Fűrészporos kenyér és kannibalizmus – Leningrád 872 napos pokla

A második világháborúban hetvenöt éve, 1941. szeptember 8-án záródott be a német ostromgyűrű Leningrád körül, ezzel kezdődött meg a város 872 napig tartó blokádja.

A múlt században egyetlen más város sem élt át ilyen hosszú ostromot, amelynek legalább 600 ezer (más becslések szerint 2 millió) áldozata volt, de csak töredékükkel végzett bomba vagy fegyvertűz, a többiek éhen haltak vagy megfagytak.

A német Harmadik Birodalom 1941. június 22-én támadta meg a Szovjetuniót. A Leningrád elfoglalásával megbízott Északi Hadseregcsoport augusztusra közelítette meg a város külső védelmi vonalait, eközben a finn hadsereg északról, Karélia felől nyomult előre. A védelmet Georgij Zsukov, majd 1942 tavaszától Leonyid Govorov tábornok irányította. A várost védő 35 kilométernyi barikád és 625 kilométernyi lövészárok építésében mintegy félmillió ember vett részt, 340 ezren léptek be a népfelkelők soraiba vagy a hadseregbe, s mintegy félmillió embert sikerült evakuálni.

Hírdetés

A támadók nem tudták „menetből” elfoglalni a várost, ezért Hitler – aki erőit Moszkva alá csoportosította át – kiéheztetéssel akarta a védőket térdre kényszeríteni. A németek szeptember 8-án elfoglalták a Ladoga-tó déli partján fekvő Slisszelburgot, s így elvágták Leningrádot a Szovjetunió többi részétől. A német bombák már az első napokban telibe találták a legnagyobb élelmiszerraktárt, a megmaradt készletek hetek alatt kimerültek. 1941 végén egy személynek már csak 12,5 deka kenyér járt naponta, ennek fele is fűrészpor volt. Az emberek megették háziállataikat, aztán bőrdarabokból és a falról lekapart tapétaragasztóból főztek levest, a túlélők kannibalizmusról is beszámoltak. Az éhínséget fűtőanyaghiány súlyosbította, 1941 decemberétől naponta mintegy négyezren haltak meg. Koporsó sem volt elég, a holttestek újságpapírba csomagolva feküdtek az utcákon, mert a sír megásására nem volt senkinek ereje.

A blokádon azonban volt egy rés: amikor novemberben befagyott a várostól északnyugatra fekvő Ladoga-tó, a német vonalak mögül, 380 kilométeres távolságból a jég hátán érkezett utánpótlás, ez volt „az élet útja”. Decemberben a Vörös Hadsereg elfoglalt egy vasúti csomópontot, egyharmadával lerövidítve az utat. Újrakezdődtek az evakuálások is, az ostrom első évében összesen egymillió embert sikerült kimenekíteni. 1942 tavaszára némiképp normalizálódott a helyzet: az ostromlott városban termelni kezdtek a gyárak, a parkokban és a járdaszélen termesztett zöldséget élelmiszersegélyek egészítették ki.

A leningrádi frontvonal 1941 októberétől nem változott lényegesen. A szárazföldi blokádot 1943. január 18-án sikerült feltörni, amikor a szovjet erők áthatoltak egy 8-10 kilométer széles folyosón, és szárazföldi, majd vasúti összeköttetést teremtettek a város és a felszabadult országrészek között. Helyreállt a leningrádi lakosság ellátása, az iparvállalatok nyersanyaghoz és fűtőanyaghoz jutottak, több villamos energiát állítottak elő és teljes gőzre kapcsolt a hadianyaggyártás. A polgári lakosság létszáma ekkorra 800 ezerre olvadt, közülük még sokakat evakuáltak az év során a hátországba. Az ostrom 1944. január 27-ig tartott, amikor a Vörös Hadsereg nagyszabású támadása a balti államok területére szorította vissza a németeket.

A leningrádi frontvonal 1941 októberétől nem változott lényegesen. A szárazföldi blokádot 1943. január 18-án sikerült feltörni, amikor a szovjet erők áthatoltak egy 8-10 kilométer széles folyosón, és szárazföldi, majd vasúti összeköttetést teremtettek a város és a felszabadult országrészek között. Helyreállt a leningrádi lakosság ellátása, az iparvállalatok nyersanyaghoz és fűtőanyaghoz jutottak, több villamos energiát állítottak elő és teljes gőzre kapcsolt a hadianyaggyártás. A polgári lakosság létszáma ekkorra 800 ezerre olvadt, közülük még sokakat evakuáltak az év során a hátországba. Az ostrom 1944. január 27-ig tartott, amikor a Vörös Hadsereg nagyszabású támadása a balti államok területére szorította vissza a németeket.


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »