Háború a NAKA "egyik" része és a belső ellenőrzés "másik" része közt

Háború a NAKA "egyik" része és a belső ellenőrzés "másik" része közt

Folytatódik a rendőrháború Szlovákiában. Legújabban a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség további négy emberét vette őrizetbe a belügyminisztérium belső ellenőrzése, és úgy néz ki, a belharc még korántsem ért véget. A dolog úgy indult, hogy egy titkosszolgálati jelentés szerint néhány tanúvallomást és informátort – akiken a volt ügyészek és rendőrökkel szembeni vádiratok alapultak – a NAKA nyomozói manipulálhattak.

Ezeket az ügyeket vizsgálta a minisztérium belső ellenőrzésének egy speciális csapata, és ezzel összefüggésben eredetileg három személy – Peter Petrov, Matej Zeman és Dömötor Csaba ellen vádeljárás is indult, az utóbbit jogerősen el is ítélték hamis tanúzásért.

A folyamat kicsúcsosodása az volt, hogy a speciális belső ellenőrzési csapat vezetőjét, Diana Santusovát a nyáron eltávolították a posztjáról, a NAKA nyomozói elleni vizsgálódás miatt.

A NAKA nyomozói arra panaszkodtak, hogy a belső ellenőrzés manipulálta a tanúvallomásokat a gyanúsított nyomozóik és más érintett személyek kárára.

Rastislav Remeta pozsonyi kerületi ügyész szerint azonban a három kérdéses tanú elleni vád megalapozott volt, Santusová munkáját megvizsgálta, és szerinte az helyesen járt el. Az ügyész szerint a NAKA és Peter Kovařík rendőrfőkapitány közbeavatkozása meghiúsíthatja a nyomozást. Kovařík szeptember 15-ével le is mondott a tisztségéről.

Szervezett csoport a rendőrség lejáratására

A legújabb információk szerint a NAKA egyik nyomozója azt állítja, létezett egy szervezett csoport, amely le akarta járatni a rendőrséget és annak munkáját.

A csoport élén egy titoktatos X úr áll, aki koordinálja az egész csoport tevékenységét”

– áll abban a végrehajtási javaslatban, amelyen a NAKA hivatalos bélyegzője és nyomozójának aláírása áll, tájékoztat a JOJ televízió. X úr, akit a rendőrség paradox módon nem nevezett meg, csak a szervezett csoport vezetőjeként utalt rá, a JOJ szerint a Szlovák Információs Szolgálat egykori tagja, Peter Košč, aki ellen korrupció gyanúja miatt hivatalos körözést adtak ki.

A kiszivárogtatott dokumentum szerint Peter Košč – vagy X úr – Pozsonyban és más azonosítatlan helyeken Szlovákiában bűnszervezetet hozott létre és támogatott.

A nyomozó szerint a tagjai közt volt többek között a belső ellenőrzés korábbi nyomozója, Diana Santusová vagy a NAKA korábbi igazgatója, Branislav Zurian is. Paradox módon Košč jelenleg ismeretlen helyen bujkál, és idén április 1-jén nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A nyomozó azonban azt állítja, hogy Košč főleg április 14-e után szervezte meg a bűnszervezetet.

Hírdetés

A dokumentum szerint a csoport törvényellenesen és célirányosan a folyamatban lévő büntetőeljárásokkal vagy a Tisztítótűz, illetve Főnix munkacsoporttal kapcsolatos információkat gyűjtött,

amelyek koholt vádak és lejáratás alapjául szolgáltak.

További paradoxon, hogy ez a javaslat egy nappal azt követően érkezett, hogy a Legfőbb Ügyészség jogellenesség miatt megszüntette a vádat a belső ellenőrzés nyomozóival szemben. Daniel Lipšic különleges ügyész a JOJ televízió kérésére az ügyben azt nyilatkozta, sajnálja, hogy néhány újságíró áldozatul esik ezeknek a hírszerzési játszmáknak.

Az ügyben nem történt vádemelés, még csak büntetőeljárást sem indítottak”

– mondta Lipšic a közleményében. Ami tény, teszi hozzá a televízió, ez alapján a dokumentum alapján azonban elvárható lenne.

Košč jogi képviselője, Eva Mišíková szerint a rendőrségi eljárás egyik oldalon a Különleges Ügyészség és a NAKA egy része, a másik oldalon pedig a belső ellenőrzés közötti heves harcok folytatása.

Ezekről az összetűzésekről a titkosszolgálat volt igazgatója, Vladimír Pčolinský úgy nyilatkozott:

Háború van a NAKA egy része és a belső ellenőrzés egy része között, mivel a belső ellenőrzés másik része együttműködik a NAKA ama részével, amely a belső ellenőrzés egyik része ellen harcol, és fordítva. Még a csapaton belüli rendőrök is azt mondják, már nem bírják nézni, ami történik”

– nyilatkozta Pčolinský a JOJ-nak.

„Nehéz válaszolnom arra, hogy kell-e felelősséget éreznem azért a helyzetért, amiben a rendőrség van, mert de facto sok területen ugyanaz a helyzet, mint évekkel ezelőtt, és úgy gondolom, ezért más a felelős” – válaszolta Roman Mikulec belügyminiszter arra a korábbi kérdésre, érez-e felelősséget a rendőrség berkeiben történtekért.

A legújabb letartóztatások kapcsán a miniszter azt nyilatkozta, aggódik a történtek miatt.

A nyomozók megfélemlítésére tett erőfeszítések folytatásának tekintem ezt, és meggyőződésem, hogy a háttérben zajló piszkos játék napról napra nő. Nem meglepő, hogy az ügyet a regionális ügyészség felügyeli, amely a rendőrfőkapitányt is megvádolta”

– mondta a miniszter.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »