Gyurcsányi vezetés alatt vergődik tovább a baloldal

Gyurcsányi vezetés alatt vergődik tovább a baloldal

A súlyos választási vereséget elszenvedő, a szélsőbalt és a szélsőjobbot is összetrombitáló koalíció nem szabadul meg vezérétől: továbbra is a kudarcot okozó gyurcsányi irányításhoz ragaszkodik az extrém politikai mix.

Archív kép: Elköszönő gyurcsányi ölelés – MTI/Koszticsák Szilárd

Hiába végződött kudarccal a baloldal számára az országgyűlési választás, a Demokratikus Koalíciónak van oka az örömre, mivel a párt a legnagyobb baloldali frakcióval lesz tagja az új Országgyűlésnek. A DK elnöke múlt szombaton a választásokat értékelő beszédében azt szorgalmazta, hogy a baloldali pártoknak továbbra is fent kell tartaniuk a szoros együttműködést. Erről Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője lapunknak elmondta, hogy beszédével Gyurcsány Ferenc az egész baloldalnak iránymutatást kívánt adni.

Gyurcsány Ferenc egyértelművé tette, hogy nem hajlandó felelősséget vállalni a közös kudarcért, nem fog hátralépni senki kedvéért, sőt kész arra, hogy a mögötte lévő személyi és anyagi erőforrásokkal, megszabadulva a Jobbiktól és eltiporva Márki-Zay Péter minden más próbálkozását, ismét a baloldal vezetője legyen – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője a Demokratikus Koalíció elnökének hét végi beszédéről, amelyben a pártelnök a választási eredményeket értékelte.

A politológus hozzátette: minden bizarr szófordulat ellenére könnyen kódolható beszéd volt, ami a párttagság és a szimpatizánsok mellett az egész baloldalnak iránymutatást kívánt adni.

Gyurcsány közölte, hogy továbbra is a DK a legerősebb párt a baloldalon, ahogy ezt már a parlamenti jelenlét is vissza fogja igazolni, és pontot tett minden olyan találgatás végére, ami arról szólt, hogy vajon folytatja-e a politikai karrierjét – hangsúlyozta a szakértő. Véleménye szerint az összefogás konstrukciója önmagában hibás volt, egyrészt megoldhatatlan morális problémákat vetetett fel a szavazók körében a Jobbik és Gyurcsány közös indulása, másrészt akadálya volt a valódi alternatívaképzésnek is.

Hírdetés

A baloldal sosem volt ennyire töredezett; jelen állás szerint hat különálló frakcióról beszélünk. Ebben a helyzetben érthető, hogy a legerősebb, legstabilabb és anyagi erőforrásokban is leginkább bővelkedő Demokratikus Koalíció vezető pozícióra tör, és megpróbálja maga alá gyűrni a többi politikai formációt – jegyezte meg az elemző.

Mint ahogy arra Nagy Ervin felhívta a figyelmet, a Gyurcsány-párt relatíve sikeresen került ki a történelmi kudarcból, főleg ha a parlamenti jelenlétének megerősödését nézzük.

– Gyurcsány Ferenc ebből a helyzetből szeretne most építkezni, amihez eszköz volt a hét végi, választásokat értékelő beszéd, amelyben egyértelművé tette, hogy kész ismét a baloldal vezetésére – húzta alá a politológus, aki szerint ez már csak azért sem tűnik lehetetlen feladatnak, mert a DK elnöke az elmúlt években számtalan szocialista politikust csábított át saját pártjába, amivel felszalámizta az MSZP-t.

Gyurcsány Ferenc utasítására a baloldal nekirontott Márki-Zay Péternek

A bukott miniszterelnök megint világossá tette, ő a vezér, ő mondja meg, hogy kit lehet hibáztatni az összefogás vereségéért.

Gyurcsány taktikáját igazolja az is, hogy a Demokratikus Koalíció jól jött ki a Jobbikkal kötött előválasztási paktumból, az LMP pedig teljes mértékben kiszolgáltatottá vált, hisz ha nem nyújt segítséget nekik, akkor a zöldpártnak parlamenti frakciója sem lesz, továbbá ez idáig minden olyan kezdeményezést sikeresen le tudott törni, ami a baloldal úgynevezett gyurcsánytalanítására tett kísérlet volt – értékelte a DK helyzetét Nagy Ervin.

Ismert, a baloldal történelmi választási veresége után Gyurcsány Ferenc azonnal Márki-Zay Pétert tette felelőssé a kudarcért. A múlt szombati beszédében pedig Gyurcsány közölte, hogy szükség van a baloldali összefogásra, szerinte aki azt állítja, hogy jobb lett volna szétmenni, az semmit nem ért a magyar választási rendszerből. Valamint egy sokkal szélesebb politikai egység létrehozását szorgalmazta a pártok között, de Gyurcsány kitért arra is, hogy Márki-Zay Péter korábban többször is a baloldal leváltásáról beszélt, amit a DK-vezér öngyilkosságnak nevezett, mivel képtelenségnek tartja, hogy egy leendő miniszterelnök-jelölt ezt az ambíciót tűzze ki, miközben a baloldalt kellene győzelemre vezetnie.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »