Kern Andráshoz kellett mentőt hívni a Pesti Színházba, már nyilatkozott is

Kern Andráshoz kellett mentőt hívni a Pesti Színházba, már nyilatkozott is

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész rosszullétre, szédülésre panaszkodott az előadás szünetében, de már hazai is engedték a kórházból.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, váratlanul félbeszakadt a Pesti Színház előadása kedd este, mert az egyik szereplő rosszul lett. A Vígszínházhoz tartozó játszóhelyen Spiró György Az imposztor című darabját játszották, ám a szünet után nem az előadás főszereplői, hanem Rudolf Péter, a darab rendezője, a színház igazgatója lépett színpadra, közölve a rossz hírt, nem tudják folytatni, írta meg az Index.

Hírdetés

A Blikk megtudta: Kern András volt az, akihez mentőt kellett hívni. A lap úgy értesült, hogy színész rosszullétre, szédülésre panaszkodott, és mivel több mint tíz éve pacemakerrel él, azonnal mentőt hívtak hozzá. Az információk szerint már haza is engedték a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt, akit el is ért a Blikk.

„Egyelőre nem tudom, mit mondhatok ebben az ügyben, mert nem egyeztettem a színházzal. Korábban megbeszéltük, hogy ugyanazt fogjuk nyilatkozni és még nem hívtak” – zárta rövidre a színművész, akinek csütörtökön a Pinokkió, majd pénteken Az imposztor című előadásában lenne jelenése.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »