Közzétették a pápai liturgikus szertartások programját a december 24-étől január 7-ig tartó időszakra.
December 24-én, vasárnap az éjféli szentmisét a pápa korábban, 19.30-kor mutatja be a Szent Péter-bazilikában. Az előrehozott időpontot 2020-ban vezették be a Covid-korlátozások miatt, majd 2021-ben és 2022-ben is folytatták.
Másnap, karácsony napján, december 25-én, hétfőn, Jézus Krisztus születésének ünnepén délben a pápa Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a földkerekségre a Szent Péter-bazilika központi erkélyéről.
Az év utolsó napján, december 31-én, vasárnap délután 5 órakor a Szentatya vesperást és Te Deumot vezet a Szent Péter-bazilikában, melynek során hálát ad az elmúlt év kegyelmeiért.
2024. január elsején, Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén, mely egyben az béke 57. világnapja, Ferenc pápa délelőtt 10 órai kezdettel szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában.
Január 6-án, vízkeresztkor, Urunk megjelenése ünnepén, szombaton délelőtt 10 órakor szintén a vatikáni bazilikában celebrál szentmisét a Szentatya.
Január 7-én, Urunk megkeresztelkedése ünnepén pedig a vasárnap délelőtt fél tízkor kezdődő szertartáson Ferenc pápa a Sixtus-kápolnában gyermekeket keresztel.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó (archív): Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »