Ferenc pápa: minden korábbinál nagyobb szükségünk van a testvériségre

Ferenc pápa: minden korábbinál nagyobb szükségünk van a testvériségre

Az Apostoli Palota Áldások terméből mondta el idén Karácsonykor, december 25-én, pénteken délben Ferenc pápa a Róma városához és az egész földkerekséghez intézett Urbi et Orbi üzenetét. A pápa közös testvéri mivoltunkat hangsúlyozta és ennek jegyében szólt aggodalommal és együttérzéssel a világ számos konfliktus-helyzetéről, azt remélve, hogy a „valós szereteten alapuló testvériség jegyében felülkerekedhetünk e problémákon”.

– hangoztatta hagyományos karácsony napi üzenetében pénteken Ferenc pápa, azért imádkozva, hogy véget érjen a világ szenvedése, és létrejöjjön az emberek közötti egység.

A pápa egyebek mellett hangsúlyozta, hogy az új koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni védőoltást mindenki számára elérhetővé kell tenni, különös tekintettel a legsérülékenyebb csoportokra.

– mondta a pápa, aki imádkozott a koronavírus-világjárvány sújtotta emberekért, közöttük a karantén miatt családi erőszakot elszenvedő nőkért is.

Hírdetés

Ferenc pápa megemlékezett a háborúk áldozatairól és a  válság sújtotta területeken élőkről, békét és fegyverszünetet szorgalmazva a világ számos országában, így Szíriában, Líbiában, Jemenben, Hegyi-Karabahban, Dél-Szudánban, Nigériában és Irakban, valamint szorgalmazta Izrael és a palesztinok közötti békekötést.

A pápa szót ejtett a családi találkozások nehézségeiről is a járvány közepette.

– mondta.    

– mondta, mielőtt kellemes karácsonyt kívánt mindenkinek.

Olaszországban a koronavírus-járvány miatt országos karantén van érvényben a karácsonyi és újévi ünnepek idején, így a Szent Péter tér és -bazilika sem látogatható a pápai szertartások idején.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »