Golyófogónak jó leszek – jövendölte meg politikai szerepét az 1980-as évek végén egy MDF-tanácskozáson Csurka István.
Nem ez volt az egyetlen találó előrelátása.
A Nagy Kft. a Homo Politicus című sorozat keretében készített dokumentumfilmet Csurka Istvánról. A mű rendezője Bakos Katalin nívós szakmaisággal dolgozta fel az izgalmas, több szempontból mindmáig kényes témát. Csurka: a drámaíró, publicista, szónok, esszéista, pártelnök bemutatása fájdalmasan idézi föl a rendszerváltoztatás első bő évtizedének idegtépő konfliktusait.
A film első megszólalója, Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Demokrata Fórum első elnöke 1956-ig tekint vissza. Csurka István akkor mint fiatal dramaturg testközelségben tanulmányozhatta a szabadságharc drámáját. Nem is kerülhette el a kistarcsai tábort: itt testi kínzásokban részesült, Dénes János mint „szobatársa” láthatta, hogy a vallatásokból véresen hozták vissza. Hátát szétverték a martalócok.
A sanyargatás egy pillanatában „aláírt”, de utána évtizedeken át soha nem teljesített. Ez az aláírás is elegendő volt ahhoz, hogy Antall József későbbi MDF-elnök majd kormányfő zsarolhassa. Ám ebből a zsarolhatóságból maga Csurka tört ki: hosszú vallomást írt lapjában, a Magyar Fórumban.
Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, egykori MDF-elnökségi tag a hetvenes éveket idézi: Csurka színdarabjai, a Házmestersirató, a Döglött aknák, a Deficit Lengyelországba is eljutott, több színház, majd a televízió is bemutatta: így a magyar drámaírónak valószínűleg köze volt a későbbi lengyel megmozdulásokhoz.
Lezsák Sándor országgyűlési alelnök, az MDF alapítója az Új magyar önépítés című esszét idézi a filmben: Csurka ezt az 1985-ös monori találkozón olvasta föl. A drámaíró ebben az eszmefuttatásban többek közt a magújulás magyar és keresztény jellegét emelte a fontossági sorrend élére – derül ki a filmben felolvasott részletekből.
Két évvel később, a lakiteleki találkozón már a függetlenség és a demokrácia követelése is hangot kapott. Itt Csurka kifejezte, hogy a tudatos pusztítás ellen tenni kell, a „kulturális behatolás” elé falakat kell emelni.
Lezsák elemzése szerint az akkori, a nyolcvanas évek második felében tevékenykedő ellenzék egyik fele a nyugati kapcsolatokból táplálkozott, a másik fele: a népi ellenzék a folyóiratok körül gyülekezett, az egyházzal kereste a kapcsolatot. Csurka természetesen ez utóbbihoz tartozott, s egyfajta dölyf is munkált benne: ő az igazi ellenzéki, ő vállal kockázatokat.
Az 1989-es MDF akadémián Csurka kifejtette: a sajtó a magyar megújulás ellen munkálkodik, a régi rendszer konzerválását erőlteti. S valóban: kifejezetten ellenséges volt a médiahangulat.
Már az Antall-kormány idején Csurka követelte egy MDF-es gyűlésen, hogy a televízió elnökét rendőrrel vezessék ki a TV-székházból. Lezsák Sándor mentette meg a helyzetet, s mondta: Pista, én veled megyek. De hol az a rendőr?
A drámaíró feladatot kapott: készítsen tervet a rendszerváltoztatáshoz, ehhez állítson fel testületet. Csurka vállalta, a szervezést elkezdte, ám a munka megfeneklett.
És 1992 nyarán megjelent a Néhány gondolat című esszéje, amely szakadáshoz vezetett.
Bíró Zoltán fogalmazott akkor úgy, hogy Csurka fáklyát gyújtott, de nem gyújtogatni, hanem világítani akart.
Nem sikerült a felvilágosítás, helyette az Antall József-i, az MDF felszámolásához vezető „úrias, atlantista” gondolatrendszer érvényesült.
Idézet pörög fel a 20 év 20 ember című filmből, amelyben Csurka István határozottan kijelenti, hogy nagy hiba volt Antall Józsefet az MDF elnöki székébe, onnan a miniszterelnöki székbe emelni. Noha ezt – mint a film is bemutatja – maga Csurka István javasolta 1989-ben az MDF közgyűlésének. „Nagyot tévedtünk, abszolút melléfogás volt, a felelősséget nem lehet levetni” – fogalmaz visszatekintve keserűen Csurka. „Nem néztük meg, honnan jön.”
