Friss részletek a kórházban ápolt Jónyer István állapotáról

Friss részletek a kórházban ápolt Jónyer István állapotáról

Rohammentő vitte kórházba a Nemzet Sportolóját, de minden lelete negatív.

Jónyer István pénteken lett rosszul, szédült, zúgott a füle. Orvost hívtak hozzá, majd mentővel szállították a kórházba. Több vizsgálaton átesett azóta a világbajnok asztaliteniszező, elmondása szerint minden lelete negatív lett. Ezzel együtt még marad a Honvédkórházban.

A Nemzet Sportolója már sokkal jobban érzi magát, hangján is hallani a javulást, Jónyer azt mondja, türelmes és türelmetlen egyaránt, mert sok dolga van.

Hírdetés

„Tényleg minden rendben van, csak egy kicsit álmos vagyok. Már hajnalban is vizsgálnak, nem hagynak aludni a dokik. Megértem az orvosokat, hogy csak akkor engednek el, ha megbizonyosodtak arról, hogy valóban minden oké velem. Szóval, én már mennék” – mondta a Borsnak.

A kórházban még egy-két kontroll vár rám, a nyakát is vizsgálják, és infúziót is kap, de ha mindent rendben talának, hamarosan kiengedik. Számtalan ismerőse telefonált neki, érdeklődve hogylétéről, köztük egykori világbajnok társai, Gergely Gábor, Klampár Tibor, Takács János és Kreisz Tibor is.

„Eddig mindig mindent megfogadtam, aztán minden maradt a régiben. Most, és lehet ez a jelzés kellett hozzá, rájöttem, az egészségnél nincs fontosabb” – mondta a Nemzet Sportolója.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »