Halált okozó testi sértés miatt kell felelnie Piroskának és Dánielnek

Halált okozó testi sértés miatt kell felelnie Piroskának és Dánielnek

2020. augusztus 1-jén, este érkezett bejelentés a mentőszolgálattól, hogy Budapesten, a XXI. kerületi Szatmári utca egyik házában egy elhunyt férfit találtak.

Hírdetés

A rendőrök a helyszínen szemlét tartottak, és mivel felmerült az idegenkezűség gyanúja, a BRFK Életvédelmi Osztálya rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Az adatgyűjtések és a kihallgatások eredményeként 10 órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket, T. Piroskát és élettársát, M. Dánielt, akiket halált okozó testi sértés bűntett miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Az nyomozás során kiderült, hogy a sértettet lakótársai egy vita során megverték, majd magára hagyták.

Az életvédelmi nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal a napokban átadták az Ügyészség részére.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »