"Gyurcsány Ferenc adja az ütemet a baloldalon"

"Gyurcsány Ferenc adja az ütemet a baloldalon"

Az elmúlt napokat nézve nem kizárt, hogy száz százalékban Gyurcsányt jelenti a baloldal, nemcsak 99-ben – reagált Gyurcsány Ferenc felszólalására Dömötör Csaba a parlamentben.

– Látva ezt a végtelen érdeklődést, amelyet kormánypárti képviselők személyem iránt mutatnak, gondoltam kielégítem Önöket száz százalékban, nemcsak 99-ben – így kezdte napirend előtti felszólalását Gyurcsány Ferenc, majd azt hangoztatta, hogy „a kormányfő rádióüzenetben fogalmazza meg, hogy velem akar megküzdeni”, de ehelyett „gyáván megfutamodik”.

– Minden, amit kormánynak látunk, valójában nem kormány, hanem az ellenzék ellenzéke – fejtette ki a DK-vezér. – Mi lenne, ha kormányoznának? Kétségtelen, nehezebb, mint sületlenségeket összehordani, bántó dolgok sokaságát vagy elemzésnek álcázott vádakat megfogalmazni – elmélkedett Gyurcsány, aki szerint a Fidesznek „a néppel, a nemzettel megbeszélve, közös döntésekre alapozva” kellett volna kormányoznia. – Önök arról beszélnek, hogy a ficsúr jelző sérti-e az Önök méltóságát. Hölgyeim és uraim, ez nagyon lent van! – harsogta a baloldal vezetője, megjegyezve: – Ha ellenzékben akarnak lenni, lesznek is, teljesül a vágyuk.

Hírdetés

100 százalék Gyurcsány

– Az elmúlt napokat nézve nem kizárt, hogy száz százalékban Gyurcsányt jelenti a baloldal, nemcsak 99-ben – válaszolta Dömötör Csaba államtitkár, aki felsorolta a kormány intézkedéseit a járvány idején: többek között a fiatalok szja-mentességét, a 13. havi nyugdíj visszaadását, a hitelmoratóriumot és a bérkiegészítéseket említve meg.

– Világos volt mindenkinek, hogy a DK a fő szervezőereje a baloldalnak, és Ön adja az ütemet. Ennek ellenére megpróbálták ezt letagadni – mondta Dömötör Csaba. – Az, hogy tizenöt évvel az őszödi beszéd után még mindig Ön a fő ember a baloldalon, azt jelenti, hogy semmilyen morális és politikai következménye nem volt a hazugságbeszédnek, sem a rendőrattaknak, és annak sem, ami utána következett – jelentette ki az államtitkár, aki jelezte: a baloldal ugyanúgy fenyeget, mint 2010 előtt – ha kell, újságírókat, ha kell, politikusokat.

– Önök az oltás ellen kampányoltak, az Ön neve az első az oltásellenes nyilatkozatban – mutatott rá az államtitkár, hozzátéve: Gyurcsány az őszödi beszéd idején ugyanilyen könnyedén hazudott, „az volt nagyon lent”.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »