Csökken a vallásosok száma Hollandiában, a muszlimok sokasodnak

Csökken a magukat vallási felekezethez tartozónak valló emberek száma Hollandiában, arányuk egy évtized alatt több mint 10 százalékponttal csökkent – derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) pénteken közzétett felméréséből.

A felmérés szerint ma a Hollandiában élő emberek 42 százaléka tagja valamely vallási közösségnek, míg 2013-ben ez az arány 53 százalék volt.

A római katolikus még mindig a legnagyobb felekezet az országban.

Hírdetés

De tagjainak száma csökken. Tavaly a hollandok 17 százaléka tartotta magát római katolikusnak, őket követték a protestánsok 13, illetve a muzulmánok 6 százalékkal. 2013-hoz képest a római katolikusok aránya csökkent a legnagyobb mértékben, mintegy 9 százalékkal. A protestánsok száma 3 százalékkal kevesebb.

Míg a muszlimoké 1 százalékkal nőtt.
   
A CBS statisztikái azt mutatják, hogy a vallásos hit sokkal gyakoribb az idősebb, mint a fiatalabb generációk körében. A 75 év felettiek 63 százaléka tartozik valamilyen vallási közösséghez, több mint kétszer annyian, mint a fiatalabb korcsoportokban, ahol a 15 és 35 év közöttiek 30 százaléka vallja magát vallásosnak. Hollandia három legnagyobb vallási közössége közül a római katolikusok a legidősebbek, átlagéletkoruk 59, míg protestánsoké 54 év.

A felmérés szerint iszlám közösséghez tartozók viszonylag fiatalok, a hollandiai muszlimok átlagéletkora 36 év.
   
A hollandiai vallásos emberek 18 százaléka legalább hetente vesz részt felekezeti szertartáson. „Ez az arány évek óta stabil” – áll a jelentésben. A protestánsok gyakorolják leginkább vallásukat, 33 százalékuk hetente jár templomba. A katolikusoknál ez az arány csupán 6 százalék.

A muszlimok 27 százaléka legalább hetente egyszer látogat el a mecsetbe vagy az imaházba.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »