Ötödik fejezet
Lori
Éva ajtót nyitott. A küszöbön ott állt Géza, elegánsan, ezúttal öltönyben, mosolyogva. A nő felnevetett.
– Jól megváratott ezzel a kávézással.
– Nem volt szándékos. Ez az öné – nyújtott át Géza egy ízléses, és pazar virágcsokrot. Éva egy pillanatra a saját vörös alapon sárga virágmintás ruhájához mérte, picit elütött tőle, de lenyűgöző volt mindenképpen.
Betessékelte a vendégét és kapszulát tett a kávéfőző gépbe. Az udvar felől éppen betűzött a késődélutáni nap.
Amikor Géza elé tette a csészét, a férfi keze az övéhez ért. Nem húzta el azonnal.
– Zsuzsa mesélte, hogy mi történt itt pár napja.
Éva arca elborult egy pillanatra, miközben leült.
– A férjemre gondolt? Hogy itt járt?
Géza hátradőlt, keresztbe tette a lábát és egy mobiltelefont vett elő az öltönye belső zsebéből.
– Mi is a számod, Éva?
– Hisz tudod – váltott Éva is tegezésre. – Egyszer már megadtam.
– Oka van, hogy kérem.
Miközben a nő elsorolta a számokat, a férfi szorgalmasan ütötte bele a hüvelykjével a készülékbe. Aztán beütötte a hívás gombot.
Éva telefonján egy új szám jelent meg.
– Ezen mindig elérsz – mondta Géza komoly arccal. – Ismerek pár arcot, akikre számíthatok. Hajnalban is gyorsan ideérünk, ha kell.
Éva megborzongott a férfi belső erejétől, ahogyan az ígéretet tette. Arra vágyott, hogy a védelmébe vegye, meghódítsa őt.
Géza arckifejezése megváltozott, végigmérte Évát és elismerően bólintott.
– Lenyűgöző vagy. A ruhád és a hajad színe, a virágok a ruhádon. Izgalmas, vagyis nem is: te vagy izgalmas – küldött a bókhoz egy újabb bókot. Majd egy mosolyt is.
– Köszönöm – pirult el Éva. – Bevallom, készültem mára, és van némi likőröm is, ha nem veted meg a nőies italokat.
– Szeretem őket – mutatott Éva mellkasára Géza egy olyan pillantással, hogy Éva bizseregni kezdett tőle. – Édes pancsoknak nevezik őket a barátaim, de szerintem nincsen igazuk. Jó is az. Jó lecsókolni a nők ajkáról.
Éva beszívta az ajkát, aztán felállt és az italszekrényhez lépett.
Később zenét hallgattak és Géza felkérte táncolni. Éva érezte a férfi parfümjének illatát. Mint egy oroszlánvadászé – jutott eszébe a fura ötlet. Nagyon értékelte, hogy a férfi ad magára, egész megjelenésében igényes.
Aztán már a férfi hajába túrt, miközben csókolóztak. És hirtelen, pont ott, ahol Attila pár hete gyomorba vágta, beleszúrt valami. „A kicsi”, jutott Éva eszébe, és Géza váratlanul minden varázsát elvesztette. Rádöbbent, csak ketten vannak odahaza. Géza pedig egy erős férfi, aki épp a karjaiban tartja… Éva fulladni kezdett, csatakossá vált a hónalja és a férfi nyakát ölelő karjai, annak mellkasára kerültek, egész testében megfeszült. Nem akarta megbántani Gézát, de a gyomrából felfelé kúszó jeges érzés miatt lassan már ez sem számított.
– Mi a baj? – kérdezte Géza. Éva felnézett, egyenesen Géza szemébe és Attilát látta maga előtt, ahogyan kéjesen előveszi a nemiszervét, miközben ő megverve, megalázva kúszik felé, hogy teljesítse a követelését.
Ellökte Gézát és elrejtette síró arcát.
– Nézd, erre nekem nincs időm. Menj pszichológushoz, az segít.
– Elmennél? – kérdezte Éva a hátát mutatva.
– Persze – válaszolta a férfi sértődötten. Szedelőzködött, aztán megállt a nő mögött. – Szerintem kezeltesd ki magad, mert így tönkre fog menni az életed.
Megérintette Éva vállát, de az elrántotta előle. Végül elment, és Éva egyedül maradt új otthonában. A szőnyegre roskadt, és rázkódó vállal sírni kezdett.
Összetörve, magányosan, egy kis élettel a szíve alatt. Aki nélküle pillanatok alatt halottá válna ebben a világban.
***
A lány a semmiből bukkant elő és azonnal Ádám karjának ütközött. Az Ádám kezében lévő két papírpohár az ég felé repült, a bennük lévő kávé pedig a férfi munkásruhájára fröccsent. A lába közé – önkéntelenül is felszisszent a váratlan forróságra.
A lány – fürtjei össze voltak valami anyaggal ragasztva, gyakorlatilag raszta frizurát viselt – a szája elé kapta a kezét. Először ijedtében, aztán a nevetését leplezendő. Szögletes arca megszépült a vidámságtól.
Ádám belefeledkezett a zöld szempárba – és inkább nem dorongolta le a lányt, amiért nem figyelt a benzinkúton és még ki is neveti.
– Ne haragudj, segítenék felitatni, de… – intett a lány a férfi lágyéka felé. Megint elnevette magát.
– Olyan ügyetlen vagy, amilyen szép – nevetett vele Ádám. A lány a szemébe nézett, félrefordította a fejét és látszott rajta: tetszik neki Ádám. Kezet nyújtott.
– Lori vagyok. Itt laksz?
– Mármint Kőszegen? Igen – fogta meg a kinyújtott kezet Ádám. Önkéntelenül rászorított a puha kacsóra.
– Uhh, nő vagyok, hé – szisszent fel ezúttal Lori.
– Bocsánat, kiengesztelhetlek? – bár Péter várta a kávéval a kocsinál, Ádám úgy döntött, Lori kedvéért kicsit késni fog.
– Igen, te vidám fiú, de majd este. Ismered a Rom kocsmát?
– Szombathelyen? Persze – vágta rá Ádám.
– Akkor ott tali, kilenckor. Megmutathatod, hogyan táncolsz.
Azzal a lány vidáman intett Ádámnak és üdén lelépett a Mol kút körüli járdáról, majd elindult az állomás háta felé. A benzinkút sarkán még visszanézett és küldött egy mosolyt Ádám felé.
Ádám kicsit szédülten lépett oda a zöld Renaulthoz és ült be Péter mellé. Ő persze mindent látott.
– Csinoska – vigyorgott Ádámra. Először vigyorodott el, mióta Eszter kitúrta a házából.
– Ja. Te, Peti, merre van Szombathelyen a Rom kocsma? Élet – halál kérdése, hogy ma este ott legyek.
– Igen? Akkor elmondom.
A zöld autó kihajtott a benzinkútról és elindultak Vasasszonyfára, az új munkájuk felé.
A fiatal pár, aki várta őket, egy sáros, a hajnali fagyot éppen kiengedő földű udvar közepén várta őket. Kívülről még félkésznek tűnő ház állt mellettük. A duci, bordóra festett hajú fiatalasszony karján kisgyermek lógott. A férfi kinyújtott nyakkal nézte a hozzájuk bekanyarodó autót. Kopasz feje szinte világított a reggeli napfényben.
Péter kiszállva cigarettára gyújtott, Ádám nagyot nyújtózott.
– Előveszed a kémény darabjait? – kérdezte Péter tőle. Ádám kinyitotta oldalt és hátul a furgont. Egymás mellé letette az ezüstszürke, bélelt hengereket.
– Amit tudok, segítek – húzott kesztyűt a házigazda. Zöld vattakabátja régi, orosz egyenruhára emlékeztetett. Ugyan Ádámék egyedül dolgoztak, de nem utasították vissza a segítséget.
– Nem érné meg inkább Ausztriába menni dolgozni? – kérdezte egy fújás szünet közben a házigazda. A padláson ültek, az álstukator mennyezetet már átfűrészelték, az alsó elemeket össze is illesztették. Péter készült megbontani a cseréptetőt, hogy az utolsó elem is a helyére kerüljön. A háziasszony ekkor hozott üdítőt, így leültek a padlás poros gerendáira a gyenge villany fényében.
– Voltunk – dörzsölte a szemét Péter. – Na, nem Ádámmal, még az elődjével. Pénzben jobb, de kekeckednek. Az ottani kéményseprők meg a magyar kivitelezővel juszt is betartatnak minden képtelen szabályt. Amit jóval lazábban vesznek a sajátjaiktól. No meg őszintén: bőven jól megélek én a magyar piacról. Értem a nyelvet, és a magyar kuncsaft kilencven százalékban normális, tisztelettudó és barátságos.
– No, akkor erre válaszolva – de teljesen véletlen az egyezés – meghívunk ebédre titeket. Már ha elfogadjátok – tette fel a kérdést érdeklődést mutató mimikával az arcán a házigazda.
– Köszönjük, elfogadjuk – bólintott Péter. – Ritkán hívnak meg minket, évente tán egyszer, de tényleg nagyon szépen köszönjük.
Ádám is bólintott. Aztán rámosolygott a kopasz fiatalemberre a hálája jeléül.
– Na, akkor ezt megbeszéltük – csapott a térdére a házigazda. – Helyére rakjuk azt a kéményt? Addig talán nem hűl el az az ebéd.
Este Ádám kiöltözött: kék és piros rácsokkal díszített inget vett fel, arra egy fekete bőrmellényt. Kipucolta a cipőjét, tudta: a frizura, a körmök állapota és a cipő tisztasága sokat nyom a latban az első benyomásnál.
Péter felállt a nagyszobában (ő lakott most ott, a kicsiben pedig Ádám) és a barátja elé lépett. Megvizsgálta, majd annyit mondott:
– Jó lesz ez. Esetleg egy kis illatszert tehetnél még magadra. Nem vagy büdös, nem azért, csak a jó illat kedvéért.
A fürdőszobában csak egy régi „Egoist” arcszeszt talált Ádám. Tett a nyakára, az ütőér fölé és a csuklójára belőle.
Ahogy kilépett a fürdőből, Péter közel lépett hozzá és kicsit körbeszaglászta.
– Na, egész jó. Nem is túl sok. Sok sikert!
A Rom kocsma az Ady tér szélén állt, ahol a távolsági autóbusz pályaudvar fogadta a buszokat. Ádám korábban érkezett a megbeszélt időpontnál.
Öregnek érezte magát a lézengő fiatalok közt. Kért a pultnál egy sört és unalmában körbejárta a helyiséget. Techno zene bömbölt.
Aztán meglátta Lorit. Egy boxban ült, mellette egy csinos lány, akinek a vállát átkarolta. Velük szemben két fiatalember beszélgetett, mindketten sötét ruhákba öltöztek, hosszú hajuk az arcukba hullt, takarta a szemüket.
Lori a barátnőjére nézett, majd hosszan, szenvedéllyel csókolóztak. Ádám gyomrába mintha jéghideg követ eresztettek volna le a torkán keresztül. Beteg dolognak tartotta homoszexualitást (bár két csinos, csókolózó nő látványa gerjesztőleg hatott rá). Nem volt baja vele, ha valaki így élt, de ettől függetlenül úgy érezte, Lori becsapta őt.
Épp azon volt, hogy visszafordul, amikor Lori észrevette. Vidáman intett neki.
Ádám hozzájuk lépett és kezet fogott mindenkivel. A két fiú arcra is hasonlított, a kézfogásuk, pedig mintha egy tál gilisztába nyúlt volna bele Ádám. Vajon ők is homokosok? – ötlött fel benne.
Soha nem volt még homoszexuális társaságban, Lori invitálására leült, és a sörét iszogatta. Nem így képzelte el a találkozását a lánnyal.
A többiek politikáról beszélgettek, a Momentumot emlegették elismerően és szidták Orbánt. Ádám politikai meggyőződését sértették a szavaik, mégis úgy döntött, erőt vesz magán és megpróbálja magát jól érezni a többiek között. Úgy érezte, az, akit Uraként és Mestereként tisztel és szeret, pont ugyanígy tenne.
– Ki mit iszik? Meghívhatlak benneteket egy körre?
– Mi whiskey – t iszunk. Hagyd csak, nagyon drága – mondta az Ádámmal szemben ülő srác. Ádám önkéntelenül elvörösödött. Ha azt mondta, hogy meghívja őket, akkor képes is azt megtenni. Nem kell jótékonykodni vele. Hallgatott, látta, hogy a fiú csak jót akart. Végül csendesen annyit mondott:
– Köszönöm, ki tudom fizetni. Megengeditek, hogy meghívjalak egy körre?
Ádám jóindulatú határozottságát látva, a két fiú engedékenyebb lett. Lori és a barátnője is töményet kértek.
– Szóval téged Lori hívott ide, ugye? – kérdezte a másik fiú. Eddig semmi különbséget nem fedezett fel közöttük Ádám. Elnevezte magában őket whiskey A – nak és whiskey B – nek. Whiskey B beszélt.
– Ádám? Szép a szemed. Tetszik a határozott állad. Volna kedved esetleg ha én hívnálak meg téged valami különlegességre?
Még soha nem udvarolt homoszexuális ember Ádámnak, leplezni se nagyon tudta a zavarát.
– Persze, köszönöm, megtisztelsz. Köszönöm a bókokat, bevallom én szoktam bókolni, nagyon új, hogy én kapom.
– Kaphatsz még többet is – nézett whiskey B a férfira. – Kaphatsz mást is – dobott apró puszit felé.
Lori felnevetett.
– Tomi, de rámenős lettél!
Ádám egyelőre úgy tett, mint aki nem vette észre az egyértelmű gesztust. Undorodott a gondolatra, hogy ő és Tomi… másrészt énje egy sötét és rejtett része kíváncsi lett volna. Vajon más férfival? Jobban érti, hogyan is jó egy férfinak?
Villámgyorsan elnyomta ezt a kekec gondolatot, inkább nagyot kortyolt a poharából, gyakorlatilag egy hajtásra kiitta a whiskey-t.
– Mi a véleményetek az LMBTQ lobbiról? Az előbb politikáról beszélgettetek, gondoltam, megkérdezem – kérdezte, miután levegőhöz jutott és tudott normálisan beszélni.
– Neked mi a véleményed róla? – kérdezett vissza Lori.
– Hát… – vett mély levegőt Ádám. – Európa egyik legtoleránsabb városában, Bécsben, a rózsaszín schwulhouse – ra…
– Buziházra? – kérdezett kioktató mimikával Tomi. – Mond csak magyarul, úgy jobban értjük.
– Nos, khm, igen. Tehát a buziházra pár éve egy feliratot tettek ki, ami az összes heterot – akik saját, önálló házat adtak nekik – lefasisztázta. Amikor ezt elolvastam a metrón és csak megtekertem a fejem, odébb húzódtak az emberek.
Lori levette a karját a barátnője válláról és elkomolyodva nézte Ádámot.
– Ádám, hallottál a Stonewall-ról?
– Nem, nem hallottam, ott se voltam, nem tudom, mi az. Azt tudom, hogy sose ártottam a hozzátok hasonlónak, erre jól belém rúgnak ország-világ előtt. Azt tudom, hogy bírlak titeket – ne haragudj, Tomi, nem úgy – de a lobbi, ami folyton rátok hivatkozik, állandóan feszíti a hangulatot köztünk és köztetek. Azt tudom, hogy a Pride-ra, lassan normális buzik el sem mennek, mert ott szeretetet követelve tőlünk, mindent megtesznek, hogy bőszítsenek minket. És a normális homokosok ebből nem kérnek.
Ádám kifakadását kis csend követte. Végül Lori tette a karjára a kezét.
– Figyelj, sajnálom, amit a nevünkben tesznek ellenetek. De hagyjuk a politikát! Lazulni jöttünk, nem? Megmutatod, hogy táncolsz?
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
