Fontos mérkőzés előtt a DAC, a Zólyombrézótól kell három pontot elhozni

Fontos mérkőzés előtt a DAC, a Zólyombrézótól kell három pontot elhozni

Döntő lépést tehet vasárnap délután a DAC – a sárga-kékek ugyanis egy Zólyombrézó elleni győzelemmel biztosítani tudnák helyüket a felsőházi rájátszás csapatai között. A Zólyombrézó-DAC összecsapás vasárnap 17:30-kor kezdődik.

Múlt héten sikerült megnyerni a kerületi rangadót, ezzel lépéselőnybe kerültek a dunaszerdahelyiek a felsőházért vívott harcban. Ma azonban a Niké Liga statisztikák szerinti második legjobb támadósora ellen kell bizonyítaniuk a csallóközieknek, akik egyébként ugyanezen statisztikák szerint a második legjobb védelemmel rendelkeznek.

Nehéz hét áll a DAC előtt: ma kellene a győzelem a biztos TOP6-hoz, szerdán a Slovnaft Cup negyeddöntőjében Rózsahegy ellen lépnek pályára, majd szombaton Zsolna ellen zárják az alapszakaszt.

nyilatkozta a klub honlapján a mérkőzés előtt Xisco Munoz vezetőedző, aki örömmel tájékoztatott, hogy Željko Gavrić teljesértékű edzésmunkát folytat már.

„Gavro már teljes erőbedobással edz a csapattal, sőt Csinger Márk is abszolvált velünk néhány gyakorlatot. Mindig remek, ha teljes a keret és nincsenek sérültek. Meglátjuk, Igor Kharatin milyen állapotban lesz. Velünk gyakorolt, ám ugyanaz érvényes rá, mint amit már elmondtunk: az új futballistákkal türelmesnek kell lennünk. Sajnos Matej Trusa sárga lapos eltiltás miatt kiesett, aki nagyon fontos játékos számunkra. Bízunk benne, hogy az, aki lehetőséget kap a helyén, megküzd a kezdőcsapatbeli helyéért”

Hírdetés

mondta a vezetőedző.

Változások a keretben és az edzői stábban

A DAC tájékoztatása szerint változások voltak még az A-csapat keretében. Az A-csapat öltözőjéből Zoran Záhradník és Matija Krivokapić távozott kölcsönbe Somorjára, velük ellentétben a 21 éves brazil kapus, Leandro Filipe de Almeida Dornelles az érkezők listáját gyarapítja.

Ezen felül családi okok miatt elhagyta a DAC edzői stábját Miquel Gomila segédedző, helyére az egykori spanyol futballista, a 39 esztendős Adrián Colunga érkezett. A stáb további erősítése az erőnléti-rehabilitációs szakember, Fran Molano, aki elismert szaktekintély a rehabilitáció és a fizikai felkészültség területén. A 32 éves videóelemző, Kovács Richárd is új arc – ő az akadémiáról került az A-csapathoz.

A Zólyombrézó-DAC találkozót élőben közvetíti a Dajto televízió és a voyo.markiza.sk internetes televízió.

dac1904.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »