Gyertyagyújtás és elmaradt programok

Gyertyagyújtás és elmaradt programok

Advent első vasárnapján a járványügyi intézkedések miatt elmaradt a tervezett ünnepélyes gyertyagyújtás, a negyediken egyszerű körülmények között, de megtartották.

Hírdetés

Az őszi tisztújítást követően a Csemadok helyi alapszervezetének vezetősége idén először, hagyományteremtő szándékkal készítette el a községi hivatal előtti parkban Farkasd adventi koszorúját. “Úgy terveztük, hogy advent első vasárnapján Erdélyi Pál református lelkész és  Varga Róbert katolikus plébános, valamint Restár János polgármester részvételével szervezünk ünnepélyes gyertyagyújtást, felléptek volna az alapiskola tanulói is. Sajnos a járványügyi korlátozások ezt nem tették lehetővé, így a helyi dalárda énekelt a koszorúnál és Erdélyi Pál mondott beszédet, amelyről rövid videó készítettünk. Reméltük, hogy a negyedik vasárnapra változik valami, és ünnepelhetünk, de nem így történt. Úgy döntöttünk, szerény körülmények között mégis szervezünk egy kis ünneplést” – mondta el Keresztesi Ildikó, a farkasdi alapszervezet elnöke. A Csemadok tagjai süteménnyel, az IFI Farkasd tagjai teával és forralt borral kínálták a koszorúhoz érkező, arra sétáló helyieket. Sötétedéskor meggyújtották a negyedik gyertyát. Keresztesi Ildikó köszöntötte a résztvevőket és a Csemadok tagjainak nevében boldog karácsonyt kívánt.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »