Európa-liga: csak az egyik római együttesnek sikerült a továbbjutás

Európa-liga: csak az egyik római együttesnek sikerült a továbbjutás

A 2023-ban Budapesten döntős AS Roma a mérkőzés nagyobb részében emberhátrányban futballozva 3–1-re kikapott az Athletic Bilbao vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntős párharcának csütörtöki visszavágóján, így kiesett.

A rómaiak Mats Hummels 11. percben kapott piros lapja miatt korán létszámhátrányba kerültek, de a Bilbao csak közvetlenül a szünet előtt, a spanyolokkal Európa-bajnok Nico Williams találatával került előnybe, ezzel összesítésben egyenlített az egy hete Rómában 2–1-es vereséget szenvedő baszk együttes. A folytatásban szinte csak a házigazdák támadtak és Yuri Berchiche góljával, valamint Williams második találatával a 82. percre eldöntötték a továbbjutás kérdését. A Roma büntetőből még szépített a 92. percben, de a kiesést ezzel már nem tudta elkerülni.

Az olasz csapatnak így megszakadt a négy idény óta tartó szériája, mely során mindig legalább elődöntőbe jutott az európai porondon.

A másik római együttes, a Lazio a múlt csütörtökön idegenben aratott 2–1-es győzelem után otthon 1–1-es döntetlent játszott az egy körrel korábban a Ferencvárost kiejtő cseh Viktoria Plzennel, így minimális különbséggel lépett tovább a nyolc közé.

Frankfurtban a házigazda Eintrachtnak nem okozott komoly gondot az Ajax legyőzése, sőt, a 4-1-es német siker azt jelenti, hogy a frankfurti együttes kettős győzelemmel jutott tovább. A német együttesben Fenyő Noah keretben volt, de nem lépett pályára.

Az Olimpiakosznak nem sikerült csodát tennie saját közönsége előtt, ugyanis a Norvégiában elszenvedett 3–0-s vereséget követően csak 2–1-re nyert a vendég Bodö/Glimt ellen, így azonban az észak-európai rivális jutott a nyolc közé.

Európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágók:

  • SS Lazio (olasz)–Viktoria Plzen (cseh) 1–1 (0–0)
    Továbbjutott: a Lazio, 3–2-es összesítéssel.
  • Hírdetés

  • Olimpiakosz (görög)–Bodö/Glimt (norvég) 2–1 (0–1)
    Tj: a Bodö/Glimt, 4–2-es összesítéssel.
  • Eintracht Frankfurt (német)–Ajax Amsterdam (holland) 4–1 (2–0)
    Tj: a Frankfurt, 6–2-es összesítéssel.
  • Athletic Bilbao (spanyol)–AS Roma (olasz) 3–1 (1–0)
    Tj: a Bilbao, 4–3-as összesítéssel.
  • később:

  • Tottenham Hotspur (angol)–AZ Alkmaar (holland)
  • Manchester United (angol)-Real Sociedad (spanyol)
  • Olympique Lyon (francia)-FCSB (román)
  • Glasgow Rangers (skót)-Fenerbahce (török)

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »