Gépekkel, gyógyszerekkel segíti a háromszéki kórházakat Magyarország

Gépekkel, gyógyszerekkel segíti a háromszéki kórházakat  Magyarország

Háromszéki kórházak is részesültek abból az antivirális gyógyszerből, illetve lélegeztető gépekből, speciális maszkokból álló adományból, amelyet Magyarország kormánya juttatott el erdélyi, illetve romániai kórházakhoz annak érdekében, hogy hozzájáruljon a járványkezelés sikerességéhez. Az értékes adományt péntek délelőtt adták át a Fogolyán Kristóf megyei kórház udvarán.

Magyarország és Románia a járvány ideje alatt végig szorosan együttműködött, a negyedik hullámban, amely súlyosan alakul, még inkább szoros ez az együttműködés, köszönhetően annak is, hogy a román kormányban jelen van az RMDSZ – fogalmazott az egészségügyi eszközök átadását megelőzően Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője. A főkonzul hangsúlyozta, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel és Cseke Attila egészségügyi miniszterrel folyamatos a kapcsolattartás, ők jelzik azt, hogy mire van szüksége Romániának. Magyarország az előző időszakban is többször nyújtott segítséget romániai egészségügyi intézményeknek, ám ezúttal egy nagyobb szállítmány érkezett Erdély-szerte húsz kórházba, Nagyszalontától Kézdivásárhelyig, Marosludastól Barótig: összesen negyven lélegeztető gép, 1650 úgynevezett non-invazív lélegeztetéshez szükséges maszk, valamint 3000 doboz Favipiravir gyógyszer. „Bízunk abban, hogy mindez valóban segítséget tud nyújtani, hogy ezek a gépek mielőbb üzembe állnak, életeket fognak menteni és hozzájárulnak ahhoz, hogy Románia és az erdélyi magyarok is maguk mögött tudják ezt a negyedik hullámot” – fogalmazott Tóth László. A főkonzul ugyanakkor a koronavírus elleni oltás beadatásának fontosságára is kitért. „A járvány hullámainak csak az vethet véget, ha beoltatjuk magunkat minél többen. Jól mutatja ezt a negyedik hullám, amely azokban az országokban okozott nagy kárt, ahol alacsony az átoltottsági szint, így Romániában és Székelyföldön is” – mutatott rá.

Hírdetés

A magyar kormány adományából a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház két lélegeztető gépet, 200 darab speciális maszkot valamint 300 doboz Favipiravir gyógyszert kapott. Ez az antivirális gyógyszer a betegség enyhe és közepes formájánál alkalmazható, főként az első fázisban – hangzott el a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. Kézdivásárhely és Barót kórházainak felszereltsége egy-egy lélegeztetőgéppel, illetve 30 – 30 darab, non-invazív lélegeztetéshez szükséges maszkkal gyarapodott a magyar kormány jóvoltából. A gyógyszerekből 100 dobozt a céhes város kórházához, további 50-t pedig az erdővidéki kórházhoz juttattak el. Az adományokat személyesen vették át a háromszéki egészségügyi intézmények vezetői.

Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke köszönetet mondott a magyar kormány részéről érkező felajánlásért, s úgy fogalmazott: „kétszer ad, aki gyorsan, a szükség idején ad.”


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »