Június 29-én, Péter és Pál apostolok főünnepén a Szent Péter-bazilikában a Szentatya megáldotta az elmúlt év folyamán kinevezett metropolitáknak szánt palliumokat, melyeket a pápa egy-egy képviselője fog átadni nekik a székhelyükön. A palliumok megáldásának szertartása után a pápa vezette a bíborosokkal, metropolita érsekekkel, püspökökkel és papokkal közösen bemutatott szentmisét.
Ahogyan az Róma városának védőszentjei, Péter és Pál apostolok főünnepe alkalmából szokás, a misén jelen volt a Konstantinápolyi Patriarchátus küldöttsége is.
Az alábbiakban Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.
Nézzünk a két apostolra, Péterre és Pálra: a galileai halász, akit Jézus emberek halászává tett; az egyházüldöző farizeus, akit a kegyelem a népek evangelizátorává változtatott. Isten igéjének fényében inspiráljon bennünket az ő történetük, az életútjukat jellemző apostoli buzgóság! Az Úrral való találkozásban igazi húsvéti tapasztalatban volt részük: szabadulást nyertek, s egy új élet kapui nyíltak meg előttük.
Testvéreim, a jubileumi év előestéjén időzzünk el a kapu képénél. A szentév ugyanis kegyelmi időszak lesz, amikor kinyitjuk a szent kaput, hogy mindenki átléphesse annak az élő szentélynek a küszöbét, amely Jézus, és benne megtapasztalhassa Isten szeretetét, amely felerősíti a reményt és megújítja az örömöt. Péter és Pál történetében is vannak megnyíló kapuk.
Az olvasmány Péter fogságból való kiszabadulásának történetét mondta el. Ez a történet sok olyan képet tartalmaz, amely a húsvéti tapasztalatra emlékeztet: az epizód a kovásztalan kenyerek ünnepén zajlik; Heródes az egyiptomi fáraó alakját idézi; a kiszabadulás éjszaka történik, ahogy az izraeliták esetében is; az angyal ugyanazokat az utasításokat adja Péternek, amelyeket Izraelnek: kelj fel gyorsan, csatold fel az övedet, vedd fel a sarudat (vö. ApCsel 12,8; Kiv 12,11).
Tehát az elbeszélt történet egy új exodus, egy új kivonulás. Isten kiszabadítja Egyházát, kiszabadítja láncra vert népét, és ismét az irgalmasság Istenének mutatkozik, aki támogatja a nép útját.
A szabadulás éjszakáján először a börtön kapui nyílnak ki csodálatos módon; majd Péterről és az őt kísérő angyalról azt mondja a szöveg, hogy „eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük” (ApCsel 12,10). Nem ők nyitják ki a kaput, az magától nyílik ki. Isten az, aki kinyitja a kaput, ő az, aki kiszabadít, és egyengeti az utat. Ahogy az evangéliumból hallottuk, Jézus Péterre bízza az ország kulcsait; Péter azonban azt tapasztalja, hogy az Úr az, aki először kinyitja a kapukat, ő mindig előttünk jár. És van itt egy különös dolog: a börtön kapuit az Úr ereje kinyitja, de ezt követően Péter nehezen lép be a keresztény közösség házába: aki a kapuhoz megy, azt hiszi, hogy egy kísértet zörget, és nem nyitja ki neki (vö. ApCsel 12,12–17). Milyen gyakran előfordul, hogy a közösségek nem tanulják meg a kapuk kinyitásának ezt a bölcsességét!
Pál apostol útja is mindenekelőtt húsvéti tapasztalat. Először ugyanis a damaszkuszi úton a Feltámadott átalakítja, majd a megfeszített Krisztus folyamatos szemlélésében Pál felfedezi a gyengeség kegyelmét: amikor gyengék vagyunk – mondja –, akkor vagyunk igazából erősek, mert többé nem magunkba, hanem Krisztusba kapaszkodunk (vö. 2Kor 12,10). Az Úr által megragadva és vele együtt megfeszítve írja Pál: „Már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). Mindennek célja azonban nem egy, a belső életre szűkülő és vigasztaló vallásosság – ahogyan azt ma bizonyos egyházi mozgalmak elénk állítják: egy szalonlelkiség –, épp ellenkezőleg, az Úrral való találkozás Pál életében az evangelizálás iránti buzgóságot gyújtja meg. Ahogy a szentleckében hallottuk, élete végén így nyilatkozik: „Az Úr mellém állt, és erőt öntött belém, hogy befejezzem az evangélium hirdetését, s tudomást szerezzen róla minden pogány” (2Tim 4,17).
Pál pontosan a kitárt kapuk képét használja, amikor elmondja, hogy az Úr számos lehetőséget adott neki az evangélium hirdetésére. Így amikor Barnabással együtt Antiochiába érkezik, erről ezt olvassuk: „Mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját” (ApCsel 14,27). Hasonlóképpen, a korinthusi közösséghez fordulva ezt mondja: „széles és sokat ígérő kapu tárult fel előttem” (1Kor 16,9); a kolosszeieknek írva pedig így buzdítja őket: „Imádkozzatok értünk is, hogy Isten nyisson kaput igehirdetésünk előtt, hogy ismertté tehessük Krisztus titkát” (Kol 4,3).
Testvéreim, a két apostolnak, Péternek és Pálnak ebben a kegyelemi tapasztalatban volt része. Kézzelfoghatóan megtapasztalták Isten működését, aki kinyitotta belső börtönük kapuját és azoknak a valódi börtönöknek a kapuit is, ahol az evangélium miatt raboskodtak. Megnyitotta előttük az evangelizáció kapuit is, hogy megtapasztalhassák annak örömét, hogy találkozhatnak testvéreikkel a születő közösségekben, és hogy képesek legyenek az evangélium reményét eljuttatni mindenkinek.
Mi pedig idén arra készülünk, hogy kinyissuk a szent kaput.
Testvéreim, ma kapják meg a palliumot az elmúlt évben kinevezett metropolita érsekek. Péterrel közösségben és Krisztus példáját követve, aki kapu a juhok számára (vö. Jn 10,7), arra kaptak meghívást, hogy buzgó pásztorok legyenek, akik kinyitják az evangélium kapuit, és akik szolgálatukkal hozzájárulnak egy nyitott kapukkal rendelkező Egyház és társadalom építéséhez.
Testvéri szeretettel köszöntöm az Ökumenikus Patriarchátus küldöttségét: köszönöm, hogy eljöttetek, hogy kinyilvánítsátok közös vágyunkat az egyházaink közötti teljes közösségre. Szívélyes üdvözletemet küldöm testvéremnek, kedves testvéremnek, Bartholomaiosznak.
Szent Péter és Szent Pál segítsen, hogy megnyissuk életünk kapuját az Úr Jézus előtt! Járjanak közben értünk, Róma városáért és az egész világért! Ámen.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
