Fico kizárta a lehetőséget, hogy katonákat küld Szlovákia Ukrajna területére

Fico kizárta a lehetőséget, hogy katonákat küld Szlovákia Ukrajna területére

Szlovákia kétoldalú alapon nem fogja felajánlani Ukrajnának az együttműködés lehetőségét szlovák katonák Ukrajna területén való részvételének formájában. Ezt Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök jelentette ki a hétfői kormányülés után.

A koalíciós partnerek megállapodtak abban, hogy Fico milyen álláspontot képvisel majd az európai vezetők párizsi találkozóján. Szavai szerint Szlovákia kizárja a szlovák csapatok esetleges részvételét Ukrajna területén. A kormány ugyanakkor tiszteletben fogja tartani, ha egy EU- és NATO-tagállam beleegyezik ebbe.

Fico megismételte, hogy keleti szomszédaink konfliktusának nincs katonai megoldása. Szlovákia továbbra is a polgári és nem halálos kimenetelű segítségnyújtásra fog összpontosítani – mondta.

A kormány továbbra is segíteni akar Ukrajnának az aknamentesítésben.

Hírdetés

További gépeket fontolgatnak, amelyek segíthetnek. Ez nem halálos segítség”

– mondta, hozzátéve, hogy Szlovákia segíteni fog „az emberek kiképzésében itt Szlovákiában is”.

Kijelentette, hogy Szlovákia nem fog fegyvereket vagy lőszert küldeni Ukrajnának.

Fico szerint Párizsban tárgyalásokat folytatnak „az Ukrajnának nyújtandó támogatás új minőségéről, új mértékéről az elkövetkező időszakban”. Szerinte a tárgyalások tézisei azt mutatják, hogy Ukrajnában messze nem úgy mennek a dolgok, ahogyan azt várták.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »