Háború előtt? Jakab Péter egyedüli ellenzéki politikusként uralja Orbán 2020-as emlékeit

Orbán Viktor miniszterelnök egy kétperces szilveszteri videóban tekintett vissza 2020 számára szép, illetve nehéz perceire, amit nagyrészt a koronavírus-járvány elleni védekezés töltött ki. Ismét láthattuk, ahogy szkafanderbe öltözött, ahogy bejelentett, és ahogy átvette a kínai szállítmányokat. 

A sok siker mellett azonban voltak kihívások is, és érdekes, azokat nem Soros György, nem Gyurcsány Ferenc (vagy a felesége), de még csak nem is az SZFE-, vagy az sajtószabadság melletti több tízezres tömegtüntetések jelentették a számára. Egyetlen egy magyar ellenzéki politikus jelent meg Orbán emlékezetében – igaz ő kétszer is. Jakab Péter először februárban nézett farkasszemet a miniszterelnökkel, majd a Jobbik elnöke megjelent októberben is, amikor vissza akarta adni a borsodi zsák krumplit a Fidesz elnökének. 

Hogy mit jelent majd a gyakorlatban az, hogy Orbán Viktor ennyire kiemelte Jakab Pétert, az majd 2021-ben kiderül,

Hírdetés

de az eléggé úgy tűnik, hogy a jobbikos politikus akciói betalálnak a miniszterelnöknél. 

Mindenesetre Orbán Viktor húsvétkor már szeretne edzésbe állni. Legalábbis a Mészáros Lőrinchez tartozó Nemzeti Sportnak adott évértékelőjében (megjegyzendő, egyedül a sportlapnak adott összefoglaló interjút) közölte, a visszatérés gondolatával foglalkozik.

„Január végén lábtenisz, aztán öregfiúk. Az akadémián az edzők hetente játszanak egymás között. Húsvétkor már szeretnék beállni közéjük”

– mondta. 

Mindenki felkötheti a gatyáját?


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »