Fényesebb jövő vár az amerikai-magyar viszonyra – ígérte egy Orbánnak (is) puncsoló zsidó

Dennis Ross amerikai republikánus képviselő szerint Donald Trump elnöksége idején erősödni fognak az amerikai-magyar kapcsolatok. A "magyar gyökerű" politikus korábban Obamának is hű kiszolgálója volt.

A washingtoni képviselőház – az MTI szerint – "magyar gyökerű" politikusa az amerikai magyarok legnagyobb ernyőszervezete, az Amerikai Magyar Koalíció szokásos Mikulás-napi gálavacsoráján rövid beszédében hangsúlyozta az erős magyar-amerikai kapcsolatok fontosságát. Kijelentette, hogy "nincs jobb partnerünk a kelet-közép-európai térségben, mint Magyarország".

Szólt az Európát sújtó migrációs problémáról, hangsúlyozva, hogy Orbán Viktor kormányfő "olyan vezetői képességekről tett tanúbizonyságot, amilyent régen láttunk". Azt is hangsúlyozta: az egész világ felfigyelt arra, ahogyan Magyarország a migránsválságot kezelte.

Hírdetés


Íme, Dennis Ross (b) „magyar gyökere”

A beszéd után a politikus az MTI-nek nyilatkozva elmondta: szerinte ma Európában az egyik legnagyobb probléma a migráció. Magyarország helyesen cselekedett, amikor kerítést épített, ellenőrizte a belépni akarókat, aztán követte az útjukat – hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy mi lehet a megoldás a migránsválságra, Dennis Ross kifejtette: kulcskérdés a szíriai konfliktus megoldása, addig pedig – tárgyalásokat követően – Törökországban és Jordániában kellene biztonságos átmeneti menekülttáborokat felállítani, hogy a konfliktus lezárása után a menekültek mielőbb hazatérhessenek. A szíriai konfliktus megoldásáig is kezelni kell a válságot, s ez azt jelenti, hogy erős ellenőrzésre – biometrikus ujjlenyomatra, dokumentumokra – van szükség – jelentette ki.

Hízelgett egy sort fajtijának

Hozzátette ugyanakkor: mindez nem azt jelenti, hogy az amerikaiakban vagy az európaiakban ne lenne együttérzés. Dennis Ross szerint mindehhez erős vezető kell, s szerinte erre a legjobb példát Orbán Viktor szolgáltatta, hogy "képes volt ellenőrzése alatt tartani" a migrációt és az Európából érkező kritikák ellenére is cselekedett. "Ő volt az egyetlen, aki helyesen cselekedett, s ezzel valószínűleg megmentette Magyarországot a potenciális pusztítástól" – emelte ki. Dennis Ross szerint a magyar tapasztalatokból az Egyesült Államok is tanulhat.

Az amerikai elnökválasztás után várható magyar-amerikai viszonyt firtató kérdésre a floridai politikus kiemelte, hogy Donald Trump és Orbán Viktor bizonyosan jól együttműködik majd gazdasági és katonai téren. "Donald Trump megválasztásával fényesebb jövő vár az amerikai-magyar viszonyra" – jelentette ki a republikánus képviselő.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »