A szépet nem lehet a jótól és az igaztól elválasztani. Greguss Ágost, a jeles esztéta, műkritikus, egyetemi professzor halálának 25. évfordulója alkalmából egyik tanítványa, Riedl Frigyes ezzel a meghatározással igyekezett jellemezni mestere esztétikai hitvallását. Amely nem is annyira tudatosan kimunkált rendszert jelentett, hanem egy sok irodalmi műfajban tevékeny, a finom rezdüléseket is regisztráló ember sajátos szemléletmódját tükrözte. Mindez a műelemzésben etikai elemeket is alkalmazott.
Az esztétika iránti vonzalom az ő esetében családi indíttatású volt. Már édesapja, Greguss Mihály (1793–1838), az eperjesi, majd pedig a pozsonyi evangélikus főiskola hírneves tanára is foglalkozott esztétikával, jóllehet matematikát, fizikát, logikát és állambölcseletet oktatott. Fia, Ágost Eperjesen született 1825. április 27-én. Iskoláit itt kezdte, majd amikor Greguss Mihályt 1833-ban Pozsonyba helyezték, a koronázóvárosban tanult tovább.
13 évesen azonban elveszítette édesapját, ezért anyja két gyermekével Rozsnyóra költözött a szüleihez. Ágost Eperjesen 1843-ben elvégezte a filozófiai tanfolyamot, majd Bécsbe ment, hogy orvostudományt hallgasson.
Egy évvel később azonban Pesten több íróval is megismerkedett, és rádöbbent, hogy igazából az irodalommal és az esztétikával kellene foglalkoznia. 1845-ben beiratkozott hát a hallei egyetemre, ahol esztétikát hallgatott. Itt Gottlieb Stier személyében olyan barátra tett szert, akit sikerült magyarul is megtanítania és rávennie több magyar költő verseinek németre való fordítására, miközben Stier javítgatta Greguss németül írt dolgozatait a magyar népköltészetről. Ekkoriban magyarra fordította Schiller egyik darabját is.
1846-ban Greguss Ágostot meghívták a szarvasi evangélikus gimnázium tanárának. A városban megtalálta élete párját is Kemény Mária személyében. Tanári munkája mellett verseket és kritikákat írogatott, és elkészült A szépészet alapvonalai című munkájával is, amelyet csak 1849 őszén sikerült megjelentetni. Az 1848/49-es szabadságharc idején elsősorban közéleti szerepet vállalt és buzdító cikkeket közölt a lapokban. A bukást követően 11 hónapot börtönben töltött, tanárként már nem dolgozhatott, de Toldy Ferenc jóvoltából szerény fizetésért hírlapírói munkát vállalhatott a Pesti Naplónál és más lapoknál.
Elsősorban esztétikai és irodalomtörténeti tanulmányaival tűnt ki, de több francia regényt is lefordított az 1850-es években. Széles körű ismeretei minden elméleti írásában megcsillantak, stílusa is élvezetes, olvasmányos volt, amit a róla szóló méltatások és megemlékezések mindig kiemeltek. Arany János költészetének egyik legalaposabb elemzője volt, de a balladákról írt könyvét is nagyra tartották. Az 1860-as években két vígjátékot is írt, de egyiket sem állították színpadra. A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban levelező, 1863-ban rendes tagjává választotta.
1870-ben a pesti egyetemen az esztétika rendes tanárává nevezték ki. Oly sikeres előadó volt, hogy óráin a terem zsúfolásig megtelt. Előadásai és jegyzetei alapján tanítványai, már a halála után, összeállították Rendszeres széptan címmel azt a könyvet, amelyet betegsége miatt (gyomorrákja volt) már nem tudott befejezni.
Utolsó éveiben főleg meséket, verseket, aforizmákat publikált, és elkészült Shakespeare pályája című monográfiájával, amely az egyik legkiválóbb magyar nyelven írt könyv a nagy angol drámaíróról. Ő rendezte sajtó alá Zrínyi Miklós Szigeti vedelem című eposzának a „mai nyelvhez alkalmazott” és magyarázó szótárral ellátott újabb kiadását is. Budapesten hunyt el 1882. december 13-án.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/17-es számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
