Érezhetően felértékelődött az utóbbi években a magyar plakát múltja. Több kiállítás is igyekezett meggyőzni arról a szélesebb közönséget, hogy a magyar grafikai hagyomány egyik legfényesebb vonulatát tisztelhetjük ebben az alkalmazott műfajban. Ez vitán felül így van, úgyhogy akár meg is lehet fordítani a kérdést: milyen szemléltető ereje lehet a plakátnak, ha egy korszaknak nem csupán az eseményeit, de ennél elvontabb módon annak hangulatát is meg kívánjuk ragadni? Valami ilyesmire vállalkozott most a Magyar Nemzeti Múzeum is, mely Elsodort világ. Plakátálmok 1910–1920 címmel igyekszik élményszerűvé tenni azt az elementáris erejű szellemi-társadalmi változást, ami ebben a kritikus évtizedben végbement.
Mivel a kiállítás szándéka szerint elsősorban az érzelmeken, mi több, az érzékeken keresztül szeretne hatni, nincs mit csodálkozni azon, hogy a tárlat erős gesztusokkal, helyenként már-már bombasztikus vizuális megoldásokkal is él. Elsőre akár nehezen befogadható, de legalábbis túlzóan hatásvadász elemként lehet értelmezni az első terem installációját, ami egyfajta álomképet kíván sugallni fehér hintákkal és színes papírmadarakkal.
Nyilvánvaló, hogy a hely szellemétől némiképp idegen berendezés azt a kísérőszövegben is jelzett kerettörténetet hivatott vizualizálni, hogy az első kiállítási egység voltaképpen egy hadviselt katona visszarévedése a boldog békeidőkre. Ennek a korszaknak, vagyis a nagy világégést megelőző időszaknak a derűs (vagy álderűs) kapitalizmusát látjuk visszaköszönni a terem plakátjain. Nem csupán az adott termékek, vagyis a kor fogyasztói kultúrájának a parádéja érdekes, a válogatás azt is meggyőzően bizonyítja, hogy mekkora utat járt be viszonylag rövid alatt az egyre erősebb és karakteresebb magyar plakátművészet.
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
A historizáló, szöveggel gyakran túlterhelt és artisztikus század eleji munkáktól – mondjuk a sósborszeszt reklámozni hivatott kellemes vizuális elegytől – ívelhet a tekintet a letisztult, tipográfiailag kiérlelt, vagy nem egyszer egészen karikaturisztikus megoldásokig, mint amilyen például az Apollo Filmszínház plakátja. Persze a fogyasztásra buzdító poszterek mellett a társadalmi célú hirdetések hordozói is feltűnnek, köztük a közismert alkoholellenes szlogennel (méreg, öl, butít, nyomorba dönt) és magával a halállal súlyosbított óvva intő plakát.
A már említett papírmadarakkal kapcsolatos enyhe kételyünk némiképp enyhül a következő terembe lépve, ahol az egyébként is gyászos hangulatúra hangszerelt díszlet fekete papír halálmadarak rajával egészül ki, és válik teljessé a tárlatot meghatározó álom vezérmotívum. A teremben a háborús idők lelki szinten tartását és buzdítását elősegítő relikviák egészítik ki a plakátválogatást, mely java része szintúgy a háborús tematikát állítja középpontba, de a hadimilliomosok ügyeskedéseit leleplező egykori botránykönyv reklámja is helyet kapott itt. Kár, hogy az utolsó traktus, mely a háború utáni időszak elképesztően forrongó időszakának vizuálisan is felfokozott világát mutatja be, külsőségeiben már kevéssé mutatkozik bátornak.
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
(Elsodort világ – Plakátálmok 1910–1920. Magyar Nemzet Múzeum. Megtekinthető október 19-ig.)
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
