Fegyveres hatalomátvételi kísérletet hiúsítottak meg Ukrajnában – állítja a biztonsági szolgálat

Fegyveres hatalomátvételi kísérletet hiúsítottak meg Ukrajnában – állítja a biztonsági szolgálat

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzSzU) beszámolt arról, hogy elfogtak egy csoportot, amely meg akarta dönteni a hatalmat Ukrajnában – írja az Ukrajinszka Pravda nyomán a Portfólió.

A közlemény szerint a csoportot egy olyan civil vezette, aki 2015 óta ismert volt az "ukránellenes tevékenységéről". Az elképzelés az volt, hogy egy úgynevezett "vecse" (ez a korai szláv történelemben a népgyűléssel megegyező fogalom) megtartásának álcája alatt eltávolítják a hatalomból Ukrajna jelenlegi katonai és politikai vezetését.

A lépések között volt az is, hogy zavargásokat szítanak az országban, valamint ezt követően foglalták volna el a parlament épületét.

Hírdetés

A lépések egyik fontos eleme lett volna, hogy a "vecse" álcája alatt békés tüntetést szerveztek volna, ám a legtöbb résztvevőt nem tájékoztatták volna a találkozó tényleges céljáról.

"A rendezvény résztvevőinek többsége azonban nem volt tisztában a gyűlés valódi szándékaival, azaz a provokációkkal. A bűnözők azt tervezték, hogy a hazai és külföldi médiaforrásokon keresztül információkat terjesztenek a kijevi zavargásokról. Azt remélték, hogy ezzel destabilizálják a társadalmi és politikai helyzetet Ukrajnában az Orosz Föderáció javára" – jelentette az SzSzU.

A hatóságok közölték, hogy a kijevi sejt mellett más városokban is működtettek szervezeteket. Általában valamilyen hírvivőn keresztül kommunikáltak egymással a csoportok, személyes találkozók alkalmával háromfős megbeszéléseket tartottak. A célszemélyek tevékenységét alaposan feltárták a kijevi államvédelmi szervek, akik alaposan dokumentálták az államhatalom megdöntésére irányuló lépéseket.

A házkutatások során az SzSzU további bizonyítékokat gyűjtött: fegyvereket foglaltak le, mobiltelefonokat és különböző terveket tartalmazó dokumentumokat gyűjtöttek össze. A vádlottakat előzetes letartóztatásba helyezték, a bűnösség beigazolódása esetén a teljes vagyonelkobzás mellett akár 10 év börtön is várhat rájuk.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »