Fiktív számlákkal kereskedő bűnszervezetet számolt fel az adóhatóság

Fiktív számlákkal kereskedő bűnszervezetet számolt fel az adóhatóság

Milliárdos kárt okozott a költségvetésnek az a 34 társaságot kiszolgáló számlagyáros bűnszervezet, amelyet a közelmúltban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte az adóhatóság. Az országos bűnügyi akcióban 50 helyszínen kutattak, 23 gyanúsítottat hallgattak ki, közülük 4 embert őrizetbe vettek a hivatal munkatársai.

Hírdetés

A strómanok nevén futó cégekből kiépített, többszintű számlázási láncolat vagyonvédelmi és takarítási munkákról állított ki fiktív számlákat. A befogadó társaságok a számlákkal több, mint egymilliárd forint áfát csaltak el.

A NAV nyomozói IT-szakemberek, revizorok, járőrök, valamint a Merkur bevetési egység támogatásával csaknem 50 helyszínen kutattak, ingatlanokat, bankszámlákat zároltak, gépkocsikat és készpénzt is lefoglaltak több mint félmilliárd forint értékben.

A nyomozók 23 embert hallgattak ki gyanúsítottként. A bűnszervezet vezetőjét és három segítőjét, köztük a céghálózat könyvelőjét is letartóztatták a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt.

A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folytat nyomozást.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »