Bekapcsoltam a BBC adását, és az első mondatok Észak-Írországról szóltak. Az unionisták küzdelme, a protestánsok és katolikusok évszázados szembenállása… Mintha Trianonról lett volna ma élő adás a mi régiónkból, olyan hangnemben beszéltek a brit közszolgálatban a belfasti problémáról.
Idén még sok geopolitikai folyamaton, új klímakutatási eredményen (gyűlnek, gyűlnek!), vagy például Joe Biden döntésein is meg fogunk lepődni. Ám ne „aggódjunk”, házon belül – Európa határai közt – szintén lehetséges elegendő fekete hattyú (előre megjósolhatatlan), akár sorsfordító erejű esemény.
Éppen ilyen az északír helyzet. Londont a brexit után semmi sem tartja vissza birodalmi identitása maradékainak cirógatásától. Máshogy fogalmazva az Egyesült Királyság marad az a terület, amelyen a brit kormány szilárdítja fennhatóságát. Boris Johnson kormánya számára akár új ellenségképeket tartogathat ez a belső feszültség az írekkel és a skótokkal, és a súlyukban kisebb, de identitásukban nem lebecsülendő walesiekkel.
Az északír helyzet azonban súlyosabb. Egyrészt aktualitása miatt: a brexitmegállapodás a brit és Ír-sziget közti tengeren határt húzott, és ez sokaknak fáj. Bárhova máshova kerül ez a határ, még rosszabb: ha az Ír-szigeten lenne Belfast és Dublin között, az a Nagypénteki Egyezmény szellemiségével lenne ellentétes. Ez a megállapodás pedig nem egy ősrégi darab, 1998-as: talán még sok olvasó emlékszik az IRA, a fegyveres ír ellenállás, a „Trouble” éveire. Robbantások, áldozatok, letartóztatások és ezzel az erőszak ördögi köre.
Azt se felejtsük el, hogy Joe Biden ír származású katolikus amerikai elnök. Még be sem költözött a Fehér Házba, amikor világossá tette, hogy a Nagypénteki Egyezményt meg kell őrizni. Azt azért nem jelentette ki, hogy London a kereskedelmi megállapodást kockáztatja az Egyesült Államokkal, de nyilván ez is benne van a mérleg serpenyőjében.
Az Európai Unió külpolitikája sem egy sikersorozat, viszont a brexit-tárgyalás egyértelműen a kivételek közé tartozott. A 27-ek egységét London nem tudta fellazítani, a főtárgyalót nem fúrta meg a Európai Tanács, és az Európai Bizottság végül érvényesítette a kontinens érdekeit egy amúgy meglehetősen nagy kockázatot vállaló brit féllel szemben. Dublin fürdőzik tehát ebben a támogatásban, és aligha hajlandó visszavenni belőle.
Így aztán adott egy belsőleg leterhelt, a brexit és a Covid gazdasági következményeivel egyszerre küzdő brit kormányzat, és egy nemzetközi koalíció Dublin mögött, immár Brüsszellel és Washingtonnal, valamint a nyugtalan északír közösség. Nem éppen a pihenés és nyugalom receptje. Ha valamire, erre érdemes lesz figyelnünk idén, mert bármikor bármelyik szereplő félredobhatja a szövegkönyvet és hangos magánszámba kezdhet.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
