A nevetségesen ostoba, végtelenül primitív és teljességgel hazug nyugati „narratíva” az „ukrán–orosz háborúról” a következő: Vlagyimir Putyin, az „orosz diktátor” megőrült, és egyszer csak – 22 év elnöki, kormányfői ténykedés után – úgy döntött, helyreállítja a régi Szovjetuniót. A lebutított és hamis történelemoktatás, a bugyuta hollywoodi filmek és a „közösségi médiák” agysorvasztó befolyásának hatására elbutított tömegek pedig minden további nélkül elhiszik a globális média eléjük varázsolt hamis „valóságát”. Nos, ha déja vu érzésük van egyeseknek – az értelmes, gondolkodó keveseknek –, akkor az teljesen érthető. Hiszen hasonlóképpen hamis „narratívák” harsogása közepette zajlott a Jugoszlávia elleni NATO-hadművelet, az iraki, az afganisztáni háború, a Líbia és Szíria elleni nyugati fellépés. (Az izraeli-palesztin konfliktus elképesztően egyoldalú és torz megjelenítéséről itt most szó se essék.) Ahogyan most Vlagyimir Putyint „őrült”, „megvadult”, „vérengző” zsarnoknak állítják be, ugyanúgy démonizálták azoknak az országoknak a vezetőit is, amelyeket a cionista irányítás alatt álló globális birodalom el akart foglalni, vagy szét akart rombolni. Nem mintha Szaddam Huszein vagy éppen Moamer Kadhadi nem lettek volna diktátorok: de hogy miért is jöttek létre ezek az egyeduralmi rendszerek (részben épp a Nyugat hódítási és bomlasztási törekvéseinek elhárítása miatt), milyen volt az élet ezekben az államokban, melyek voltak az ördögi színekben lefestett vezetőik tényleges cselekedetei és törekvései, milyen valóságos célok vezérelték a globális birodalom megnevezhetetlen urait, amikor lerohanták a szóban forgó országokat? Minderről persze alig lehetett szót ejteni a szabadságával büszkélkedő „demokratikus” nyugati világban.
Amiről pedig nem hogy alig, de egyáltalán nem lehet bemutatni sehol a nyugati világban: a német nemzetiszocializmus és a második világháború igazi, valóságos története. Adolf Hitler és Vlagyimir Putyin ugyebár… micsoda hasonlóság – harsogja az „objektív” média. Legyinthetnénk is, mondván, mióta világ a világ, a háborúskodó felek mindig is igyekeztek befeketíteni, és valóságos ördögként lefesteni a szemben álló felet. Hiszen például az első világháborúban is az antant sajtója arról adott hírt, hogy a Belgiumba betörő német katonák „magzatokat vagdosnak ki édesanyjuk hasából”, és „kisgyerekeket dobálnak a levegőbe, majd a szuronyuk hegyével kapják el őket”… Jól emlékszünk arra is, hogy a „kiegyensúlyozott” nyugati média tényként közölte: az „iraki katonák kuvaiti kisgyerekeket dobálnak ki az inkubátorokból”. A példákat vég nélkül sorakoztathatnánk, egészen az ókori háborúkig visszamenően. Baj akkor van, ha egzisztenciális hátrányokkal, sőt börtönnel fenyegetik mindazokat, akik rámutatnak a háborús propaganda hazugságaira. Igaz, minden háború idején bevezetik a cenzúrát: hogy csak egyetlen ismert példát hozzak fel, Babits Mihály például a Játszottam a kezével című háborúellenes verse miatt veszítette el tanári állását 1916-ban. (Más kérdés persze, hogy az első világháború tétje magyar szempontból is óriási volt, a küzdelem részünkről hazánk érdekeiért folyt, aki ezt nem volt képes a háború alatt belátni, a trianoni diktátum következményeivel szembesülve talán fölfogta.) Ami viszont a második világháború idején és azóta is zakatoló fülsüketítő szövetséges propagandát illeti, alighanem példa nélküli jelenség, ugyanis sok-sok évtizeddel a harcok befejeződése után még mindig érvényben van a háborús cenzúra. Mondhatnám úgy is: törvényileg büntetik a „hivatalos narratíva” megkérdőjelezését. Hiszen ha bárki manapság a „demokratikus nyugati világban” leleplezi a második világháború bizonyos propagandahazugságait, nem csupán náci és fasiszta lesz, de még bíróság elé is kerülhet. Márpedig igen sok hasonlóság áll fenn… no nem Adolf Hitler és Vlagyimir Putyin, hanem a szövetségesek második világháborús hazug narratívái és a liberális globális médiának az Ukrajnában zajló eseményeket bemutató elképesztő torzításai, elhallgatásai között. Adolf Hitler, az agresszor, a véres kezű, világuralomra törő, őrült diktátor (aki persze szobafestő, perverz, szadista és impotens is, akit gyerekkorában ütött-vert az apja), és napjainkban pedig itt lenne ugyebár a megtestesülése, aki persze nem más, mint Vlagyimir Putyin. A német katonaság valós (és kitalált) háborús bűneit tankönyvek, filmek, megemlékezések, nyilvános beszédek sokasága boncolgatja, miképpen a globális média napjainkban az orosz hadsereg állítólagos kegyetlenkedéseiről ír és harsog, éjjel és nappal. Ugyanakkor egyetlen szót sem szólnak egyik esetben sem a háború okairól, előzményeiről, a nemlétezők vezérelte nyugati hadseregeknek úgy a második világháború alatt, mint az elmúlt évtizedekben elkövetett hasonlóképpen borzalmas bűntetteiről.
Az „utca embere”, a hamis történelemoktatás, a súlyosan torzító filmek, könyvek áradata nyomán még mindig azt gondolja, hogy a második világháború „egy az egész világot elfoglalni akaró őrült diktátor, a tömeggyilkos Adolf Hitler” miatt tört ki. De szerencsére a „demokráciák” (meg persze a demokráciának aligha nevezhető Szovjetunió) megmentették ettől a szörnyűségtől a világot. Igaz, azért történt némi halvány elmozdulás az igazság felé: már a középiskolai tankönyvekben is olvasható, hogy az első világháborút lezáró igazságtalan versailles-i béke vetette el a második világháború magvait. (Megjegyzem, a Btk. 333. §-a alapján fel is lehetne jelenteni ezeknek a tankönyveknek az íróit: végtére is nem a „nemzeti szocialista rendszer bűneinek” „igazolása”, ha logikus magyarázatot ad valaki ennek a rezsimnek a létrejöttére, majd külpolitikai lépéseire? Ennél a jogszabálynál aligha képzelhető abszurdabb és ostobább törvény. ) Az „ukrán-orosz” háború (ami persze valójában a szétesés jeleit mutató, de talán éppen ezért is agresszívan terjeszkedő cionista USA-birodalom és a védekező Oroszország küzdelme) esetében – Magyarországon legalábbis – van azért különbség a globalista („baloldali-liberális”) és a „jobbközép” elbeszélésmódja között. A globalista lakájmédia és a megvásárolt, kétségbeejtően tudatlan és/vagy hazug „liberális” értelmiség semmit sem akar tudni (vagy tényleg nem is tud) történelmi előzményekről, a Kijevi Ruszról, az orosz államról, a NATO keleti terjeszkedéséről. Mint ahogy nem tud, nem akar tudni, egyetlen szót sem ejt az 1990 körül a Szovjetuniónak tett ígéretekről, Ukrajna 2014 óta zajló nyugati felfegyverzéséről, az amerikai titkosszolgálatok ukrajnai ténykedéséről, a kijevi kormány összetételéről, a rengeteg ott sertepertélő nyugati ügynökről, az atomfegyverkezés előkészületeiről, az ukrajnai biológiai-vegyi laboratóriumokról. Mindez a szemükben „putyini propaganda” – ami éppen annyira „ütős”, tipikusan „liberális” – érv, mint amikor Adolf Hitler személyét és törekvéseit, valamint a nemzetiszocializmus történelmét kiegyensúlyozottabban bemutató írásokat (melyeket azon nyomban el is tüntetnek a nyilvánosságból a szólásszabadság legnagyobb dicsőségére) – ellenérvek felvonultatása helyett – „nácinak”, „gyűlöletkeltőnek” bélyegzik. A fideszes értelmiség és média az igazság morzsáit azért időnként elhinti ugyan, azonban érzékelhetően a felsőbb elvárásokhoz igazodni kell: mint ahogy nácizni és antiszemitázni is kötelező minden fideszes politikusnak, újságírónak és történésznek, úgy – még ha egy-két mondat el is hangozhat az „oroszok jogos biztonsági igényeiről”, az amerikai és NATO-terjeszkedésről és képmutatásról, valamint arról, hogy „ebből a háborúból nekünk ki kell maradnunk” –, azért alapvetően általánosságban állást kell foglalni a „béke”, mi több, „Ukrajna területi épsége mellett” is, és el kell ítélni „Vlagyimir Putyin agresszióját”, ami „semmivel sem igazolható”. (Meglepő példa a fideszes értelmiség megregulázására: Bogár László, aki talán a legmesszebb megy el az igazság kimondása terén, YouTube-csatornáján megtekinthető legutóbbi műsorában Németh Zsoltot szólaltatta meg, aki a Fideszen belül az atlantista-globalista irányzat egyik legfőbb képviselője. Semmitmondó, üres szövege sok Bogár-hívő dühét váltotta ki, teljesen jogosan.)
A hivatalos „liberális” (és ehhez kényszerűen alkalmazkodó „jobbközép”) történelemszemlélet szerint az első és második világháborúban mi magyarok „ a rossz oldalon álltunk”, most pedig – legalábbis a magyarellenes globalista moslékkoalíció vezetői szerint – fegyvereket kellene szállítani (sőt, Márky-Zay szerint katonákat is kellene küldenünk) Ukrajnába. Az igazság pont az ellenkezője mindennek (van abban valami igazság, hogy amit ez a magyargyűlölő bagázs mond, annak ellenkezője az igaz): az első világháborúban a történelmi Magyarország megőrzéséért, hazánk feldarabolásának elkerüléséért harcoltak honvédeink, a második világháborúban pedig a jogtalanul elszakított magyar területek legalább egy részének visszaszerzéséért küzdöttünk. Most viszont az a világbirodalom háborúzik Ukrajnában, amelynek hazánk végletekig kizsigerelt tartománya. Nemzetünk, más európai fehér nemzetekkel együtt, ebben a birodalomban (az „Európai Egyesült Államokban”, amit persze szintén nem az európaiak fognak vezetni) aligha maradhat fenn. Sajnos földrajzi helyzetünknél fogva sem leszünk képesek a globális elit háborújának következményeit elhárítani – ezért aligha mondhatjuk, hogy „semmi közünk” sincs ahhoz, ami történik. Természetesen senki sem vágyik újra az orosz birodalom fennhatósága alá: de azért világosan látnunk kell, hogy nem Oroszország terjesztette ki határait nyugati irányba, hanem a Nyugat érkezett meg (fegyvereivel, titkosszolgálataival, ügynökeivel) Oroszország tőszomszédságába. (Az egykori Kijevi Rusz területére, ahol az orosz állam megszületett.)
Gergely Bence
(A szerző olvasónk.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
