Finnugor eurázsiaiak

Finnugor eurázsiaiak

Az utóbbi időben igencsak felpörgött a hazai etnogenezis-biznisz. A magyarság eredetével kapcsolatos új impulzusok a nyelvészet helyett immár a genetika felől érkeznek. Csak kapkodjuk a fejünket, amikor friss kutatások nyomán egy-egy genetikus történészt játszik, és szerepköréből ki-kilépve ledob bizonyos atombombákat. Hogy a magyarok ősei hunok voltak. Hogy a magyar nyelv igazából az avaroké. Hogy III. Béla genetikai profilja bizonyítja: a magyarok nem finnugor, hanem eurázsiai eredetűek. (Azt talán hagyjuk is, hogy a finnugor nyelvcsaládba sorolt népcsoportok valamennyien eurázsiaiak a szó földrajzi értelmében.) Hatalmas massza kezd kavarogni az egyszerű magyar halandó fejében, amelyben a genetika, a haplocsoport (mint varázsszó), az etnikum kérdése találkozik másfél évszázad modern régészeti diszciplínájával, a nyelvészettel, a politikai kurzusok óhajtotta genezissel. Azaz szezon kerül szembe fazonnal. Pedig egy-egy adott kutatás a maga nemében precíz, az eredményei ígéretesek, így akár remek kiindulópontja lehet(ne) a további vizsgálatoknak.

Mindez azonban, úgy tűnik, mellékes. Mert amíg az istenadta nép a hangzatos mondatoktól aléltan tántorog egyik helyről a másikra, addig a szavak mögött különféle érdekcsoportok (genetikusok és régészek, genetikusok és nyelvészek) feszülnek egymásnak, miközben a politika orra előtt is elhúzzák a mézesmadzagot. Hogy aztán ebből – miként a Heti Válasz is beszámolt róla a minap – olyan dolgok kerekedjenek ki, mint az Emberi Erőforrások Minisztériumának égisze alatt felállítandó új állami őstörténeti műhely, a „kettős honfoglalás” elméletét megalkotó László Gyula régészről elnevezett intézet. Melynek igazgatója állítólag ugyanaz a történész lesz, aki részt vett a nagy sajtóvisszhangot kapott III. Béla-kutatásban is.

Mielőtt szó érné a ház elejét, fontos leszögezni, a genetika elképesztően jó dolog. Soha nem látott lehetőségeket nyitott meg a régészet és a populációkutatás előtt is. Az elmúlt húsz évben egyre olcsóbbá váló technológia hatalmas lökést ad az archeológiának is. A mind nagyobb és remélhetőleg egyre iparibb méreteket öltő archaikus mintavétel révén akár századokra lebontva lehet vizsgálni nagyobb tájegységek populációs folyamatait, az adott történelmi korszakban élt népcsoportok egymáshoz való viszonyait, átfedéseit, kapcsolatait.

Hírdetés

Ám ehhez több tíz-, de inkább több százezer (akár több millió) mintára volna szükség, ráadásul korszakokra bontva, és minden egyes régióból. Egy olyan óriási adatbankra, ahol térben és időben sorakoznak az archeogenetikai minták milliói. Ezek a minták ugyanakkor a nagy genetikai bumm ellenére még nincsenek a birtokunkban. A Kárpát-medencéből ez ideig legfeljebb ha nyolcszáz ismert, és időben ezek is szétfolynak. Van bennük minden, avaroktól kunokig. Mivel tehát még az út elején járunk, a nagy ívű kinyilatkoztatásokkal csínján kellene bánni.

Ahhoz, hogy a honfoglalás kori populációt részleteiben elemezni tudjuk (elhelyezve egyúttal a nagy eurázsiai kirakósban is), a korszak több tucat (az egykori szállásterület, a Kárpát-medence különböző pontjain feltárt) temetőjének több ezer (életkor, nem, társadalmi helyzet szerinti, heterogén merítésű) genetikai mintájára lenne szükség. Úgy, hogy az eredetkérdést továbbgörgetve össze lehessen ezeket hasonlítani egymással, illetve más, korban megegyező népcsoportok hasonló merítésű adataival. Az ilyen grandiózus kutatásokhoz régészetnek, genetikának, nyelvészetnek kéz a kézben kellene járnia. Csak úgy léphetnek a történeti populációkutatás új szintjére, ha kiegészítik, segítik egymást. Ezáltal lehet eljutni az archeogenetika Kánaánjába. Oda, ahol korszaktól függetlenül az Uráltól Izlandig, a Kaszpi-tengertől Nyugat-Marokkóig feltárt valamennyi temetőből vannak minták. Ha ez megvalósul, jöhet az elemzés, majd az értelmezés. Rögös ez az út, de nem járhatatlan.

http://mno.hu/

Viszont addig sem szerencsés olyasmiről nyilatkoznia az embernek, amiről nem tiszte. Ahogy a modern fogalmakat sem jó kivetíteni, mindenáron erőltetni egy-egy történelmi korszakra – csak azért, mert az aktuálpolitikánál jól fekszik. A meglévő információk is abba az irányba mutatnak, hogy már a Kárpát-medencébe érkező honfoglalók sem képeztek etnikailag homogén csoportot. A középkorban megjelenő Natio Hungarica (magyar nemzet) fogalom sem etnikai-nyelvi kategória volt, hanem inkább a nemesek, az egyházi vezetők, a későbbi rendi gyűlések tagjainak területi, jogi-politikai intézményét jelölte. Lelkes tagja volt ennek a külföldről betelepült „idegen szívű” főúr és magas rangú klerikus is. A nemzetállam XIX. századi – egy nemzet, egy etnikum, egy nyelv – fogalmát akár genetikai értelemben is kivetíteni a honfoglalás vagy épp az Árpád-kor viszonyaira sajnos fals ábránd.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.23.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »