Fogva tartotta, megverte az élettársa – csak úgy tudott szabadulni, hogy késsel többször megszúrta magát

Fogva tartotta, megverte az élettársa – csak úgy tudott szabadulni, hogy késsel többször megszúrta magát

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen személyi szabadság megsértése bűntette és más bűncselekmények miatt. Az elkövető az élettársát a lakásból nem engedte ki, órákig ütlegelte. A nő végül úgy tudott megszabadulni, hogy késsel többször megszúrta magát.

Hírdetés

A vádirat szerint a vádlott élettársi kapcsolatban élt egy miskolci lakásban, azonban 2021. április végétől kezdődően féltékenységből élettársát rendszeresen bántalmazta. Június hónap végén egy szórakozóhelyről hazafelé tartottak, amikor a a férfi az utcán – féltékenységből – olyan erővel ütötte meg a sértettet, hogy elveszítette az eszméletét.

A férfi a nőt júliusban egyik hozzátartozójuk lakására vitte, ahol azt követelte, hogy lépjen be egy internetes közösségi oldalra. Az elkövető így akarta megtudni azt, hogy milyen bejegyzéseket tett a nő. A sértett erre nem volt hajlandó, ezért a férfi egy székre ültette, nem engedte ki a lakásból, két órán keresztül folyamatosan ütlegelte. A nő végül azért, hogy orvosi ellátásra legyen szüksége és szabadulhasson az asztalon lévő késsel kétszer combon szúrta magát.

Kórházi kezelése után a nő elköltözött a vádlottól, aki ebbe nem nyugodott bele. A férfi szeptemberben a nő munkahelyéhez ment, az utcán ököllel arcon ütötte, ugyanebben a hónapban egy szórakozóhely mellékhelyiségénél szintén többször megütötte, segítségére siető barátnőjét is bántalmazta.

A sértett a cselekmények során 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádlott még az élettársi kapcsolat fennállása alatt a nőről – annak tudomása nélkül – pornográf jellegű képeket és videofelvételeket készített, melyeket szakításuk után internetes közösségi oldalon közzétett.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést indítványozott.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »