Augusztus 12-én a Szentatya négy szerzetesrend római nagykáptalanjának 220 résztvevőjét fogadta a Kelemen-teremben. Hozzájuk intézett beszédében a pápa a megkülönböztetés, a képzés és a szeretetgyakorlat témáit elemezte, melyek az Istennek szentelt élethez nélkülözhetetlenek és egyenlőképpen fontosak.
Ferenc pápa négy kongregáció – a Szent Szixtusz domonkos misszionárius nővérek, a Jézus Szíve Társasága nővérei, a Mária Bemutatásának Nővérei Kongregációja és az Isteni Hivatások Társasága (Societas Divinarum Vocationum) – rendi elöljáróit fogadta hétfőn reggel.
„Négy nagykáptalan. Négy nagykáptalan együtt, a prefektus szemmel láthatóan takarékoskodik az idővel, és ezért tett egy időpontra titeket – kezdte beszédét tréfásan a Szentatya. – Isten hozott benneteket, örömmel találkozom veletek, kedves rendi elöljárók.”
Egy nagykáptalan mindig azzal a kegyelemmel és egyben felelősséggel is jár, hogy az intézményük életének meghatározó pillanatát éljék meg, nem is csak magukban, hanem az egész Egyház számára. A nagykáptalan az az időszak, amikor a tagok a Szentlélekre hallgatnak, hogy tovább építsék és virágoztassák az Egyházat azon karizmatikus inspirációk alapján, amelyeket egykor az alapítójuktól kaptak. A pápa ezért azt javasolta, hogy most egy időre megállva együtt elmélkedjenek három olyan egzisztenciális és apostoli dimenzión, amelyek közösek a kongregációk különböző valóságaiban. A Szentatya a megkülönböztetés, a képzés és a szeretetszolgálat témáját ajánlotta megfontolásra.
Az első szempont a megkülönböztetés. A megkülönböztetés az élet része, mind a nagy döntések ünnepélyes pillanataiban, mind a hétköznapi kis döntések esetében is. A szabadságunkhoz kapcsolódik, ezért kifejezésre juttatja és napról napra gyümölcsözteti mindannyiunk közös emberi hivatását, de egyúttal sajátos és egyedi identitását – fejtette ki Ferenc pápa. – Ez minden bizonnyal fárasztó munka, hiszen az Úrra, önmagunkra és másokra kell hallgatni.
hogy konkréttá és hatékonnyá tegyük azt, amit Isten kiszab ránk, anélkül, hogy ránk erőltetné akaratát, mert ő soha nem kényszeríti ránk az akaratát. Kényszer nélkül csak javasolja a szívünknek, hogy gondolkodjunk, töprengjünk és hogy érezzük azokat az érzelmeket, amelyek megérintik a szívünket.
Ugyanakkor ez nagy boldogság megtapasztalása is, mert „a jó döntés, a helyes döntés örömet okoz”. A mai világunknak pedig nagy szüksége van arra, hogy újra felfedezzük a döntés ízét és szépségét, különös tekintettel a végleges döntésekre, amelyek meghatározó fordulópontot hoznak az életünkben, mint például a hivatásválasztás. Ezért segíteni kell, különösen a fiatalokat annak megértésében, hogy
hogy növekedjünk és fejlődjünk az adomány dinamikájában, és hogy boldogok legyünk Isten szeretetterve szerint.
A második pontról így fogalmazott a Szentatya: a képzés különböző módon, de egyesít minket. Mindenekelőtt azért, mert
A pápa arra bátorította a jelenlévőket, hogy tartsanak ki az imádságban, a szentségi életben és a Krisztussal való kapcsolatban. Ez ma különös is fontos, mert napjainkban elvesztettük az imádás érzését, amit vissza kellene szerezn.! Ehhez tartozik még mindazon pillanatok ápolása, melyek élővé és mindennapossá teszik a szerzetes életét Krisztussal.
Ferenc pápa szerint ugyanis
A nevelés bármilyen szinten mindenekelőtt a közösen megtett út megosztásáról és a tapasztalatok átadásról szól, abban az örömteli igazságkeresésben, „amely minden ember szívét nyugtalanná teszi mindaddig, amíg nem találkozik Isten Fényével, amíg nem lakik benne és amíg meg nem osztja azt mindenkivel” – idézett a pápa a Veritatis gaudium kezdetű apostoli konstitúciójából (VG 1). Azt is kérte, hogy legyenek figyelmesek a „szív nyugtalanságára”. Legyünk békében, de maradjunk nyugtalanok! Ebben az értelemben is
Égető szükség van tehát olyan pedagógusokra, akik képesek arra, hogy szeretettel váljanak a rájuk bízott emberek kísérőivé.
A négy rendi káptalan tagjaihoz intézett pápai beszéd harmadik pontja a karitász, a szeretetszolgálat volt. Mind a négy szerzetesrend olyan szegény fiatalok támogatására és nevelésére jött létre, akik a szükséges segítség nélkül nem juthattak volna megfelelő oktatáshoz, sőt hivatásuknak sem tudtak volna megfelelni. Barat Szent Magdolna-Zsófia, Szent Giustino Maria Russolillo, tiszteletreméltó Maria Antonia Lalia és Caterina Molinari anya küldetésük isteni jelét látták bennük.
Ugyanígy a mai vezetőknek is jó, különösen a közösségi megfontolás során, ha állandóan és éberen szem előtt tartják a szegények arcát és gondoskodnak róluk az ingyenesség és az önzetlen szeretet által, melynek köszönhetően megszülettek e rendek az Egyházban. Jézus a legrászorultabb testvérekben szól hozzánk (lásd Mt 25,31–45), és minden nekik adott ajándékban ott van Isten szeretetének tükröződése.
Ne feledjük, hogy mi történik majd az utolsó ítéletkor.
Ez lesz az utolsó ítélet témája, melynek alapján megítélnek minket. És ez világosság az utunkon, és az ellenszere annak, hogy legyőzzük a leselejtezés kultúráját, mely annak alapján ítél, hogy milyen fontosak vagyunk, hogy mennyi a pénzünk. Ne selejtezzünk – kérte a pápa –, hanem fogadjunk be, öleljünk át és szeressünk mindenkit.
Kedves szerzetesnővérek és kedves szerzetesek, köszönöm, amit csináltok! Folytassátok tovább a küldetéseteket bizalommal, és kérem, imádkozzatok értem – kérte Ferenc pápa a négy szerzetesrend római nagykáptalanjához intézett beszéde végén.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News Facebook-oldala
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
