Che Guevara argentin forradalmárt, gerillavezért, a kubai forradalom egyik vezetõjét, egy nemzedék (sokak szerint hamis) bálványát ötven éve, 1967. október 9-én végezték ki Bolíviában.
Ernesto Guevara de la Serna 1928. június 14-én született az argentínai Rosarióban, ír-baszk eredetû középosztálybeli családban. Mérnöknek készült, de hamar átiratkozott az orvosi fakultásra. Egyetemistaként egy barátjával motoron beutazta egész Latin-Amerikát, élményeirõl írt A motoros naplója címû könyvét meg is filmesítették. Diplomájának megszerzése után bõrgyógyászként dolgozott Guatemalában és Mexikóban.
A szenvedõ, elesett emberek láttán formálódott meggyõzõdése, hogy a nyomor végsõ oka a washingtoni kormány, amely az amerikai monopóliumok érdekében politikai és gazdasági fennhatósága alá vonja a szegényebb országokat, a "felszabadítás" reményét a latin-amerikai országok közös forradalmában látta. Rövid ideig egy perui kommunista volt a felesége, akinek nem kis szerepe volt marxista-leninistává válásában, kapcsolatukból egy gyermek született.
1955 júliusában Mexikóban ismerkedett meg a Moncada laktanya ostroma után Kubából számûzött, gerillaharcra készülõ Fidel és Raúl Castróval, akiket lenyûgözött a fiatal argentin. Ekkoriban ragadt rá a "Che" becenév, annyira gyakran használta a kubaiak számára fura, Argentínában szokásos "hé" jelentésû szócskát, késõbb már hivatalosan is így nevezte magát. 1956 végén rajta volt a Granma nevû hajón, amely 82 kubai forradalmárt szállított, hogy partra szálljanak a szigeten. Az elsõ csata után csak tucatnyian maradtak életben, õk a Sierra Maestra hegyei közé vették be magukat, innen folytatták gerillaharcukat Fulgencio Batista rendszere ellen. Guevara a forradalom idején másodszor is megnõsült, gerillatársától négy gyermeke született.
Che orvosként és harcosként is kitûnt, Castro bizalmasaként megkapta a commandante (parancsnok) rangot. Társai magabiztos, vakmerõ és könyörtelen vezetõnek írták le, õ irányította 1958. december 31-én a gerillaháború egyik döntõ hadmûveletét, Santa Clara bevételét. Másnap a diktátor Batista elmenekült, Guevara és Castro diadalmasan vonulhatott be Havannába.
A gyõzelem után a La Cabana börtönerõd parancsnokaként több száz olyan ember halálra ítélésében és kivégzésében vállalt aktív vagy passzív szerepet, akiket a Batista-rendszer idején elkövetett cselekményeik miatt vontak felelõsségre. Õ volt a kubai munkatáborok szellemi atyja és megvalósítója, az elsõ kényszermunkatábort 1960-ban hozta létre. A "született kubainak" minõsített Che Guevara az új rendszer második embere, harmincegy évesen a nemzeti bank elnöke, 1961-ben ipari miniszter lett. E minõségében sokat utazott, sorra látogatta a harmadik világ legjelentõsebb vezetõit, találkozott Hruscsovval, Mao Ce-tunggal, Magyarországi útja során Kádár János fogadta.
A jóképû, szakállas forradalmár a hatalom csúcsain is puritán életet élt. Többnyire egyenruhát és baszk sapkát hordott, alkoholt, kávét sohasem ivott, a kubai szokások közül csak a szivarozásnak hódolt, temperamentuma idõnként dühkitörésbe torkollott. Megvetette a pénzalapú gazdálkodást, az anyagi helyett az erkölcsi ösztönzést pártolta. A központi tervezésre esküdött, a kommunizmus kubai válfaját Ember és szocializmus Kubában címû könyvében ismertette. Idealizmusa, saját értelmezésû marxista elméletei azonban megbuktak a gyakorlatban, nem utolsósorban a Szovjetunió ellenállásán. Guevara 1964-ben, az ENSZ-közgyûlés elõtt mondott beszédében bírálta is országa leghatalmasabb szövetségesét, amiért az Kubában csak a saját érdekeit követi.
A Commandante egyre gyanakvóbban figyelte, ahogy a kubai össznépi forradalom bürokratikus államigazgatássá változik, magas hivatalát, a papírmunkát, ücsörgést sem kedvelte. 1965-ben lemondott kubai állampolgárságáról és minden tisztségérõl, s eredménytelenül próbálta Kongóba "exportálni" a forradalmat.
A kudarc nem szegte kedvét, 1966 júliusában 44 társával Bolíviába indult, hogy kirobbantsa azt a szocialista forradalmat, amely elvezet a földrész felszabadításához. Helyzetértékelése ezúttal sem bizonyult helyesnek: a helyi kommunisták nem támogatták õket, a vidéki lakosság közömbös maradt, az elszigetelt gerillák egészségi állapota a nehéz terepen gyorsan romlott.
A kormányhadsereg CIA által kiképzett különleges egységei bekerítették, majd október 8-án La Higuera falu közelében elfogták a halálosan kimerült, a harcban megsebesült Guevarát. Másnap a bolíviai elnök parancsára – jóllehet a CIA ki akarta volna kérdezni – mindenféle tárgyalást mellõzve kivégezték foglyukat. A hóhérmunkát egy alkoholista õrmester vállalta el, a tetemet másnap mutatták meg a sajtónak. A titokban elhantolt holttestet 1997-ben találták meg, s Kubában, a Santa Clara-i mauzóleumban helyezték végsõ nyugalomra. A havannai belügyminisztérium épületén, amelyben egykor Che dolgozott, ma is látható hatalmas, tízemeletnyi portréja.
Guevara 1960-ban készült baszksapkás fotója hamar elterjedt Latin-Amerikában, majd az egész világon, s a politikai ellenállás nemzetközi szimbólumává vált, ma olyan ismert logónak számít, mint a Nike vagy a McDonald's cégé. A holttestérõl készült fotó is ikonikus lett, rajongói közül sokan Krisztus mártírhalálához hasonlították.
Che Guevara jelentõs, de ellentétes megítélésû történelmi figura, a Time magazin listáján a múlt század 100 legfontosabb embere között szerepel. A magazin találóan írta: "Bár a kommunizmus kihunyt, õ továbbra is a lázadás szimbóluma maradt". Már életében a balos ifjúsági mozgalmak bálványává és az általa megvetett kapitalisták kelendõ árucikkévé vált, arca pólókon, posztereken köszön vissza, sokan viszont az elvakult ideológust és a véreskezû hóhért látják benne.
Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »
