A tanítás, a nevelés és a hitoktatás is témája a Remény hetilap 39. számának

A tanítás, a nevelés és a hitoktatás is témája a Remény hetilap 39. számának

Juhász Attila atya vezércikke és Jakubecz Márta 4. oldalon megjelent jegyzete a keresztény oktatás néhány kérdése felett gondolkodtatják el a kedves Olvasót.

A témához szorosan kapcsolódik Ajpek Gabriella új sorozatának első része is, mely a családi pasztorációról szól. Cikkében az elmélet mellett számos gyakorlati tanács is található.

Maszay Dása jókai négygyermekes családanyával, a Remény hetilap október 10-i máriavölgyi magyar búcsújának kántorával készült az e heti interjú, ami az újság 5. oldalán olvasható.

A Szlovákiában is működő Cenacolo Közösségre Majnek Antal ferences püspök atya Nagymagyaron tett látogatása alkalmából hívja fel a hetilap a figyelmet. A függőségekből gyógyulni vágyókat szívén viselő püspök szentmiséjére ugyanis néhányan Szenckirályfáról is érkeztek, ahol a közösség háza áll.

Bali Mária a digitális világban élő fiatalokért fohászkodik, s erre buzdít másokat is.

Nagy András atya ez alkalommal azt a költői kérdést teszi fel: „Érdemes ma vallásosnak lenni?”

Ebből a számból sem hiányoznak a magyar irodalom gyöngyszemei. Márai Sándor Szüret c. művének részlete, Fekete István tollából pedig az Ősz segítenek az évszak aktualitásának átélésében. Továbbá Gerzsenyi Sándor és Csoóri Sándor költeményei is helyet kapnak a hetilap hasábjain.

Hírdetés

Az Egyház az elvándorlók és menekültek világnapját tartja az évközi 26. vasárnapon. Erre is utal a liturgikus naptár és a homília is, melyet ez alkalommal Molnár Tamás atya írt.

A 215 évvel ezelőtt született Románfalvi Fejérváry Miklóst, a Müncheni-kódex felfedezőjét Csáky Károly tanulmánya mutatja be.

A főként fiatalokat megszólítani kívánó Napraforgó rovat szeptemberi része a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra invitál. A gyerekrovatban pedig megtalálható az ezzel párhuzamos Gyerekmaros plakátját is.

A példaképekről Ivkovič Krisztina ír. Megemlíti a hozzá közelálló szegények szemorvosát. Talán valakire pedig az Egyházunk új szentjei és boldogjai elnevezésű sorozat most bemutatott alakja lesz hatással.

A Nyitra folyó mentén tartott zarándoklatról, egy Kisboldogasszony-búcsúról, valamint a peredi Kálvária búcsújáról is tudósít a lap.

Emellett a Vatikán és a világegyház további híreiből is válogatást közöl az újság 2. oldala.

Rejtvények, recept, program- és termékajánlók is várnak arra, aki kézbeveszi a főként felvidéki magyar katolikus családok számára készülő Remény hetilap aktuális számát.

Kellemes és hasznos időtöltést kívánnak az újsággal a lap szerkesztői!

MT/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »