Ferenc pápa áldását küldte a felvidéki magyar katolikusoknak

Ferenc pápa áldását küldte a felvidéki magyar katolikusoknak

A 2020-as XXXI. Komáromi Imanap és az év folyamán megrendezett imakilencedek kapcsán a Pázmaneum Társulás az elmúlt évekhez hasonlóan üdvözlő nyilatkozatot küldött a pápának, kérve áldását a felvidéki magyar katolikusokra, valamint magyar főpásztor kinevezését részükre. A Vatikáni Államtitkárság válaszát májusban kapták meg. Karaffa János atya, a Pázmaneum Társulás elnöke beszámolóját közöljük.

Széles körű aláírásgyűjtés tavaly a veszélyhelyzet miatt nem volt ugyan lehetséges, de az imanapokon résztvevők köréből néhány száz aláírás így is összegyűlt s az interneten is csatlakoztak kezdeményezésünkhöz.

Üdvözlő nyilatkozatunkat az aláírásokkal együtt idén februárban elküldtük a Szentatyának. Tettünk a csomagba néhány kiadványt is, amelyek a felvidéki magyar katolikusok életét mutatják be. Május 17-én levél érkezett a Vatikánból, melyben jelezték, hogy eljutott a Szentatyához küldeményünk és örömmel fogadta azt. Áldását küldte magyar közösségünk számára és kérte, továbbra is támogassuk imáinkkal szolgálatában.

II. János Pál pápa 1995-ben Rómában személyesen vette át a felvidéki magyar katolikusok kérelmét a magyar főpásztor kinevezésért, mely 53 ezer aláírással volt megerősítve s áldását adta ránk. Utódai, XVI. Benedek pápa és Ferenc pápa ugyancsak megkapták a kérelmet, válaszoltak rá s áldásukat adták közösségünkre.

2005-ban első ízben s azóta többször is küldött a Pázmaneum Társulás a felvidéki magyar katolikusok nevében hasonló nyilatkozatot és kérelmet a Szentatyának. Az első alkalommal a mostanihoz hasonló válasz érkezett, a következő években ezt írásban nem kaptuk meg, de bíztunk benne, hogy elolvasták és egyszer majd újra terítékre kerül. Ferenc pápa mostani válasza örömmel tölti el szívünket, hiszen új reményt adhat a magyar főpásztorért és magyar papokért oly régen imádkozó felvidéki magyarok számára.

Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!

Tarts meg, Urunk, minket is, kereszténynek és magyarnak!

Dr. Karaffa János, a Pázmaneum Társulás elnöke

*

Hírdetés

A Ferenc pápa áldását is tartalmazó válaszlevél magyar fordítása:

Vatikán – Államtitkárság, I. részleg, Általános Ügyosztály

Kelt a Vatikánban, 2021. április 17-én

Főtisztelendő
Dr. Karaffa János
Elnök részére
Pázmaneum Társulás
Fő utca 47/22
SK-92901 Dunaszerdahely

Tisztelt Dr. Karaffa János úr!

Örömmel megerősítem február 15-én küldött levelük kézhez vételét, amelyben Ferenc pápának kifejezésre juttatták a szlovákiai magyar közösségeknek Péter utódával való kötelékét (egységét) és beszámoltak a múlt év májusában megtartott imanapról. A Szentatya nevében a legnagyobb köszönetet szeretném kifejezni levelükért, a megküldött kiadványokért és különösen imáikért.

Őszentsége kéri Önöket, hűséges imádságukkal továbbra is támogassák Őt egyetemes főpásztori szolgálatában. A Szentatya szívesen foglalja imáiba Önt, paptestvéreit, valamint a szlovákiai magyar ajkú híveket és apostoli áldását küldi Önöknek.

A legjobb személyes kívánságokkal:

L. Roberto Cona, prelátus, tanácsos

Forrás és fotó: Pázmáneum Társulás

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »