Ahogy ketyeg az óra, és közelednek a jövő tavaszi magyarországi parlamenti választások, Brüsszel részéről úgy fokozódik a nyomás és szaporodnak a támadások szinte egész Nyugat-Európából a magyar kormány ellen. Nincs itt semmi látnivaló, mondhatnánk, ez az ideológiák és a kultúrák harca. Nem kell siránkozni, durva meccsek lesznek még. Az Orbán-kormány egyszerűen útjukban van az új birodalomépítőknek, ezért a legaljasabb módszerekkel próbálják lejáratni a magyar miniszterelnököt külföldön, s a lepkeszárnyeffektusnak köszönhetően otthon is.
Csak hát nem ilyen egyszerű a dolog.
Mert ha begyöpösödött liberális küzdene a csökött konzervatív ellen, ha a keresztény értékrend keresztes lovagja védené a sáncait a szivárvány színeibe borult posztkommunista hadakkal szemben, akkor talán még azt is mondhatná az ember, hogy ez így normális. Mert hiába ragozzuk, hogy Európa milyen gyökerű, azért tudjuk, ahány nemzet, annyi történelem, ahány nép, annyiféle habitus.
Hanem ebben a nagy lejárató, Niagara-szerű zuhatagban kevés szó esik arról, mennyire hiteles (ne adj’ isten becsületes) egy-egy, magát européernek kikiáltó politikus. Említsünk meg három kirívó példát.
Markus Söder, aki most, 2021-ben szivárványos jelképekkel politizál, 2018-ban még kötelezővé tette a bajor hivatalokban a keresztény feszület kihelyezését. Angela Merkel 2017 júniusában alkotmányellenesnek nevezte a homoszexuálisok házasságát, alig pár héttel később már lehetővé tette annak megszavazását a Bundestagban.
Martin Schulz volt parlamenti elnök szerint Magyarországnak esélye sem lenne felvételt nyerni az EU-ba a demokratikus deficitje miatt.
A három díszpéldány tablóját Peter Gauweiler német politikus rajzolta meg, aki 2015-ig a CSU egyik alelnöke volt. Gauweiler, aki közismerten nem rejti véka alá a véleményét, a budapesti Pride nevű, mindenneműek parádéjának napján írt cikket a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain. Cikkében nem kevesebbet állít, mint hogy a Magyarországgal szembeni EU-s eljárás és a németek részéről megnyilvánuló támadás nemcsak inkorrekt volt, de a két ország közös történelmét is figyelmen kívül hagyta.
A szerző szerint
Merkel a 2017-es szövetségi parlamenti választásokon valószínűleg megbukott volna, ha Orbán Viktor nem állítja meg a menekültáradatot a balkáni útvonal lezárásával.
Gauweiler arra is emlékeztetett, hogy éppen a magyarok egyengették az utat a német egység felé, amikor 1989-ben megnyitották a határukat.
A FAZ-ban megjelent cikk kapcsán ugyanaz a félig telt vagy félig üres pohár juthat az eszünkbe. Sajnálatos, hogy kevés ilyen korrekt cikk jelenik meg a nyugati sajtóban. Másrészt örüljünk neki, hogy ilyen cikkek is megjelennek a nyugati sajtóban. Mert
korántsem mindegy, hogy kik azok a figurák, akik ítéletet mernek mondani olyan politikus fölött, akinek a lába nyomába sem érnek.
Nemcsak azért, mert – mint Gauweiler írja Martin Schulz címére – Orbán Viktor demokratikus legitimációja nagyobb, mint az összes EU-biztosé együttesen, hanem azért is, mert Orbán nem köpönyegforgató, mint a fenti urak és hölgyek.
Mert milyen hitele lehet egy olyan politikusnak, aki pár év alatt megtagadja a világról, értékről képviselt nézeteit, és a keresztet eldobva egyszer csak a szivárványos zászlót kezdi lengetni?
Vagy a kereszt netán ott lapul a kabátja alatt továbbra is, hogy alkalomadtán előránthassa? Milyen gumigerinc forgatja azt a fejet, amely néhány héten belül homlokegyenest mást gondol a melegek alkotmányos jogairól?
Ezek akkor voltak őszinték vagy később? Elbutultak vagy megvilágosodtak? Esetleg felvilágosították őket? Megszorongatták a mogyoróikat? Velejükig romlottak, vagy csak simán becstelenek és gyávák? Hogy az egykor egyenruhában, bakancsban masírozó mélymagyarokat ne is említsük, akik, újabban tudjuk, kinek a hátsója felé vágják a díszlépést.
Megjelent a Magyar7 2021/30. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »