7. fejezet
Ne bízz a kalmárban, ha ajándékot hoz is
Ádám a Fő téren vágott át, amikor az Hősök tornya felé vezető út sarkán Kicsi Eszter kanyarodott ki. A férfi ösztönösen meghőkölt. Eszter szemmel láthatóan nem lepődött meg.
A nő csinosan öltözött fel, mint mindig, és volt valami démonian igéző benne. Vörös ajkaival elmosolyodott, hófehér fogai elővillantak. A májusi melegben a hasát szabadon hagyta, és egy rövidszárú nadrágocskát viselt csak alul.
– Szeretnék tőled őszintén bocsánatot kérni. A Péterrel is igyekszem kibékülni, mostanában magamba néztem, és próbálom helyrehozni a dolgaimat – mondta sietve, nehogy Ádám lerázza és otthagyja a nyílt utcán egyedül.
– És? Tőlem mit akarsz? – kérdezte a férfi.
– Békét kötni. Nagyon bánt, ahogyan bántam veled. Nem érdemelted meg. Megbeszélhetnénk fehér abrosz mellett?
Ádám gondolkodott. Nem akart haragot tartani senkivel, és a hite is megbocsátásra tanította. Igaz, megbocsátott ő már régen Eszternek, de más távolról jót akarni valakinek és más közel engedni.
– Jó, legyen. Hol és mikor?
– Szombat, fél tizenegy, Ibrahim.
„Ezt jól kitalálhattad” – gondolta Ádám, de ezt nem árulta el Eszternek. Bólintott.
– Akkor szombaton – mondta, majd továbbindult.
A megbeszélt időben pontosan érkezett. Eszter már az egyik asztal mellett várta, előtte két pohár vörös bor. Önkéntelenül az az este jutott Ádám eszébe, amikor először randevúzott Évával. Akkor ő kért ki két pohár vörös bort. Leült.
– Béke? – emelte a borospoharat kettőjük közé Eszter. Ádám a már előre kitöltött, vérvörös nedűre nézett. Furcsa volt, hogy Eszter minden bevezető nélkül a lényegre tért.
A kis török stílusú étteremben, a korai órán alig néhányan voltak. Bár délelőtt közepe volt, de ugyanakkor a nyitás óta alig telt el fél óra. A középső, félhomályos teremben ültek egy átlagos asztalnál, hat személyre elegendő hely kínált kényelmet nekik.
– Béke – emelte a szájához a poharat Ádám is. Belekortyolt, ízlett a bor, bár később mégis elfintorodott.
– Szörnyen édes.
Eszter könnyedén megvonta a vállát. Egyenes szálú haja szép arca elé hullott.
– Én így szeretem. Édesen jó az élet.
Csücsörített, majd az állát kényelmesen a kezébe tette.
– Meghívhatlak? Tudom, hogy te szoktad a lányokat traktálni, de most talán megengeded, hogy én járjak a kedvedben.
Ádámnak cseppet sem tetszett ez az émelyítően – pont, mint a bor édessége – kedves Eszter. Hosszasan vizslatta a nő arcát. Az azonban állta a tekintetét, se meg nem sértődött, se zavarba nem jött.
Végül Ádám kis fejcsóválással engedett. Eszter teljesen természetesnek tűnt.
– Jól van, köszönöm. Megtisztelsz.
Rendeltek: Eszter pulykát kért, Ádám csirkemellet.
Eszter továbbra is kedvesen viselkedett, elismerte Ádám erényeit, és kifejezte: reméli, ő is legalább egy picit értékes a férfi szemében.
– Eszti, ugye, tudod, hogy én nem akarok semmit tőled? Legyen béke kettőnk között, ismerjük el egymást, de nem szeretnék túl közel kerülni hozzád. Sőt, most senkihez sem. Nőhöz legalábbis.
Eszter finoman elmosolyodott.
– Férfihoz igen?
– Mi? – vágott zavart képet Ádám. Aztán elképedve megrázta kicsit a fejét.
– Persze, persze, te ilyen progresszív feminista vagy. Nem, férfival se szeretnék intim viszonyt.
Lassan befejezték az evést.
– A kávét megisszuk nálam? – kérdezte Eszter könnyedén.
Ádám elismerően biggyesztette az ajkát. Egy színésznő veszett el a nyomozónőben.
– NEM. Megmondtam már…
Eszter megadóan emelte fel a kezét. A fejét lehajtva válaszolt:
– RENDBEN, rendben, megértettem. Semmi félreérthető, gyanús közelség.
Felemelte a fejét, és vidáman a férfi szemébe nézett. Kacsintott, majd tisztelgett. Aztán az órájára nézett. Gondolkodott, végül felállt.
– Fizetek, aztán búcsúzóul kérlek, kísérj haza.
Ádám önkéntelenül a formás feneke után nézett, ahogy a pincérhez lépett, a kasszául szolgáló számítógépnél.
– Menjünk lassabban! – állt meg néhány perc múlva a nő. Már a Fő téren jártak, annak is a dohánybolt felőli végénél. Ide már nagyon közel lakott Eszter.
– Mit szeretnél? – kérdezte kényelmetlenül Ádám. Aztán megfordult vele a világ. Nekitámaszkodott a dohánybolt ajtajának, erős hőhullám borította el.
– Rosszul vagyok – nyögte. A talaj kicsúszott a lába alól. Fejjel az ajtónak dőlt, és már habzott a szája széle.
– Gyorsan, segítsenek! Férfiak, erős férfiak kellenek! – kiáltozott Eszter.
Hamarosan a lakásában voltak, ahol segítőkész férfiak búcsúztak a csinos „menyasszonytól”, akinek a „vőlegénye” rosszul lett az utcán.
Miután Eszter kettesben maradt az öntudatlan Ádámmal, gyorsan munkához látott. Lemeztelenítette a férfit térdig – az ágyára helyeztette korábban – majd megtörölte nedves kendővel a nemi szervét. Aztán előbb a kezével, majd, hogy gyorsabb legyen, a szájával is fejni kezdte. Mivel Ádámtól szinte semmilyen jelzést nem kapott, ezért többször megállt és a merev falloszhoz szorított egy műanyag tégelyt. Spermatartályt.
Végül sikerrel járt, igaz, egy steril fecskendővel egy adagnyit a férfi lábáról kellett felszívnia. Gondosan a hűtőbe tette a tégelyt, majd alaposan letörölte Ádám lábát, sőt az alatta lévő ágyneműt is. Nyögve felöltöztette a férfit.
Végül felhívta Rácz Tibit.
– Tibi? Itt van az Ádám nálam. Váratlanul rosszul lett az utcán a társaságomban. Érte tudnál jönni, és tanúsítani, hogy semmi, khm, „baj” nem érte nálam? Hát, hogy nem feküdtem le vele. Nem is lehet, egyébként. Jössz akkor? Köszönöm.
***
– A Veres Pál küldött egy emailt. Tüntetést szerveznek az Isztambuli Egyezmény elfogadása, törvénybe iktatása ellen. Hív minket is, hogy menjünk a Parlament elé.
Ahogy szoktak: Ádámnál ültek a Csapat tagjai.
Péter már ismét a saját otthonából jött közéjük, és az utóbbi időben nem is olyan gyakran látogatta a közösséget. Érződött, miután elmúlt a személyes érintettsége, már nem mutatott olyan érdeklődést az ügy iránt.
– Tudja valaki mi ez az Isztambuli Egyezmény? – kérdezte most kicsit kedvetlenül. Arra gondolt, hogy lehetne otthon is, letöltve egy filmet és készülve a holnapi munkára.
– Én utána olvastam – szólalt meg Károly. – Alapból jónak tűnne, merthogy a nők védelmét tűzi ki zászlajára az erőszakkal szemben. Csak hát a férfiakat teljesen diszkriminálja. Az az alapvetése, hogy a társadalmaink alapvetően elnyomják a nőket, és emiatt akár a férfiak kárárára is kedvezményeket kell biztosítani a számukra. Egy Férfihang cikk írója megszámolta: több mint hatvan helyen rendelkezik a nők számára valami kedvezőről, míg a férfiakról csak annyit ír, hogy éppen lehet rájuk is alkalmazni az egyezmény előírásait, de nem kötelező. Egyébként már vannak felmérések néhány országból, ahol bevezették, így például az északi országokban a felügyelőbizottsága, a Grevio kifogásolta, amikor férfiakat is az egyezmény védelmébe vettek. Holott erre lehetőséget ad.
– Szóval valami nagyon veszélyes dolog? – kérdezte Ádám.
– Hát vannak, akik szerint a bevezetése után elég, ha egy sértődött feleség rámutat a férjére, hogy bántalmazza és mindenféle bizonyíték nélkül kizárhatják a közös lakásból. Szintén a Férfihangon találtam egy elemzést, amely a spanyolországi viszonyokat vette sorra. Ott az egyezménnyel konform intézkedéseket vezettek be jó pár éve. Elég annyi, hogy az összefoglalójában azt állapítja meg a cikk írója, hogy ott most háború folyik az apák és a férfiak ellen. A nők iránti bizalom a mélyponton, a házasodási kedv sehol és virul a magányos, nőgyűlölő férfiak tábora, a MGTOW.
– Akkor erre a tüntetésre jó lenne elmenni – mondta Tibor, aki eddig a bajszával játszott, úgy hallgatta Károlyt.
Péter szusszant egyet a fal mellett álló kanapéról – nemrégen még az alvóhelye volt.
– Én tele vagyok munkával. Ádám, ha akar, mehet, egy napot megvagyok nélküle.
– Én viszont rendőrként nem szeretnék politikai tüntetésre elmenni – rázta a fejét Tibor.
Károly Ádámra nézett.
– Akkor ketten maradtunk?
– Mikor lesz? – kérdezett az vissza.
– Bő egy hónap múlva. Július közepén.
– Írjátok meg Palinak, hogy ketten megyünk Kőszegről.
***
Éva kíváncsian megnyitotta az emailt. Kicsi Eszter küldte. A név láttán összevonta a szemöldökét. Emlékezett rá, ki is ez a nő. Ádám mesélt róla, és arról, hogy milyen szerepet játszott az életében.
„Gyereket várok a szeretődtől.” Ennyi állt a levélben és egy mosolygó szmájli.
Éva másodpercekig gondolkodott az olvasottak értelmén. Ádám megcsalta őt?
Inkább leült az nappaliban. Próbálta elfojtani a gondolatot, hogy minden pasi olyan, hogy már megint, hogy szemét minden férfi.
Pár perc alatt sikerült. Meg kell beszélnie Ádámmal. Eszter valószínűleg nem teljesen normális, de hazudna – e ilyen dologról?
Jókora pocakjára tette a kezét és mélyeket lélegzett. „Csak nyugalom, józanul mindent.”
Ádám aznap is, ahogyan szokta, felhívta.
– Kedves, van valami, amit meg kell beszélnünk – kezdte Éva, és elhelyezkedett a nappali zöld díványán. Bízott Ádámban és bízni is fog – döntötte el.
– Kaptam egy emailt a volt kollégádtól, aki miatt elküldtek a rendőrségtől. Azt írta, hogy gyereket vár tőled.
A vonal túlsó felén Ádám hüledezett.
– Hogy mi? Elment az esze. Nagyon régen jártunk mi. Kizárt, hogy tőlem legyen gyereke.
Csippant Éva telefonja, ösztönösen elvette a fülétől és megnézte. Emailt jelzett, ismét Kicsi Esztertől.
„Micsoda időzítés” – gondolta összeszoruló gyomorral.
– Pillanat, tartsad, valamit megnézek – mondta Ádámnak, majd a gmail-ra váltott.
Egy ultrahang képet kapott, amelyen egy néhány hetes magzat látszott. A kép alján jól kivehető volt az anya neve és a felvétel időpontja. A felvétel aznap készült.
Éva hangja metszően szólt a telefonban, de nem is akarta tompítani.
– Egy felvételt kaptam, egy nagyjából három hetes terhességről. Eszter az anya. Nem akarsz mondani valamit?
– Mit? Várjál csak! Múlt hónapban, nagyjából pont egy hónapja, ki akart velem békülni. Együtt ebédeltünk, de nem történt semmi, csak beszélgettünk. Illetve hazafelé váratlanul rosszul lettem, de az orvos sem tudta megmondani, mitől. Eszterhez vittek fel páran, és a Tibi onnan hozott el. Estére lettem jól, délután vizsgált meg az orvos, azt mondta, talán a nagy meleg váltotta ki, tudod, akkor hirtelen melegedett az idő. Fogadni mernék, hogy akkor csinált velem valamit az a boszorkány. Semmire sem emlékszem, mi történt aközött, hogy a Fő téren sétálunk Kőszegen, és hogy az orvos ébresztget az ágyamban.
– De ezt miért nem mondtad? Miért most kell, kiderüljön?
Ádám hallgatott. Bűntudatot érzett, amiért erről a különösen és ijesztően végződött találkozóról nem beszélt eddig.
Attól tartott, féltékeny lesz Éva rá.
– Változtatna bármin is, ha meséltem volna róla? – kérdezte végül. – Azóta nem láttam Esztert. Ezért gondoltam, nincsen jelentősége a dolognak.
Éva hallgatott. Emésztette a hallottakat. Ádám megszólalt:
– Apasági tesztet fogok kérni. Ez a minimum. És magyarázatot. Nagyon-nagyon rá fog fázni, ha kiderül, hogy mégsem én vagyok az apa. De ha én vagyok, akkor is meg kell magyaráznia: mi történt? – mondta Ádám.
– El tudnál jönni? Szeretném ezt személyesen megbeszélni veled – zárta a beszélgetést végül Éva.
– Persze, örömmel. Szerintem is személyesen jó ezt megbeszélni – Ádám hangján érződött az öröm. Nem mondta ki, de örült, hogy Éva személyesen ad neki esélyt, hogy tisztázza magát. Megerősítve érezte magát, hogy a nő nem változott elutasítóvá.
Estére Éva készült: vacsorát rendelt egy olasz pizzázóból. Üdítő volt nála, azzal nem kellett gondolnia; alkoholt már jó ideje nem ivott, gondolnia kellett a hasában növekvő életre. Ősz elejére várta a picit.
Attila nem jelentkezett, mióta ügye volt a rendőrséggel, mióta megtámadta őt a Tesco parkolóban.
Ádámmal jól alakult az élete. A férfi türelmes volt és megbízható. Főleg az utóbbit értékelte nagyra benne Éva. Ha Ádám kimondott valamit, akkor az úgy volt. A szex is érdekesen alakult közöttük, mivel a férfi vallásos volt, ezért az elmúlt hetekben meglehetősen esetlenül alakultak a dolgok kettejük között, amikor kettesben maradtak.
Évát közben érdekelni kezdték Ádám szülei is. Nem bánta volna, ha találkozhat velük. Ő nem volt ilyen szerencsés helyzetben: az ő szülei az Alföldön éltek, ahonnan egy szegény faluból elhozta Attila ide, a nyugati határ mellé, a jól fizető állásához.
Néha nem volt benne biztos, vajon nem – e eladták őt a jómódú kérőjének? Bár akkor ő is jönni akart, igaz, talán csak szabadulni a kilátástalanságból.
Kopogtattak. „Biztos Ádám lesz az.” Azzal az ajtóhoz perdült. Ekkor szúrt belé egy pillanatra, hogy hiszen Attila is lehet. Erre azonban már kinyitotta az ajtót. Ádám mosolygott rá.
Könnyed csókot váltottak.
– Gyere – suttogta Éva.
A nappaliban leültek.
– Figyelj kincsem, nem tudom, mi ez az ügy. Meg kell csinálnunk az apaságit, mert Eszter igazából egy jó nagy kurva. Bárki lehet az apja annak a gyereknek.
Éva homloka egy pillanatra ráncba szaladt.
– Kérlek, itt ne beszélj így. Minden szót hall – tette a pocakjára a kezét.
– Persze, bocsánat. El is feledkeztem róla. Hogy van ma? Hogy vagytok ma?
Éva Ádám közelében elfeledkezett minden gondjáról. Pár percre egy csitri magabiztosságával méregette a férfit, majd közelebb bújt hozzá. Aztán megfordult és nekidőlt a férfinak. Otthonosság lebegett a levegőben.
– Ádám? Mik a terveid? Velem, veled, és Lucával?
– Lucának fogod hívni? – kérdezett vissza Ádám. Egyáltalán nem ijedt meg a nő kérdésétől. Mindig családra vágyott, ha Éva az erre tökéletes nő, akkor vele. Békés magabiztosságot érzett.
– Igen, de már mondtam. Csak te mindent elfelejtesz – nézett fel a férfi arcába Éva. Várta a választ.
– Kicsim. Komolyan akarlak. Mindkettőtöket. De nem férjes nő szeretője akarok lenni, hanem saját családot. Tudsz ezen változtatni? – nézett Ádám Éva szemébe közelről. A szőke tincsek alól két ragyogó, zöld szempár nézett vissza rá.
Válasz helyett az ajkát nyújtotta a férfinak. Csókolóztak, előbb finoman, majd elnyújtva, hosszasan.
– Ezért kérdeztem. Mert akkor beadom a válókeresetet. Tudod, Lucának apa kell.
– Leszek a nevelőapukája. Nagyon szívesen.
Megint csókolóztak.
– Aludj itt – javasolta Éva.
– Nem tudom, jó ötlet – e? – húzódozott Ádám. – Tudod, katolikus vagyok – ő is érezte, hogy nem túl meggyőző. Éva vonzó illata már átjárta az orrát, és puha, formás teste hozzásimult. Éva nem is válaszolt. Megcsókolta Ádámot, miközben a mellére húzta annak kezét.
***
Eszter még egyszer megnézte magát a kézitükrében. Elégedetten tette el. Dögös cicának érezte magát. Mivel Ohr Ernővel, a főnökével randevúzott – szigorúan egy távolabbi faluban fognak múlatni, Ernő felesége meg ne tudja – ki is akart nézni dögös cicának.
Elsétált a buszmegállóig, a Liszt Ferenc utcába. Ha minden jól megy, pár perc és itt veszi fel Ernő őt.
Ernő tudta, hogy ő nem hűséges szerető. De nem is várta el ezt őtőle, és nem is várhatta. Az elején tisztázta vele, hogy ha valaki megtetszik neki, akkor az megnyerte magának. Tart ameddig tart a viszony.
Valóban, a piros Opel már kanyarodott is be a buszokkal átellenben lévő oldalra. Eszter kényelmesen átballagott, aztán beszállt a főnöke mellé.
– Finom vagy – hajolt hozzá közel a kopaszodó férfi. A fészkelődő nő hajába szimatolt.
– Menjünk, feltűnő, amit csinálsz – hárított a nő.
Ohr sóhajtott. Gázt adott és kikanyarodott az útra.
A nyári, meleg szürkületben szárazon villant az ég néhányszor. Velembe tartottak a Gomba fogadóba. Nemsokára esni kezdett, aztán zuhogni.
– El fogok ázni – panaszkodott Eszter. Ernő azonban gondolt erre. Hátramutatott, a hátsó ülésen két esernyő pihent.
– Óóó, te olyan okos vagy – adta a buta nőcskét Eszter. Tudta, ettől beindul a másik.
Velemben egy nádtetejű fogadóba siettek be. Bent különböző gombákról szóló mesék képei díszítették a falakat. Piros kockás terítővel letakart faasztalok és hozzájuk tartozó, masszív faszékek várták őket. A vihar miatt szinte üres volt a helyiség.
Vacsora közben, éppen egy pohár borral a kezében kérdezte meg Ernő.
– Hol jártál ma?
Eszter összeszorította a száját. „Mi köze hozzá?”
– Mire gondolsz? – kérdezte ártatlan hangon.
– Az Erzsi, tudod, a keresztlányom, a Markusovszkyban dolgozik. Látott az ultrahangon. Csak nem vagy terhes?
Valami megpattant Eszterben. Dacosan nézett Ernő arcába.
– És ha az vagyok? Nem a tiéd, megnyugodhatsz.
Ernő nem válaszolt, csak szelt a húsból és evett tovább.
Később, már fent a szobában, azonban ismét szóba hozta.
– És mégis, kinek a gyereke?
Eszter éppen a fogát mosta, már kombinéban volt. A kérdésre kinézett a fürdőből.
– És ha nem is vagyok terhes? Honnan tudod, hogy nem másért voltam ott?
Ernő komótosan – öregesen, tűnt fel Eszternek – levetkőzött és az ágy szélére ült.
– Ne hazudj! Tudom, hogy három hetes terhes vagy.
Eszter elhűlt. Felháborodott. Ez olyan mélyen a magánszférája volt, hogy hirtelen csak hápogni tudott.
– Na jó, én megyek. Te meg játsszál magaddal egyedül.
A holmijához lépett, hogy összepakol.
Ernő nyugodt, erős hangon szólalt meg.
– Ne barmulj már! Kint szakad az eső, és ilyenkor már nincsen Kőszegre busz. Ronggyá akarsz ázni? Gyalog talán két óra is van, míg beérsz, hacsak el nem ütnek ebben a sötétben. Tüdőgyulladást is kaphatsz.
Eszter magabiztossága alábbhagyott. Elengedte a kezébe fogott holmit.
Ernő kinyúlt felé.
– Gyere, dolgozz meg szépen a vacsorádért.
Eszter lassan közelebb lépett, majd megadóan még közelebb.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