Döbrentei Kornél költő a bátyjának tekintette a 20 évvel idősebb Csurkát, aki a poéta szerint a magyarországi helyzetet már évtizedekkel a rendszerváltozás előtt világosan látta. Az Írószövetség futballcsapatában is együtt küzdöttek, s ott is kifejezést kapott a magyarság sorsáért való aggodalom. „Egy csapatban maradtunk” – rögzíti Döbrentei.
Csurka őszinteségét senki nem vonta kétségbe – hangzik el, miközben a képen a Döglött aknák, a Deficit plakátja tűnik fel.
Lezsák Sándor felidéz egy beszédes epizódot. 1992-ben a Szikra Lapnyomdából hozták el neki a Népszabadság akkori kefelevonatát. Az aznapi gyűlésen kérdőre vonta Debreceni Józsefet: miért mondja azt a Népszabadságban, hogy Csurka náci. Debreceni ezt tagadta, ám Lezsák eléje tette a kefelevonatot.
Lezsák értékként emeli ki, hogy Csurka bizalmát végig élvezte: 19933 júniusában a drámaírót kizárták az MDF-ből, ám a Lezsák iránti bizalom ép maradt.
Ekkor Antall volt a győztes, de a későbbi győztes Csurka – hangzik el a filmben. Hiszen ő akkor arról beszélt, ami ma történik velünk.
Papp Gyula zeneszerzőt a Néhány gondolat című esszé fogta meg, és állította végleg Csurka István mellé, majd később a Magyar Igazság és Élet Pártja mellé, amelyben 1999-ben belépett, és alapszervezetet is létesített. A zeneszerzőnek Csurka fejből elmondott beszédei tetszettek, s néhány szóképe: Minket a moszkvai húskampóról átakasztottak a New York-i húskampóra.
Söjtöri lakoma – ez is maradandó élményt ajándékozott Papp Gyulának. 2003 októberében Medgyessy Péter miniszterelnök Söjtörön tartott lakomát – az óbudai Mátyás kert étteremből hozott fogásokkal. Csurka István hatszáz MIÉP-essel vonult fel, miközben fölöttük helikopterek köröztek. Egy ponton seregnyi készenléti rendőr állta útjukat. Megváltoztatták vonulásuk irányát, s mégis a lakomázókhoz értek.
„Na, menjünk be” – ennyiből állt Medgyessy Péter legrövidebb beszéde, a MIÉP-esek ugyanis sípokkal, kereplőkkel keltettek hangzavart Söjtörön.
Ekkor még nem tudhatták, hogy Medgyessy bő egy évvel később, 2004. augusztus 17-én a Népszabadságban hallat segélykiáltást, amikor bejelentette: „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.” Két nappal később az SZDSZ kereplők nélkül buktatta meg a miniszterelnököt.
Mindamellett megbocsáthatatlan nemzetellenes bűnnek tartják mind a mai napig, hogy Medgyessy az országcsonkítás évfordulóján az akkori – később bíróság által elítélt – román miniszterelnökkel koccintott a Kempinskyben: együtt ünnepelték Trianont.
Medveczky Ádám karmester a nemzetféltésben együtt gondolkodott Csurka Istvánnal. Egy művész „nem dughatja lila ködbe a fejét” – fogalmaz a filmben a muzsikus. Oda kell figyelni az ország, a nép ügyeire. Csurka már 20 éve megjósolta, hogy népvándorlás lesz, keleti népek özönlenek Európába.
És hangzanak Csurka mondatai: „Cél a magyarság kipusztítása. Kell a hely a másoknak. Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk.”
Döbrentei Kornél tűnik fel a filmkockákon, s felidézi: Csurka megkérdezte, kik azok a professzorok, akik hatalmas pénzért megírják a hazug történelmet?
Bíró Zoltán egy hibára hívja fel a figyelmet. Csurka a MIÉP elnökeként már nagyon gyanakvó volt. Egy pártelnök esetében ez végzetes, és valóban: a MIÉP elkezdett haldoklani.
Csurka István halála pedig a végét jelentette a pártnak, hiszen Csurka nélkülözhetetlen volt.
Döbrentei Kornél idézi föl a temetést: ő a koporsó egyik vivője volt. Említi A hatodik koporsó című Csurka-esszét, s megjegyzi: a koporsóban a nagy súly a korszak számos szörnyűsége volt.
Bayer Zsolt publicista azt idézi fel, hogy bocsánatot kért Csurka Istvántól „mindenért”, ám Csurka derűsen megbocsátott neki. A publicista idézi Benedek Elek egyik mondását, melyet a nagy mesemondó a fia lelkére kötött: Inkább legyél vadmagyar, mint szelíd hazafi
A film Lezsák Sándor megállapításával ért véget: Csurka volt a huszadik század legnagyobb gondolkodója.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
