GULYÁS MÁRTON ÉGETNE

GULYÁS MÁRTON ÉGETNE

„Magyar Idők, Demokrata, Magyar Közlöny? Égetni kellene már régen!

Égetni kellene már régen az összes kormánylapot, mindet, rendszeresen, naponta, nagy mennyiségben.

„Huh, srácok ez nagyon kemény, hogy egyszerre megy derpegés arról, hogy ‘nem-égetjük-a-propaganda-szemetet’, meg arról, hogy ‘miért-nem-történik-már-semmi’.

Égetni kellene már régen

 – az összes kormánylapot, mindet, rendszeresen, naponta, nagy mennyiségben (Magyar Idők, Lokál, Ripost, Magyar Krónika, Demokrata, és így tovább, nem sorolom)

 égetni kellene az összes Magyar Közlönyt amit 2010. júniusától csak el lehet érni papíralapon

– égetni kellene az összes Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatokat amelyekkel telebaszták a közintézményeinket

 – égetni kellene az összes Alaptörvényt amit kifüggesztettek

 és nem is sorolom tovább.

 Égetni kellene mindet, hogy olyan füst legyen végre ami fullaszt mindenkit, és akkor végre komolyan vennénk, hogy nincs már szabad levegő amit lélegezhetnénk.” (Gulyás Márton: Égetni kellene, slejm.hu, Mandiner)

 

Ilyenkor az a szokás (mindkét oldalon, persze), hogy meghagyjuk a szöveget, csak a felsorolt dolgokat (jelen esetben a felsorolt lapokat) kicseréljük (jelen esetben nyilván baloldali/liberális lapokra).

És akkor a csere után diadalittasan körülpillantunk, hogy lám-lám…

És persze, ez jó, ez hatásos, ez mindig működik.

Aztán, jelen esetben (és természetesen a Kossuth téri égetés aktusakor is!), kézenfekvő reakciónak mutatkozik összevont szemöldökkel és sztentori hangon idézni Heinét, vagyis, ugye, a hivatásos, üzletszerű rettegők kedvenc mondatát: „Akik könyvek égetésével kezdik, emberek égetésével végzik”.

Igen, ez is adódik.

És lehetne hangosan borzongani, ahogy Gyurcsány vallotta Debreczeninek abban a bizonyos könyvben, emlékeznek, ugye? „Megbeszéltük, hogy Szili Kati majd félrehajtott fejjel, sírós hangon fog szörnyülködni”.

Igen, ezt is lehetne. Szörnyülködhetnénk mi is, hogy a Gulyás Márton bennünket akar máglyára küldeni, s e szörnyülködésnek lenne is afféle támadhatatlan, „holocaustos” felhangja.

Mondom, mindezt lehetne, és sokan meg is teszik majd. De lássuk be, nincsen sok értelme.

Nincs, mert azt is lássuk be, a Gulyás Márton nevű furcsaság, ami éppen egy gulyásmártonnyi feleslegességet metsz ki a mindenségből, soha semmit és senkit nem fog máglyára vetni. No nem azért, mert lelkileg nem állna készen erre a felemelő aktusra, ő is készen áll, meg sokan azok közül, ott a túloldalon, mind-mind készen állnak.

Ám Gulyás Mártont elnézve mégis csak egy idézet jut az ember eszébe elsőként. Ez: „A motorjaimban annyi erő sincs, hogy beteg kurvát kirántsak a klozettról!”

Ezt ugye egy kereskedelmi hajó parancsnoka üvölti a teljesen hülye századparancsnak Shaw Oroszlánkölykök című remekművében, a partraszállás idején. És ez a mondat tökéletesen megmagyarázza, miért nem fog Gulyás Márton máglyára vetni senkit sem (bár oly’ nagyon szeretne!).

Úgyhogy szakadjunk el a kézenfekvő megoldásoktól. És inkább azt kérdezzük meg a mi szegény Gulyás Marcikánktól, aki nehéz gyerekkora okán orálisan és análisan is fixált személyiség, hogy miképpen képzelik el például az óhajtott újságírói szolidaritást, amikor a szolidaritásra hívott kollégák lapjainak elégetéséről ábrándozik, sőt, az égetésre szólít fel…

Nincs itt valami feloldhatatlan ellenállás, Márton? Vagy csak mi nem értjük, igaz? Ez valami sajátos fajta logika, ugye? Csak mi, ősemberek nem fogjuk azt a sok ezer éves hamvat, ami benneteket jellemez…

Mi vagyunk a trágyalé, ti pedig a gyöngyharmat, igaz, Márton?

Okés, csak egyre vigyázzatok! Nehogy egyszer kiderüljön, hogy mégsem. Mert akkor baj lesz. És akkor, tudod, futás, Márton…


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »