhoz kapcsolódó dolgokról.
Somorja kisebb város, de itt nekem minden új. És ha nem új másoknak, akkor majd én új szemszögből, az enyémből hívom fel a figyelmüket ezekre a szépségekre. A katolikus és a református templom épületei, amik meghatározó pontok Somorján, eső utáni pocsolyákban tükröződve jelentek meg a vásznaimon. A kultúrház előtti Szent István szobor sok színben pompázott. Értük könnyeznek a somorjai tulipánok címet kapta az az alkotásom, aminek az alapötletét részben a Beneš dekrétumok által kitelepített somorjai magyaroknak tisztelgő emlékmű körül, a Somorját mindenhol ellepő színpompás tulipánok adják, amint siratják a kitelepítetteket.
2026-ban Füleken a Füleki Vármúzeumban lesz kiállításom, lesz FAE Art közös kiállításunk áprilisban Dunaszerdahelyen a Csallóközi Múzeum kiállítótermében és egy önálló kiállításom júniusban Vácott. Hogy aztán hogy hozza a sors, az majd megmutatkozik. Nagyon szeretnék még végigmenni a Felvidék nagyobb, de akár kisebb városaiban is és megmutatni alkotásaimat. Türelmes vagyok. Sem a török, sem a tatár nem kerget. Csak egészség legyen és szeretet, a többi jön akkor, amikor itt van az ideje.
Nekem az az elvem, hogy Isten az embert a saját képmására teremtette, ember tehát ne
nyomorítsa meg, ne csúfítsa el önmagát. Nem szeretem a sötét képeket. A susmusoló, rejtelmes, búbánatos alakokat, a hervadást a sírást. Az élet szép és egy művésznek szerintem főleg az a dolga, hogy az élet szépségét mutassa és hirdesse. Szeretem a vidám, de nem túlszínezett napos-árnyas képeket, amelyeknek van mondanivalójuk. Szeretem a meleg színeket, a tükröződéseket bármin és bárhol.
Köszönjük a beszélgetést, jó egészséget és további sikereket kívánunk!
Mede Géza
Nyitókép forrása:
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
