GALÉRIA: Lebénult Pozsony belvárosa a pápalátogatás miatt

GALÉRIA: Lebénult Pozsony belvárosa a pápalátogatás miatt

Pozsony belvárosának egyik legfontosabb útját és közlekedési csomópontját, a Staromestská, azaz Óvárosi utcát, és a Hodža teret, valamint a SzNF hidat is órákra lezárták Ferenc pápa látogatása miatt.

A rendőrség járművein kívül gyakorlatilag senki nem jut át Pozsony belvárosán. Az érintett útszakaszok a gyalogosok és az elektromos rollerrel közlekedők alatt többé-kevésbé nyitva maradtak, de a 15-20 méterenként álló rendőrök és katonák mindenkit szigorúan arra utasítanak, hogy kizárólag a járdán közlekedjen. A rendőri jelenlét ezzel együtt is rendkívül nagy, a Szent Márton-dómmal szembeni Zsidó utcában rohamrendőrök állnak készenlétben.

Hírdetés

Ferenc pápa a reggeli programját az elnöki palotában kezdte, ahol az államfővel Zuzana Čaputovával találkozott és a társadalmi szervezetek, intézmények vezetői előtt mondott beszédet. Az egyházfő a Hodža téren lévő elnöki palotából a valamivel több mint 1500 méterre lévő a Szent Márton-dómba ment, ahol  beszédet mondott a klérus tagjai előtt. Délután a Duna másik partján lévő Ligetfaluban találkozik a Betlehemi Misszió Misszionáriusnőivel, ezért ott is széleskörű útlezárások vannak.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »