A Jobbik átadta az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a jelentéstervezetre készült észrevételeit – jelentette ki a párt frakcióvezetője az ÁSZ épülete előtt. Volner János elmondta: a dokumentum mellé a Fidesz 2010-es kampányköltéseivel kapcsolatos szerződéseket is becsatolták, hogy a volt fideszes képviselő, Domokos László vezette szervezet összehasonlítsa a Jobbik szerződéseivel.
Zoom
Volner János tájékoztatja a sajtót az ÁSZ székháza előtt (Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet)
„Elhoztuk azokat a szerződéseket, amelyek a Fidesz plakát- és egyéb kampányköltéseire vonatkoznak még a 2010-es országgyűlési választás során. Azt kérjük az ÁSZ-tól, hogy ne Orbán Viktor akaratát hajtsa végre, ahogy eddig tette, hanem a számvevőszéki szakmai és törvényi kívánalmaknak eleget téve korrekt ellenőrzést folytasson le. Vesse össze a Fidesz kampányköltéseit a Jobbikéval. Látni fogja, hogy ha a Fidesznél rendben találta a Jobbikénál jóval alacsonyabb összegeket, akkor a Jobbik ellenőrzésénél sem lehet más a megállapítás, mint hogy minden törvényesen, a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt” – mondta Volner János a HírTV beszámolója szerint.
Hát persze hogy a Fidesz ügyeivel nem akarnak foglalkozni
A dokumentumok átvétele után Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs vezetője arról beszélt, hogy munkatársaik tüzetesen elemzik a Jobbik által átadott észrevételeket, és harminc napon belül meghozzák a végleges állásfoglalásukat az ügyben. Akkor fog kiderülni az is, hogy marad-e a 660 millió forintos bírság vagy esetleg módosul az összeg.
A Jobbik a saját papírjai mellett leadta a Fidesz 2010-es kampányára vonatkozó, a sajtóban már megjelent szerződéseket is, de az ÁSZ illetékesének szavaiból az derült ki, hogy ezekkel a számvevőszék nem fog foglalkozni - írja a Magyar Nemzet.
Nyilvánosak a dokumentumok
A Jobbik Magyarországért Mozgalom december 21-én határidőben benyújtotta a hivatalos észrevételeit, cáfolatait az Állami Számvevőszék jelentéstervezetére, amely 663 millió forintra tervezi megbüntetni a legerősebb ellenzéki pártot.
A Jobbik központi honlapján egyúttal nyilvánosságra is hozza a Jobbik az ÁSZ-nak benyújtott hivatalos észrevételeit a hozzájuk csatolt mellékletekkel együtt - írja közleményében Szabó Gábor pártigazgató.
A dokumentumok a Jobbik honlapján érhetők el az alábbi hivatkozásokról (is):
Az ÁSZ-nak benyújtott hivatalos észrevétel: jobbik_eszrevetel.pdf
Mellékletek: