Ferenc pápa kihagyná a találkozót Orbán Viktorral és Áder Jánossal

Ferenc pápa kihagyná a találkozót Orbán Viktorral és Áder Jánossal

A jelenlegi tervek szerint Ferenc pápa kizárólag a szeptemberi eucharisztikus világkongresszuson kíván részt venni Magyarországon, ám nem szándékozik az államot meglátogatni, politikusokkal tárgyalni.

Ezt egyébként már március 8-án jelezték a Vatikánban – írja az Index.

A katolikus egyházfő mostani programjának napirendje alapján szeptember 12-én celebrálja a világkongresszus ünnepi zárómiséjét a Hősök terén,

csupán néhány órát töltve Budapesten, majd három és fél napra Szlovákiába látogat – írta a National Catholic Register.

Hírdetés

A lap információi szerint a magyar kormányzat és egyházi vezetők részéről voltak és vannak törekvések arra, hogy megpróbálják elérni, hogy Ferenc pápa több időt szenteljen Magyarországnak, a magyar híveknek.

Azonban a cikk szerint a Vatikán tudatosan elzárkózik attól, hogy egy ilyen kiemelten fontos egyházi esemény idején politikai vezetőkkel,

így Orbán Viktor miniszterelnökkel vagy Áder János köztársasági elnökkel találkozzon. 

A katolikus sajtóorgánum meg nem nevezett magyar kormányzati forrásokra is hivatkozik, akik azt jelezték: bíznak abban, hogy ezen vagy a jövő héten kedvező visszajelzést kapnak a Vatikánból.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »