Fideszes vonalvezetővel adta át észrevételeit a Jobbik az ÁSZ-nak – nyilvánosságra is hozták a dokumentumokat

Fideszes vonalvezetővel adta át észrevételeit a Jobbik az ÁSZ-nak – nyilvánosságra is hozták a dokumentumokat

A Jobbik átadta az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a jelentéstervezetre készült észrevételeit – jelentette ki a párt frakcióvezetője az ÁSZ épülete előtt. Volner János elmondta: a dokumentum mellé a Fidesz 2010-es kampányköltéseivel kapcsolatos szerződéseket is becsatolták, hogy a volt fideszes képviselő, Domokos László vezette szervezet összehasonlítsa a Jobbik szerződéseivel.

„Elhoztuk azokat a szerződéseket, amelyek a Fidesz plakát- és egyéb kampányköltéseire vonatkoznak még a 2010-es országgyűlési választás során. Azt kérjük az ÁSZ-tól, hogy ne Orbán Viktor akaratát hajtsa végre, ahogy eddig tette, hanem a számvevőszéki szakmai és törvényi kívánalmaknak eleget téve korrekt ellenőrzést folytasson le. Vesse össze a Fidesz kampányköltéseit a Jobbikéval. Látni fogja, hogy ha a Fidesznél rendben találta a Jobbikénál jóval alacsonyabb összegeket, akkor a Jobbik ellenőrzésénél sem lehet más a megállapítás, mint hogy minden törvényesen, a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt” – mondta Volner János a HírTV beszámolója szerint.

Hát persze hogy a Fidesz ügyeivel nem akarnak foglalkozni

A dokumentumok átvétele után Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs vezetője arról beszélt, hogy munkatársaik tüzetesen elemzik a Jobbik által átadott észrevételeket, és harminc napon belül meghozzák a végleges állásfoglalásukat az ügyben. Akkor fog kiderülni az is, hogy marad-e a 660 millió forintos bírság vagy esetleg módosul az összeg.

A Jobbik a saját papírjai mellett leadta a Fidesz 2010-es kampányára vonatkozó, a sajtóban már megjelent szerződéseket is, de az ÁSZ illetékesének szavaiból az derült ki, hogy ezekkel a számvevőszék nem fog foglalkozni – írja a Magyar Nemzet.

Nyilvánosak a dokumentumok

A Jobbik Magyarországért Mozgalom december 21-én határidőben benyújtotta a hivatalos észrevételeit, cáfolatait az Állami Számvevőszék jelentéstervezetére, amely 663 millió forintra tervezi megbüntetni a legerősebb ellenzéki pártot.

A Jobbik központi honlapján egyúttal nyilvánosságra is hozza a Jobbik az ÁSZ-nak benyújtott hivatalos észrevételeit a hozzájuk csatolt mellékletekkel együtt – írja közleményében Szabó Gábor pártigazgató.

Hírdetés

A dokumentumok a Jobbik honlapján érhetők el az alábbi hivatkozásokról (is):

Az ÁSZ-nak benyújtott hivatalos észrevétel: jobbik_eszrevetel.pdf

Mellékletek:

Elektronikus Adatszolgáltatási Rendszer – Dokumentummappak Ellenorzes

asz_20171011_e-mail.pdf

asz_20171005_e-mail_iktatasi_nyugta.pdf

jobbik-birsag_dokumentumok_alapjan_dontott_az_asz_magyar_idok.pdf

jobbik_20170929_e-mail.pdf

mahir_hirtv_2010.pdf

Korábban írtuk: Vona: ízekre szedtük az ÁSZ véleményét


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »