Az elmúlt hatvan év során a nyugatosított világ legfőbb törekvéseinek lényegét a termelési tényezők globális áramlásának szabadsága adta.
Gazdasági értelemben maga az Európai Unió is a „négy szabadságra”, vagyis az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad mozgására épült kezdettől fogva, az amerikai birodalom pedig mindig is büszke volt arra, hogy ő a globális szabadkereskedelem legfőbb bajnoka. A globális gazdaság komplex rendszerének legfőbb jellemzője az a valami lett, amit a legpontosabban az angol „interconnectedness” fogalom fejez ki, ami arra utal, hogy e komplex rendszer minden eleme ezer szállal kapcsolódik a rendszer összes többi eleméhez. Mindez a globális tőke-struktúrák számára lehetővé tette a termelési és elosztási rendszerek optimalizálását, a fajlagos és tranzakciós költségek folyamatos és jelentős csökkentését, ami a globális profittömeg folyamatos növelését segítette elő.
E komplexum lényegéből következett viszont az az összefüggés is, hogy nem lehet e komplex rendszerbe úgy beavatkozni, hogy annak következményei valamilyen módon ne érintsék magát a beavatkozás kezdeményezőjét is, legyen szó pozitív vagy éppen negatív hatásról. A nagy ellátási láncok komplex hálózatán át a szó szoros értelmében láncreakcióként fut végig bármilyen hatás, így hihetetlenül rövid időn belül a világ bármely pontján megjelenhetnek a következmények.
Az elmúlt évek során az amerikai birodalom számára a legfőbb stratégiai céllá az a törekvés vált, hogy három fő riválisának együttműködését minden eszközzel megakadályozza. Európa, Oroszország és Kína eurázsiai együttműködési rendszere ugyanis lényegében súlytalanná tette volna az amerikai birodalmat. Riválisai együttműködésének megzavarására a legkülönbözőbb szankciók százait alkalmazta már eddig is, de most az általa kiprovokált orosz–ukrán háború nyomán Oroszország ellen minden eddiginél több és minden eddiginél pusztítóbb újabb szankciók egész tömegét vetette be, a kereskedelem, a pénz és a média, tehát a három közvetítőmező terén.
Oroszország számára mindez valóban óriási megpróbáltatásokkal jár, ám az interconnectedness logikájából adódóan érdemes részletesen megvizsgálni azokat a visszahatásokat is, amelyek nyomán az Oroszországot ért kereskedelmi, pénzhatalmi és médiaszankciók sokszoros energiájú pusztításként csapnak vissza alkalmazóikra is. Oroszország ugyanis számos döntő fontosságú nyersanyag és energiahordozó legfőbb globális exportőreinek egyike. Az első helyen áll például a földgáz, a búza, a faanyag és a palládium exportja terén.
Az általa exportált földgáz nélkül Nyugat-Európa hetek alatt összeomlana. Az ábrándos lelkű nyugat-európai stratégák ugyan elképzelhetőnek tartják e függés rövid időn belüli teljes felszámolását, ez azonban csak az amerikai birodalom médiahatalmi gépezete által terjesztett alaptalan és veszélyes illúzió, ami inkább csak a cseppfolyósított amerikai palagáznak teremtene roppant dimenziójú új piacot. Az orosz és ukrán búzaexport nélkül Észak-Afrikában és a Közel-Keleten már néhány hónap alatt soha nem látott mértékű, elhúzódó éhínség alakulna ki, és ez nem pusztán prognózis, hanem kézzelfogható valóság.
A palládium – lévén a katalizátoros autók nélkülözhetetlen anyaga – hiánya a globális autógyártásban idézne elő teljes káoszt. Az autógyártás globális piacainak közelgő összeomlása mutatja majd meg igen drámai módon, hogy az interconnectedness miként is működik. Egy autó több ezer alkatrészből áll, és ezeket sokszor több tucatnyi országban állítják elő, elég egyetlen apró alkatrész globális hiánya, és máris leáll az egész rendszer. A szűk keresztmetszetek egész rendszere jön létre hihetetlenül rövid idő alatt, és mivel minden mindennel összefügg, így a káosz láncreakciószerűen mélyíti el önmagát.
Ezt a folyamatot rövid távon semmi nem állíthatja le, hosszabb távon is csak rendkívül költséges áthidaló megoldások segíthetnek úgy, ahogy. Oroszország a második legnagyobb exportőr a kőolaj és az alumínium terén, s a harmadik legnagyobb exportőre a nikkelnek és a szénnek. Talán nem is nagyon kell bizonygatni, hogy ezen árucikkek globális piacai sem kerülhetik el a pusztító örvényléseket. Nem mellesleg Oroszország a világ legnagyobb urántermelője és egyik fő exportőre is, például az amerikai atomerőművekben is orosz fűtőelemeket használnak, pontosabban csak használtak, mert a szürreális szankciók most ezt az ellátási láncot is pillanatok alatt szétverik majd.
A dolog természetéből adódóan persze Oroszország visszacsapása nem elsősorban Amerikára, hanem főként Nyugat-Európára fog végzetes hatást gyakorolni (részben már gyakorol is!), és ezzel mindkét fél (Európa és Oroszország) mintegy beteljesítik azt, amire az amerikai birodalom leginkább vágyik. Tehát mintegy távirányítással vezeti rá az amerikai birodalom nyugat-európai riválisaira a pusztító orosz visszacsapást. A világ csak most éli át igazán, hogy mit is jelent a „programozott káosz”, Zbigniew Brzezinski amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó 1980-ban megfogalmazott doktrínája.
Az agonizáló birodalmak számára evidens módon az általuk tudatosan előidézett káosz az egyetlen esély haldoklásuk meghosszabbítására. A fokozatosan kiterjedő világháború véres látványtechnikai felszíne talán lecsillapítható lesz majd, de a közvetítőmezőkben véghez vitt globális rombolás, pontosabban e rombolás destruktív, degeneratív következményei aligha. Egyre valószínűbb tehát, hogy a globális hatalomgazdasági rendszer egy eddig ismeretlen vészjósló szakaszába lép.
Bogár László
A szerző közgazdász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
