A kenyai Mau erdőbe tartunk, ahol Kelet-Afrika egyik legrégebbi társadalma, az ogiekek élnek.
Az út felfelé kanyarodik, kisbuszunk hamarosan elhagyja az aszfaltutat, kukoricaföldekkel és nyájakkal körülvéve utazunk. Földút ez, de mivel pont az esős időszakban érkeztünk, csak lassan haladunk a mély tócsákon és a jellegzetes színű, sötétvörös sáron keresztül. És miközben a sofőr arról beszél, hogy ha ismét elered az eső, nem fogunk tudni célba érni, mi valahogy mégis élvezzük az utazást, az üdítően ható kilátást. A kenyai Mau erdőbe tartunk, ahol Kelet-Afrika egyik legrégebbi társadalma, az ogiekek élnek.
A körülbelül 30 ezer tagú törzs Észak-Tanzánia, Dél-Kenya és Nyugat-Kenya területén őshonos. Az ugandai határ melletti Elgon-hegyen kívül éppen a Mau erdő képezi a kontinens egyik utolsó vadászó-gyűjtögető populációjának kenyai otthonát. Az ogiekek évszázadok óta élnek itt, gyümölcsöt és mézet gyűjtve, vadállatokra vadászva. Ennek ellenére a törzs nem egyike a 43 elismert kenyai népcsoportnak, nincs politikai ereje – és még otthonáért is küzdenie kell.
A nehézségek nem új keletűek: az ogiekek a koloniális időktől kezdve harcolnak azért, hogy ezen a területen maradhassanak. A gyarmatosítók haszonnövényeket hoztak be, de közben az erdőt negyedelték, és a törzs rengeteg tagját elűzték a területről. Ez csupán a kezdet volt, az utóbbi tizenöt évben több mint 100 ezer hektárral csökkent az erdő területe. Ennek okai – fakitermelés, teaültetvények és haszonnövények termesztésére alkalmas területek létrehozása és más törzsek betelepítése – a kenyai kormányhoz, különösen az ország második elnökéhez, Daniel arap Moihoz kötődnek, akinek kormánya során hektárok ezreit hasították ki az erdőből. Az eredmény ma már szabad szemmel látható: a terület egy része rét vagy szántóföld, máshol gondosan, tökéletes sorba ültetett fenyvesek sorakoznak. Megváltozott a mikroklíma, gyakoriak az áradások is.
A Mau erdő viszont létfontosságú egész Kelet-Afrika számára, hiszen ökoszisztémájától több mint 25 millió kenyai és tanzániai ember függ. Sűrű fái felfogják az esőt, számos folyó ered itt – ezek legalább öt fontos tóba folynak, melyek egyike a Viktória-tó, a világ legnagyobb trópusi tava. És bár az ogiekeket nemegyszer gyanúsították azzal, hogy veszélyt jelentenek az erdőre, ez nehezen hihető. Hiszen maga a törzs neve is azt jelenti, „növények és állatok gondozója”.
A Nairobitól körülbelül 200 kilométerre fekvő települést rétek övezik. A konyhaablakból egy ritka fasorra látunk, a pad alatt egy kotlós pihen, a gondosan elrakott tűzifa és az elmosott edények a helyiség másik részében sorakoznak. A környezettel együtt a törzs hagyományos életmódja is megváltozott: az anno íjakkal antilopokra vadászó törzstagok ma már leginkább kukoricát és burgonyát termesztenek. A mézet még mindig a magas fakoronákból gyűjtik, ahova hihetetlen könnyedséggel másznak fel. Bár ügyesen csiholnak tüzet, és az erdőben szinte minden növényt, állatot ismernek, naiv lenne azt gondolni, hogy a technológia nincs jelen a törzs életében – a mobiltelefon, sőt, még a közösségi média is felmerül beszélgetésünk során. A törzs fiatalabb tagjai angolul is beszélnek, többen a városokban tanulnak, dolgoznak, gyakran visszajárva a helyre, amelyet igazi otthonuknak hívnak.
„Azzal a technológiával élünk, amely hasznunkra lehet. Vannak törzstagok, akik érdeklődéssel fordulnak az újdonságok felé, de emellett sokan próbálják megtartani a hagyományokat is” – mondja Leonard Mindore, a törzs tagja és aktivista. Ő egyébként Nakuruban tanul – de minden hétvégén visszahúzza valami a faluba. Amint befejezi tanulmányait, vissza szeretne költözni, hogy a helyi közösséget még közvetlenebbül segíthesse.
A környezetváltozás és a kitelepítés mellett egyéb kihívásokkal is küzd a közösség: a másik helyi törzs, a maszájok által „iltorobónak”, vagyis jószág nélküli embernek csúfolt ogiekek a mindennapi életben is előítéletekbe ütköznek. „Gyakori az a felfogás, hogy nem vagyunk műveltek. Régebben azt is mondták, hogy az ogiekeknek farkuk van, mint a majmoknak” – teszi hozzá Leonard.
Az ogiekek ügyével a 2000-es évek végén kezdett aktívabban foglalkozni a világ. És bár az állam és a törzs közötti vita évtizedek óta tart, a helyenként reménytelennek tűnő harc csupán tavalyelőtt vett váratlan fordulatot, amikor az Afrikai Emberi Jogi Bíróság elismerte, hogy az ogiekek hátrányosan kezelt népcsoport, amelynek kulturális öröksége és túlélése a Mau erdőtől függ. A kenyai kormány azzal próbált érvelni, hogy az ogiekek életmódja annyira megváltozott és modernizálódott, hogy a törzs már nem tartható őshonos csoportnak. A 2017 májusában hozott, 70 oldalas végzés viszont elismerte a törzs jogát a területhez, és elrendelte, hogy a kenyai kormány kárpótolja a törzstagokat.
A kezdeti óriási öröm viszont így, több mint egy év távlatából fakulóban van: eddig a döntés egyetlen része sem valósult meg. Az eufóriát csalódás váltotta fel. Bár a kormány nemrég összeállított egy bizottságot, amelynek feladata a döntés gyakorlatba vetése, ebbe a törzs egyetlen tagját sem hívták meg. „Azt mondták, lehetséges, hogy elhívnak majd néhány ülésre. Mindez értelmetlen, ha nem leszünk teljes mértékben részesei a folyamatnak” – mondja Leonard.
Takács Diana
(A szerző afrikai tanulmányútja Minority Rights Group nemzetközi kisebbségvédő szervezet segítségével valósult meg.)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
