Szokatlan jelenség Amy Schumer az amerikai szórakoztatóiparon belül, aki nem átall időnként az altesti humor területére tévedni, és ennek ellenére tud nagyon is eredeti és lényegre tapintó lenni. A világhírt négy éve futó sorozata, az Amynek áll a világ (Inside Amy Schumer) humoros szkeccsei, álinterjúi, stand-up jelenetei hozták meg, azóta pedig már több mozifilmet is leforgatott hősnőnk. Egyszerre szokás dicsérni feminizmusáért és azért, hogy mentes bármiféle politikai korrektségtől. Olyannyira az, hogy olykor még rasszistának is kikiáltják: két éve a The Washington Post például Trumphoz hasonlította, mondván, mindketten ugyanolyan előítéletesek a latin-amerikaiakkal szemben. (Az olyan viccei miatt, mint a „régebben randiztam latin-amerikai srácokkal, de ma már jobban szeretem a beleegyezésen alapuló szexet”.)
Viszont amíg az általa írt sorozatra a zseniális ötletek és a maró gúny a jellemző, addig filmjei nem sok eredetiséget, szellemességet tudnak felmutatni. Pedig előző, 2015-ös filmjét, a Kész katasztrófát (Trainwreck) az utóbbi évtized legütősebb vígjátékait szállító Judd Apatow rendezte. A komika mellett viszont A 40 éves szűz és az Ananász expressz forgatókönyvírója éppúgy elhasalt, ahogy azt a mostani filmben Goldie Hawn esetében is látjuk. Pedig utóbbinak ez az első nagyjátékfilmje 2002 óta, amit ráadásul direkt Schumer kedvéért vállalt el. A rajongás kölcsönös, a fiatal színésznő példaképként tekint az Óvakodj a törpétől és a Vadmacskák sztárjára, akinek ez a nagy visszatérése is lehetett volna. Főként akkor, ha legalább egy kicsit is emlékezetes alakítást tudott volna nyújtani Schumer anyjának szerepében.
Az Ó, anyám középpontjában egy konfliktusos szülő-gyermek kapcsolat és egy közös, emberrablásba torkolló ecuadori vakáció áll. Sajnos ennyit elég is nagyjából mondani róla, hogy a film összes fordulatát tudjuk előre. Amit persze a humor menteni tudna, csakhogy az Ó, anyám! nagyjából tizedannyira mondható viccesnek, mint mondjuk az utóbbi évekből a Rossz anyák vagy a Rossz szomszédság 2. Pedig utóbbiak sem voltak épp a műfaj csúcsai, viszont képesek voltak nagyon is maiak, eredetiek lenni.
Az Ó, anyám ezzel szemben megmarad a kilencvenes évek B kategóriájának szintjén. Miközben szegény Goldie Hawn papírszerű karakterétől egy poénra sem emlékszünk, Schumer hozza a Kész katasztrófából ismert szerepét: fiatalabb és vagányabb Bridget Jonesként szórakoztat minket. Apatow filmjében ezt tetézték azzal, hogy mellétettek egy Mark Darcy-epigont, amitől most szerencsére megkíméltek minket, de az összkép még így is siralmas. Az egyetlen vicces szálat a harmadik családtag, Hawn filmbeli fia jelenti, aki az emberrablás hírére rögtön riasztja a külügyet, és követeli a szupercsapat bevetését.
Jonathan Levine számos jobb filmet rendezett már (Fifti-fifti, Eleven testek), így félő, hogy valamiféle Schumer-átokkal állhatunk szemben. Aki az amúgy eredeti komikával nagyjátékfilmbe vág bele, az csúnyán meg fog bukni.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
