A Puskaporos Szaru rovatban már jártunk Leventével az Aldunánál a honfoglalás idején, voltunk András királlyal a Szentföldön és az évek alatt tettünk rengeteg érdekes és izgalmas időutazást. Szót ejtettünk forradalmakról, szabadságharcainkról csak éppen arról nem beszéltünk még, ami az egyetlen ilyen sikerhez vezető eseményünk volt: a Bocskai féle szabadságharcról. Amikor e témát választottam a hajdúkról szerettem volna írni. Ám, ahogy beleástam magam a történetben rájöttem, hogy a kettő – Bocskai és a hajdúk – szinte elválaszthatatlanok. Szó lesz háborúról, szövetségekről, politikáról avagy a 17. századi Magyarországról és Erdélyről. A felkelésről néhány információs adalék.
Az ördög apostolai
A korszak tanulmányozása szinte lehetetlen Mohács nélkül. A három részre szakadt ország szinte a végnapjait élte a 16. század végén, a 17. elején. A muzulmán hódítás és a folyamatos támadó hadműveletei miatt a Közép-Európai hadszíntér fontos kérdéssé nőtte ki magát. Magyarország ütköző állam lett a békében és viszonylagos jólétben fejlődő nyugati országok és a Török Birodalom között. A magyarok számára már jó ideje nem volt nyugalom. Pusztított itt a német, a török, újra járták az országot a krími tatár segédcsapatok, oláh bocskorosok, és mind közül a legkegyetlenebbek tartott… magyar hajdúk is, akik megítélése eléggé kettős, ambivalens. Néhány szót róluk.
Kik voltak a hajdúk?
Sokféle magyarázat él velük kapcsolatban. A 14-15. században a német területek nagyrészének a hússal való ellátása erősen függött a magyar marhától. Ezek voltak azok a jószágok, amiket a magyar alföldön tenyésztettek, és lábon hajtottak ki ismereteink szerint egészen akár Aachenig! A magyar szürkemarha értéket képviselt. A gulyára vigyázni kellett, hiszen útonálló rabló martalócok bárhol szemet vethettek ezekre a jószágokra. Kellettek tehát melléjük a tapasztalt, de harci tudással is rendelkező hajcsárok. Egyik változat szerint ők voltak a -hajtó szóból származó- hajdúk. A megnevezés nem egy népcsoportot jelöl, mint a jászok vagy a kunok esetében, hanem egy társadalmi réteget. Nagy László azonban összetettebnek látja a kérdést és a hajdúk eredetét.
Elszegényedett jobbágyok és kisnemesek is csatlakozhattak hozzájuk, de egy biztos: bátor fegyverforgató embernek kellett lennie, aki hozzájuk akart csatlakozni. Aztán jött a korszak, amikor a hajdúk felfogadható zsoldosok lettek. Bocskait megelőzően harcoltak ők a törökök vagy a németek mellett, mindenhol ahol megkapták a pénzüket. Ha pedig nem volt háború fosztogattak és gyötörték a népet. Három különböző hajdút ismerünk ezekből az időkből. A szabad hajdút, a királyi hajdút és a földesúri vagy nemesi hajdút. Többnyire gyalogosan hadakoztak, voltaképpen ők voltak az első jól szervezett magyar gyalogság. A hajdúk a szokásos magyar szervezési módot követték. Voltak tizedeseik, hadnagyaik, kapitányaik akiket maguk választottak és sajátságos – a maguk törvényei szerint éltek. A Prédikátor Bibliával és buzogánnyal járta a tábort, és akit nem talált elég buzgónak, annak odavert a buzogánnyal. „Pénzvágyók, kíméletet, emberséget nem ismerő marcona katonák, de a szívük mélyében meg van az érzésük, hogy magyarok”. Fegyverzetük rövid csövű puska (amivel meglepően pontosan céloztak), kard, fokos, buzogány. Érdekesség a hajdúkkal kapcsolatban hogy a kortársak a 16. század végén azt jegyzik fel róluk, hogy nyílt színi ütközetnél ők az elsők, akik az ellenséges sortűznél lehasalnak. Nem hagyták, hogy csak úgy keresztüllőjék őket…
A tizenöt éves háború kezdetén Báthory Zsigmond – Bocskai tanácsára- felmondja az addigi törökbarátságát és a Habsburgok oldalán lép be a küzdelembe. A következményekkel senki sem volt tisztában. Bocskai talán úgy gondolhatta, hogy osztrák győzelem esetén esetleg sikerülhet kiverni a muzulmánokat Magyarországról, és talán újra egyesíthetőek lesznek a szétszakított területek. Ám a Habsburgok nem akartak győzni. Nekik megfelelt az akkori állapot. Ausztria békés sziget, mert a magyar bástya felfog minden török támadást, mellette adózik is nekik. Csak egy eredménye volt a tessék-lássék háborúnak: Magyarország teljes elpusztítása.
A politikai és hadászati ellentétek Bocskait szakításra kényszerítették a -ma úgy neveznénk – közélettel. Elvonult az egyik erődítménynek is megfelelő birtokára, és várta hogy változzanak az idők. Változtak is, de nem úgy ahogy ő szerette volna. Megfosztották valamennyi erdélyi birtokától. Odalett az egeresi uradalom, meg Sajó, Vécs, Görgény is. De aztán jött egy tőrdöfés is a hátába, ami később a Habsburgok ellen fordítja. Prágába utazott, ahol Rudolf király már várta, de a meghívás csapda volt. Bocskai azért utazott Prágába, hogy panaszt tegyen a Basta-féle császári zsoldosseregek viselkedése ellen, ám ott szó nélkül elfogták és „tisztes rabságban” tartották, egyes források szerint két évig.
Ki volt Giorgo Basta?
A magyaroknak mindig akadtak legendás ellenségeik. Ilyen volt szinte az összes Konrád, Henrik vagy Ottó császár. De mondhatnánk akár III. Frigyest vagy később Haynau-t is, de most nem róluk van szó.
Basta tipikus megformálója volt az akkoriban fellelhető, itáliai eredetű zsoldoskatonáknak, akik között ő műveltsége, esetleg származása, tapasztalata és hozzáértése folytán tisztjük, sőt hadvezérük is lehetett. Minden, a magyarokra nézve oly gyalázatos tette ellenére el kell ismerni, hogy Giorgio Basta katona mércével mérve valóban nagy hadvezérnek számított, különösen a kortárs kollégái szemében. 1544-ben született és 1607-ben halt meg. Sokan azt állítják, hogy albán származású volt.
Már az apja is zsoldosvezérként szolgálta a Habsburgokat Flandriában és Itáliában. A fiatal Giorgio gyakorlatilag katonai táborokban nőtt fel, végigharcolta előbb a németalföldi háborút, majd aztán osztrák szolgálatban a 15 éves háborút is. A róla készült egyetlen rézkarcon egy bajszos, szakállas, rövid hajú, elszánt férfit láthatunk.
Művelt ember volt, hadászati könyvet is írt. A százada fordulójára főparancsnok-helyettesi beosztást kapott Bécsben, sőt miután betört Erdélybe, Rudolf császár őt nevezte ki erdélyi kormányzónak. Mint minden zsoldos ő is kegyetlen volt, az elfogott ellenséget megkínoztatta, katonái pedig hihetetlen szörnyűségeket műveltek az általuk lerohant területeken. Nem tettek különbséget. Mindenhol egyformán gyilkoltak és raboltak. De lehetett Basta akármilyen remek hadvezér hosszú időn keresztül még ő sem tudta tartani Erdélyt, és miután Bocskaival és hajdúkkal került szembe elhagyta a szerencséje…
A felkelés
Ahhoz, hogy egy Habsburg-párti főúr szembe forduljon a hatalommal és pártot üssön a törvényes uralkodójával szemben, valamilyen nagy dolognak kellett történnie. Vagyonára szemet vetettek, református vallását is üldözték, az udvar akkoriban kirakatperek tucatját indította vagyonos protestáns gazdag magyarok ellen felségsértés miatt. És azt se feledjük, hogy ez volt az első magyarországi felkelés a Habsburgok uralma ellen. (Ezek után miden évszázadra jutott egy. Ny.Gy.) Magyarország és Ausztria viszonyában 1604 volt az év, amikor betelt a pohár.
Bethlen Gábor az év nyarán és őszén már javában levelezett Bocskaival, hogy álljon a bujdosók és a forradalom élére. Ám az egyik levél valahogyan Belgiojoso, a Habsburgok kassai főkapitányának a kezébe jutott. Ő pedig alig várta, hogy lecsaphasson Bocskaira. Bocskai ezek után lépett az ön- és vallásvédelem útjára és vette fel a kapcsolatot a hajdúkkal. Görög Ferenc így ír az akkori Bocskairól:
„Sokáig tartózkodott Rudolf király udvarában, de meggyőződvén arról, hogy Rudolf Magyarországot Németországba akarja bekebelezni, és látva azt a sok igazságtalanságot és kegyetlenséget, amiket Rudolf emberei elkövettek, visszavonult bihari birtokára, tovább gondolkodva Magyarország jövendő sorsán”.
Bocskai még a háború előtt eldöntötte és megnyerte a harcot azzal, hogy a hajdúkat a saját oldalára állította. Értelemszerűen itt azokat a hajdúkat kellett megnyernie, akik királyi zsoldban sokszor a saját népük ellen harcoltak vagy pedig szabadon dúltak és fosztogattak. Ő „nemesi joggal birtokot és állandó letelepedést ígért nekik”. 1604 október elején a felvidéki császári csapatok Belgiojoso vezetésével Kereki ellen vonultak. Az egész menet alatt fogyatkozott a hajdúk száma a császári seregben, de addig senki sem hagyta el a tábort, amíg a zsoldját fel nem vette. Bocskai pedig nem csak jó politikus, hanem jó katona is volt. A császári seregnek csak egy része vette ostrom alá a kereki erődöt. A magyarok jól védekeztek, a tüzérek kitettek magukért, és Bocskai csakhamar ellentámadásba mehetett át. Október tizenötödikére a már dezertált háromezer királyi hajdúval kiegészülve szinte rommá verik Álmosd és Diószeg között menetelő főerő egy részét. Éjszaka támadják meg a mintegy húszezres sereget, amit egy válogatott sziléziai vértes ezred is kísér. A hajdúk húj húj hajrá! kiáltással felgyújtják a szekereket, beékelődnek több seregtest közé és halálig harcolnak. Petz ezredes vértesei hétszer lökik vissza őket, de nyolcadjára már sikerül szétszórni a sziléziaiakat, és ezzel győzelemmel debütál a Bocskai-felkelés. Innentől megindult a császáriak vesszőfutása, amely csak két évvel később Bécsben, a békekötésnél ért véget.
A Felvidéken
Bár csak egy, de egy erős hadoszlopot vertek meg, Belgiojoso nagy serege felbomlott, a tábornok az embereivel Tokajra menekült. Bocskai cigány származású főkapitánya Lippai Balázs a menekülő parancsnok után eredt. A tábornok Rakamazon rác egységeket hagyott. A hajdúk az éjszaka leple alatt megrohamozták a rácok táborát és mindenkit foglyul ejtettek vagy lekaszaboltak, aki nem akart csatlakozni hozzájuk. Aztán a tábornok ellen indultak, de az részben felszedette a tokaji hidat, így kevésen múlt hogy fogságba nem esett. Lippai tovább üldözte egészen Kassáig. Ez volt az első eset, hogy a megfélemlített lakosság visszaütött és ezt az osztrákok is érezték. Amikor a császári tábornok visszatért Kassára, ahol korábban a főhadiszállása és minden személyes dolga is volt, a kassaiak egyszerűen nem engedték őt be. (A feleségét is csak akkor kapta vissza, amikor kötelezte magát arra, hogy visszaszolgáltatja a kassai templomok elhurcolt ereklyéit.) Belgiojoso szégyenszemre elkullogott, a várost pedig a polgárai átadták Bocskainak. Innentől kezdve Bocskainak több sikere volt, mint kudarca. Látva, hogy a lakosság mindenütt csatlakozik a felkeléshez, hogy egy jelentős város már át is állt hozzájuk, hát kezdtek csatlakozni az erdélyi, a felvidéki és a dunántúli urak is.
Így jött el az 1605-ös év, amiben szintén sorozatos diadalok születtek északon, kisebb vereségek Erdélyben. A császári hadvezetés, különösen Basta nem nézte le hajdúkat. Már csak azért sem mert tapasztalatból tudták, hogy igen jó katonák. Máskülönben nem fogadták volna őket tömegével a zsoldjukba. De most ez is megváltozott. Hamarosan nem akadt hajdú, akit felfogadhattak volna. Az összes Bocskaihoz pártolt, hiszen ő ígért nekik földet és szabadságot. Természetesen a felkelés vezetője reálpolitikus volt, így tudta, hogy nem szabad csak a hajdúkra számítania. (Milyen érdekes. Most Magyarország került abba a helyzetbe, amiben egy évszázaddal, másféllel még Szerbia, Bosznia, a Havasalföld vagy éppen Moldva volt. Mi lettünk a hadszíntér, az ütközőállam, nekünk kellett „lavíroznunk” két nagyhatalom között. Ny.Gy.) Így török, sőt tatár segédcsapatok is feltűntek a Bocskai zászlók alatt, bár voltak olyan városok ahová egyszerűen nem engedték be őket. Ez ingoványos talaj volt, ügyesen kellett manőverezni. Ha török csapatok foglalnak el királyi várakat, akkor könnyen lehet mondani hogy a Bocskai-felkelés csak álca egy nagy török előrenyomuláshoz. Ha elfoglalt várakat átad nekik, akkor azt a török meg is tartja. Sokan vélekednek úgy, hogy a tizenöt éves háború alatt meggyengült Oszmán Birodalmat tulajdonképpen Bocskai felkelése mentette meg a teljes európai vereségtől.
1605 februárjában az erdélyi országgyűlés, amelyen Bocskai nem vett részt Erdélyi fejedelemmé választotta. Ez hatalmas lépés volt. Immár volt jogcíme, tisztsége is a harcok további folytatásához, aminek számára csak egy végcélja lehetett: a kedvező békekötés.
Paradox helyzet állt elő. Addig amíg az Erdélyben rekedt mintegy ötezer fős császári sereg szinte minden nyílt ütközetben megverte a hajdúkat, addig a Felvidéken egyre csak szaporodtak a Bocskainak meghódoló városok és települések. Ilyen címmel, ranggal és tekintéllyel már régóta nem büszkélkedhetett egy magyar úr sem. Újra büszkeség és dicsőség volt magyarnak lenni, és talán ebben volt a felkelés igazi ereje. A felkelők területe egybefüggő lett, míg a Habsburg-párti erők csak mint szigetek az ellenséges tengerben léteztek…
Mindenesetre a medgyesi országgyűlés az év szeptemberében Bocskait beiktatta az erdélyi fejedelem tisztségébe. Aztán a hajdúk -Mátyás óta először- portyára indultak…Ausztriába! Bocskai seregei be-becsaptak kisebb erőkkel, és alaposan megrémítették az egy évszázada békességben élő polgárokat. Éltbe lépett az „ellenségem ellensége a barátom” elv. Görög Ferencet így ír erről:
„A török szintén örömmel értesült Bocskai fölkeléséről és bámulatos sikereiről, amelyeket a bécsi királlyal, az ellenségével szemben aratott, és elismerése jeléül gyönyörű kövekkel borított aranykoronát és királyi jelvényeket küldött neki, Magyarország királyának ismerve el őt”.
Bocskai nagysága itt is megmutatkozott. Elfogadta a koronát, de csak mint becses és ritka ajándékot, mert az országnak van törvényes királya és Szent Koronája. Tudta, hogy a török korona török vazallusságot is jelent. (Bár vannak olyan kutatások is, miszerint igenis királyi felségjelvényként fogadta el Bocskai a koronát – a szerk.)
A hajdúszabadság
Egy addig szinte ismeretlen közjogi fogalom lépett életbe 1605. december 12-én: egy társadalmi csoport több ezer tagja kapott „kollektív nemességet”. Volt már ilyen a székelyeknél is több évszázada, de a 17. században az ilyenféle kiváltságok megadása meglehetősen szokatlan, példa nélküli esemény volt.
Bocskai István tizenkét – a rendelkezésében név szerint is felsorolt – hajdúkapitány alatt harcolt 9254 fő hajdút telepített le saját birtokán, és adott nekik fejedelemként kiváltságokat. Négy hónappal később további 1000 főnek juttatott földeket. A Kálló, Varjas, Dorog, Hadház, Nánás, Vid, Sima, Szoboszló és Vámospércs helységeket adományozta nekik és teljes adómentességet kaptak tőle. Mint a régi típusú nemeseknek, nekik is csak az uralkodó részére volt kötelességük katonai szolgálatot teljesíteni, ott és akkor Bocskai számára.
Voltak ezen kívül is még más hajdútelepülések (hiszen a nemesi vagy földesúri hajdúk már előtte is teljesítettek szolgálatot) is, később és máshol, de mindegyikre alapvetően a katonáskodásért cserébe kapott előjogok és birtokok voltak a jellemzőek. Megesett az is, hogy egyes földesurak, látva a módszer hatékonyságát, saját jobbágyaik közül fölszabadítottak néhányat, vagy tíz fegyverforgató férfit, ezeknek kisebb birtokot adtak – ismét csak annak fejében, hogy ha az uruk őket szólítja, kötelesek otthagyni mindent, és fegyverrel bevonulni. (Három évszázad kellett hozzá, hogy tanuljunk valamit a török hadszervezetből. Ny.Gy.)
Igazából a kor hazai hadászati színvonalának ismeretében kijelenthető, hogy Magyarországon ezek voltak a legolcsóbb, mégis a leghatékonyabb és legeredményesebb katonák a 17. század elején.
A bécsi béke
1606 elején Bocskai joggal bízhatott abban, hogy elég sok területet szerzett, és még a végvári – azelőtt Habsburg-parancsnokság alatt álló – magyar katonáknak is több mint a fele, sőt talán a 70 százaléka őt szolgálta – azaz Béccsel szemben elég sok ütőkártyája volt. Mátyás főherceg (a későbbi II. Mátyás) szerette volna elérni, hogy a fejedelem adja vissza a végvárakat (ahogy akkoriban nevezték a végházakat) és majd tárgyalnak. Mire Bocskai átlátva a szitán ezt válaszolta neki:
„Az végházakat… addig semmiképpen kezünkből ki nem bocsátjuk, míg az fölségekkel való végzéseink épen nem confirmáltatnak”. Tehát: a végvárakat addig át nem adjuk, míg a királlyal folytatott egyezkedésünket be nem fejezzük. A béketárgyalások egyik fő kérdése, mint már fél évszázada a Habsburgokkal folytatott bármilyen tárgyaláson vagy országgyűlésen, most is a vallásszabadság volt. A református Bocskainak, mint ahogy a magyarság protestánssá vált részének ez létkérdés volt. A magyar rendek előbb a kassai országgyűlésen közölték Bocskaival, mit szeretnének, mit követeljen számukra Bécstől. A magyarok azt akarták, hogy Bécs ismét engedje meg a nádorválasztást, mert nem szándékoztak ezek után is úgy élni, hogy van egy királyuk, akit egyszer az életben látnak: amikor megkoronázzák, aztán soha többé. Követelték azt is, hogy a Szent Koronát ezentúl magyar földön őrizzék, továbbá, hogy szüntessék meg a „hűtlenségi pereket” sőt akár visszamenőleg kárpótolják az ártatlanul megvádolt protestáns főurakat. Továbbá: szorítsák vissza a katolikus egyházi személyek és a jezsuiták tevékenységét, magyarokat alkalmazzanak egyfelől a királyi udvarban, másfelől a katonai tisztségek elosztásakor. Ott volt még Bocskai személyes ambíciója: azt követelték Bécstől, hogy a magyarokkal együtt üljenek tárgyalóasztalhoz a törökökkel, és folytassanak tárgyalásokat, amelyek végeredménye legyen egy, a 15 éves háborút lezáró hosszú fegyvernyugvás.
június 23-én Bocskai és a Habsburg-udvar megbízottai meg is kötötték a bécsi békét, amely a felkelés végére is pontot tett. Az egyezmény kimondta a Magyarországon a vallásszabadságot, a rendi kormányzat helyreállítását, a nádorválasztást, és a Partiumon kívül három vármegye és Tokaj várának az erdélyi fejedelemséghez való csatolását. Szinte mindent megkaptunk amiért harcoltunk, és amit követeltünk. Aztán az év novemberében a Habsburgok, a török szultán és Bocskai diplomatái (mint közvetítők) a Zsitva folyó partján ültek össze.
A zsitvatoroki béke
A felek kötelezték magukat, hogy 20 évre (!) fegyverszünetet kötnek. Kijelentették, hogy a békekötés idején fennálló határviszonyokat szentnek tekintik. Az utóbbi időben megszállt kisebb észak-magyarországi várak jelentős része visszakerült a Magyar Királysághoz, viszont a török megtarthatta a 15 éves háború alatt elfoglalt Egert, Esztergomot és Kanizsát. Megtiltották új várak építését, előírták, hogy a foglyokat cseréljék ki, és kijelölték a tisztviselőket, akik a jövőben felmerülő ellentéteket egymás között elsimítani hivatottak. Lényeges, hogy a béke hatályát a török kénytelen volt kiterjeszteni a távolabb élő, de a szolgálatukban álló tatárokra is. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szultán a történelemben először magával egyenrangú uralkodónak ismerte el a magyar királyt. Rudolf nevében az osztrákok nem adót ajánlottak fel, hanem egy szédítően nagy összeget: 200 ezer aranyat küldtek neki ajándékba. A zsitvatoroki béke pontja egyértelműen jelezték, hogy a törökök pozíciói meggyengültek, sokat feladtak a korábbi elképzeléseikből. És volt itt még egy apróság: a zsitvatoroki béke oklevele három nyelvi változatban készült el: latinul, magyarul és törökül. Németül nem…
Forrás:
Bánlaky József: a magyar nemzet hadtörténelme. 15. Bocskai István, Báthory Gábor és Bethlen Gábor időszaka (1604-1624) 1. A Bocskai-fölkelés indító okai. Bevezető hadműveletek és események. Az álmosdi ütközet 1604 október 15-én. 2. Belgiojoso visszavonulása és üldözése Bocskai hajdúi által.
Kovács Gergely István: Magyar Királyok és Uralkodók 19. rész: Bocskai István, Rákóczi Zsigmond és Báthory Gábor
Dr. Hidán Csaba: Bocskai hajdúi https://m.youtube.com/watch?v=suDmsL1jSsQ&t=67s
Kossuth rádió: regényes történelem https://m.youtube.com/watch?v=fTeifyhDYAo
Következik: kemény, mint az orosz tél. Báthory István lengyel király keleti hadjárata.
The post Hajdúk: Ördögök vagy szabadságharcosok? appeared first on Szent Korona Rádió.
Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »
