Karthágót sokáig a föníciai civilizáció közvetlen örökösének tartották, de a friss DNS-alapú kutatás alapjaiban kérdőjelezi meg ezt a képet. A genetikai elemzések szerint a város lakói biológiailag már alig kötődtek a Levante térségéhez. Noha nyelvük, vallásuk és kultúrájuk továbbra is föníciai gyökerű maradt.
Karthágó mítosza
Több évszázadon át Karthágót az ellenségei írták le, elsősorban Róma szemszögéből. A várost, amely Hannibál hazájaként három háborút vívott a birodalommal, gyakran a föníciai civilizáció örököseként ábrázolták. E narratíva szerint Karthágó a mai Libanon partjairól érkező föníciai hajósok alapítása volt, akik Tíruszból hozták magukkal nyelvüket, vallásukat és írásukat – írja a Muy Interesante.
Nemzetközi kutatócsoport azonban új fényt vetett erre a hagyományos elbeszélésre. Több mint 200 emberi genomot elemeztek, amelyeket a Földközi-tenger különböző pontjain – Tunéziában, Szicíliában, Szardínián, Ibizán és az Ibériai-félszigeten – található pun lelőhelyeken találtak. Az eredmények szerint a karthágóiak genetikailag már alig kötődtek Levantéhez, annak ellenére, hogy kulturálisan továbbra is föníciai identitást őriztek.
A vizsgált maradványok többsége dél-európai (szicíliai, görög, itáliai) és észak-afrikai eredetű géneket hordozott. A föníciai DNS jelenléte csekély volt. A kutatás azt is kimutatta, hogy a pun birodalom minden szegletében – legyen szó Karthágóról vagy Ibizáról – hasonló genetikai mintázatot találtak. Ez azt sugallja, hogy Karthágó rendkívül mobil és kozmopolita civilizáció volt, ahol a kultúra fontosabb szerepet játszott, mint az etnikai származás.
Kulturális franchise az ókorban
Míg más ókori kolóniák (pl. a görögök) etnikailag homogénebbek maradtak, Karthágó egyfajta „kulturális franchise”-ként működött: a föníciai vallás, nyelv és szokások bárki számára elérhetők voltak, aki csatlakozott a közösséghez. A kultúra tehát megőrződött, de közben a genetikai örökség folyamatosan változott, sőt, szinte teljesen eltűnt.
A kutatás meglepő felfedezéseket is tartalmazott: például rokonságot mutattak ki olyan egyének között, akiket több mint ezer kilométer távolságban temettek el – Szicíliában és Tunéziában. Ez a fajta mobilitás példátlan volt az ókorban, és arra utal, hogy Karthágó tudatosan nyitott volt a keveredésre és integrációra.
Mivel a kutatás a Kr. e. 6. és 2. század közötti időszak maradványait vizsgálta, nem tudott információt adni a korábbi időszakokról, amikor a hamvasztás miatt nem maradt elegendő DNS. Ennek ellenére a kutatók úgy vélik, hogy a föníciaiak kezdetben csak kis számú közösséget alkottak, akik később beolvadtak a helyi lakosságba.
Kulturális örökség
A pun háborúk korára a föníciai genetikai örökség szinte teljesen eltűnt, miközben a kulturális elemek – nyelv, vallás, politikai rendszer – még évszázadokkal Karthágó pusztulása után is fennmaradtak. A pun feliratok még ekkor is „kánaánitáknak” nevezik magukat.
Ez az éles ellentét a kulturális és genetikai identitás között nem egyedi jelenség. A római, keresztény és iszlám terjeszkedés példái is mutatják, hogy a kultúra képes etnikai egység nélkül is terjedni. Karthágó azonban már az ókorban megvalósította ezt a modellt, amely a globalizáció egyik legkorábbi példájaként értelmezhető.
Az új genetikai kutatás rávilágít: a karthágóiak nem egy etnikai csoport leszármazottai, hanem a közös kultúra hordozói voltak. Éltek, hittek és meghaltak föníciaiként. Ez az új szemlélet új kérdéseket vet fel az identitásról, és emlékeztet arra, hogy a civilizációkat nem a származás, hanem a közösen vállalt értékek tartják életben.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
